#egészségügy


Egészségügyi nyitás Keletre
 

Egészségügyi nyitás Keletre

Úgy tűnik, most is átnyúltak Szócska Miklós államtitkár feje fölött, amikor – három fideszes országgyűlési képviselő módosító indítványának köszönhetően – új paragrafussal bővült az egészségügyi törvény.

HVG HVG

Válsághelyzetben berendelhetők az eü-dolgozók
 

Válsághelyzetben berendelhetők az eü-dolgozók

Részletesen szabályozza az egészségügyi válsághelyzeti ellátással kapcsolatos feladatokat a Magyar Közlönyben megjelent hétfői kormányrendelet. Válsághelyzet esetén az egészségügyi dolgozókat kirendelhetik munkavégzésre, és ilyen helyzetben akár a betegbeutalás rendjét, vagy az egészségügyi alapellátás körzethatárait is módosítani lehet.

MTI MTI


 

"Még a nyálamat sem tudtam lenyelni"

Szövődmények alakultak ki nála, az is előfordult, hogy nem tudott ülve enni, és a végén már a saját nyálát sem tudta lenyelni – ezek után lett elege egy gyomorgyűrűvel lefogyott huszonéves lánynak, aki úgy döntött, megszabadul a mesterséges evésszabályozójától. Ez sem volt egyszerű, mert az orvos szerinte kifejezetten lebeszélte, miközben a kórház állítja, csak körültekintően tájékoztatták. Egészségügyi rémtörténet a poszt-bejgliszezonra.


220 milliót fektetnek egy induló egészségügyi vállalkozásba
 

220 milliót fektetnek egy induló egészségügyi vállalkozásba

A Széchenyi Tőkealap összesen 220 millió forintot fektet be két ütemben egy hazai induló vállalkozásba. Első lépésként 120 millió, majd 2014-ben 100 millió forint tőkebefektetéssel segíti az üzleti tervek megvalósítását, egyharmados tulajdonrészt szerezve ezzel a vállalkozásban. A cég mozgó szűrőbuszt szerel fel, amelyben lesz CT, szemészet, utrahang.

hvg.hu hvg.hu





Az lehet, hogy válság van, de a görögök kirobbanóan érzik magukat
 

Az lehet, hogy válság van, de a görögök kirobbanóan érzik magukat

Az Eurostat egészségügyre vonatkozó, az emberek saját maguk által érzekelt statisztikái szerint a legjobb egészségi állapotban lévőnek a gazdasági válság sújtotta államokban élők tartják magukat, kimagasló a déli uniós tagállamokban élők saját magukról alkotott véleménye. Görögország, Ciprus és Spanyolország az elsők között.

hvg.hu hvg.hu

Szócska: szívós válságkezelés történt az egészségügyben
 

Szócska: szívós válságkezelés történt az egészségügyben

Az elmúlt években egészségügyi paradigmaváltás történt, amely a párbeszédre épült, tudatos volt, és közben nem kerülték el a nehéz kérdéseket sem - összegezte a kormányzati lépéseket az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten.

MTI MTI

Orosz diplomaták csaltak az amerikai betegbiztosításon
 

Orosz diplomaták csaltak az amerikai betegbiztosításon

Több tucatnyi jelenlegi és volt orosz diplomata hazudott a jövedelmével kapcsolatban és miközben luxusutazásokra, csúcselektronikára vagy drága ruházatra költött, az amerikai kormányhoz folyamodott, hogy az a szegényeknek szánt segélykeretéből fedezze az egészségügyi ellátásukat - jelentették be csütörtökön amerikai szövetségi nyomozók.

MTI MTI

Fideszesek legalizálnák a kínai csodadoktorokat
 

Fideszesek legalizálnák a kínai csodadoktorokat

Három fideszes képviselő lehetővé tenné, hogy hivatalosan is praktizáljanak a hagyományos kínai orvoslás művelői Magyarországon. Az orvos-politikusok külön eljárás nélkül elfogadnák a kínai diplomákat, csak igazolást kérnének arról, hogy odahaza nem tiltották el az illetőt az orvoslástól.

hvg.hu hvg.hu

Megbénult reggel a román egészségügy
 

Megbénult reggel a román egészségügy

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak Romániában az egészségügyi dolgozók, akik magasabb béreket és az egészségügy nagyobb mértékű finanszírozását követelték. A munkabeszüntetés reggel nyolctól tíz óráig tartott. Az orvosok és az asszisztensek a szolgáltatások harmadát biztosították, ugyanakkor voltak olyan erdélyi megyék, ahol hírügynökségi tudósítások szerint nem szüntették be a munkát.

MTI MTI

Szócska: 33,1 milliárdot kapnak a kórházak
 

Szócska: 33,1 milliárdot kapnak a kórházak

Kilencvenhárom fekvőbeteg intézmény kap összesen 33,1 milliárd forintot, amelyet a lejárt szállítói tartozás kifizetésére fordíthat - közölte az egészségügyért felelős államtitkár szerdán, Budapesten.

MTI MTI

Tisztább háztartásban okosabb lesz a gyerek?
 

Tisztább háztartásban okosabb lesz a gyerek?

A fejlett egészségügyi berendezésekhez való hozzáférés jótékony hatással lehet a gyerekek kognitív képességeire, és az alacsony költségvetésű, vidéki területeket érintő higiéniai programok segíthetik a fiatalok szellemi fejlődését - derült ki a Világbank új jelentéséből.

MTI MTI

Sokkal több sürgősségi centrumra lenne szükség
 

Sokkal több sürgősségi centrumra lenne szükség

A sürgősségi ellátásban dolgozó szakemberek szerint a jelenleginél sokkal több olyan centrumra lenne szükség az országban, ahol 24 órán át tudják fogadni és szakszerűen ellátni a súlyos állapotban lévő, illetve akut fájdalommal beérkező betegeket.

MTI MTI


Nem kapnak extra pénzt a kórházak
 

Nem kapnak extra pénzt a kórházak

Bár az intézkedési terv elkészült, és az egészségbiztosítási alapban is van 54 milliárdos többlet, csak az eredetileg rendelkezésre álló 30 milliárd forintos összegen osztozhat az összes eladósodott kórház, semmiféle extra pénzt nem kaphatnak – írja a Népszabadság.

MTI MTI