A nap hirdetése: 4 használt gumi felnivel 28 millió forintért
A hirdető szerint akciós vételnek számít a négyes komplett szett, ami akár azonnal átvehető.
A hirdető szerint akciós vételnek számít a négyes komplett szett, ami akár azonnal átvehető.
A karácsony közeledtével egy ritkaságokat is kínáló játékkatagólust ad ki az eBay, de mélyre kell nyúlnia a zsebében annak, aki valamilyen különlegességre vágyik.
A tech vállalatok, és nem is csak azok, nem véletlen szeretik ugyanazokat a színeket használni logóikban.
Az eBay vádjai szerint az Amazon munkatársai betörtek a levelezőrendszerükbe, és átcsábították az eladóikat.
A három nagy német lánc közös levélben kérte az állami szervek segítségét; miközben ők nagy hangsúlyt fektetnek a fogyasztóvédelmi és egészségügyi előírások betartására, a netes kereskedőket, pl. az Amazont vagy E-bay-t senki sem ellenőrzi, és a felelősséget is könnyen elhárítják azzal, hogy ők csak közvetítők.
Az ilyen és ehhez hasonló roadsterek általában fele ekkora áron szoktak elkelni, ezúttal azonban sokat nyomott a latban a kocsi első vásárlója.
Lelkes kezek építhették, de valójában semmi értelme nincs a 6x6-os Smart ForTwo-nak.
A 3,5 mm-es fejhallgató-csatlakozó elvétele után egy másik hasznos tartozékot is megszüntetett az Apple, legalábbis az iPhone X-en: a Home gombot. Egy ügyes kiegészítővel viszont mindez visszahozható.
Az eladó hiába mérsékelte az olasz sportkocsiból készített különlegesség árát, az üzlet ennek ellenére sem jött össze.
A botrányt okozó pulcsinak, úgy látszik, létrejött a másodlagos piaca is. Eközben a rasszizmust kiáltó trollok miatt a ruhamodell kisfiú anyukája elköltöztette családját otthonról.
A motor alig 32 km-t futott, és egyelőre nem világos, ki és miért akar megszabadulni tőle.
A legnagyobb portálokon a vásárló az úr, talán jobban, mint kellene.