#egyházi iskolák








PDSZ-elnök: Orbánnak igaza van, de büszkeségre semmi oka

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint Orbánnak és a kormánynak nagyobb szerepe van abban, hogy újraéledt az egyházi iskolarendszer, mint magának az egyházaknak, szerinte ugyanis egyházi iskolákba vagy meggyőződésből, vagy a "klikes iskoláknál" magasabb színvonal miatt íratják be a gyerekeket a szülők.


Fekete-fehér

Az egyházi iskolák a fehéreknek nyílnak. A többiek mehetnek Isten híre nélkül.


Élet az egyházi iskolák falai mögött

A személyes, akár bizalmasnak is mondható tanár-diák viszony létrejöttéhez a felekezeti iskolák több szempontból is ideális terepnek számítanak – írja a HVG e heti, a felekezeti iskolák belső világát bemutató cikke.



A cseh kormány megvonná az egyházi iskolák támogatását

Az egyházi iskolák támogatásának megszüntetését tervezi a cseh kormány. A 2012 őszén elfogadott egyházi kárpótlási törvény alapján ugyanis az egyházak fokozatosan visszakapják vagyonukat, s ezáltal önellátókká válnak. Az egyház nem ért egyet a döntéssel.





Orbán: szabályoznák, hogy az egyházak hány intézményt tarthatnak fent

Kormányzati javaslat készül arról, hogy egy egyház ne vállalhassa jóval több intézmény fenntartását annál, mint amennyi a tényleges támogatottsága az országban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP hétfői frakcióüléséről távozóban arra a felvetésre válaszolva, hogy a Hit Gyülekezete egyre több iskolát vesz át.


Franciaország: még az egyházi iskolákban is sztrájkolnak

Az óvodáktól az egyetemekig valamennyi állami és magán francia oktatási intézményben dolgozó pedagógusok sztrájkot hirdettek kedden az iskolai munkakörülmények romlása, a költségvetési megszorítások és a munkahelyek megszüntetése miatt, a kérdés a jövő évi elnökválasztási kampány egyik fő témájának ígérkezik.


Semjén: "ami jó az egyháznak, az jó az országnak"

A magyar állam pontosan ismeri az egyházi iskolák jelentőségét és szolgálatát, és tudja azt, hogy teljességükben kell elismerni azokat - emelte ki Semjén Zsolt a fővárosi Szent Benedek Iskolaközpont megnyitója előtti szentmisén csütörtökön.


Fidesz: tovább működhetnek a volt egyházak iskolái

Nem lehetetlenülnek el azok az egyházi iskolák, amelyek fenntartói a jövőben nem minősülnek egyházaknak, mert az állami feladatot is ellátó közösségek az év végéig megállapodást köthetnek az állammal, az általuk folytatott tevékenység finanszírozására - mondta Ékes Ilona. A képviselő az LMP-s Osztolykán Ágnes szerdai szavaira reagált.


Több, mint 80 óvodát és iskolát vett már át az egyház

Az új tanévtől várhatóan 82 önkormányzati óvoda és iskola kerül át egyházi fenntartásba, vagyis szeptembertől mintegy 25 százalékkal növekszik az egyházi fenntartású intézmények száma - írta hétfői számában a Magyar Nemzet az oktatási államtitkárság adataira hivatkozva.