Szinte vadonatúj ez a 37 éves bukólámpás Porsche
A 320 lovas 5 literes V8-as motorral szerelt német sportkocsival eddig kevesebb, mint 4 ezer kilométert tettek meg.
A 320 lovas 5 literes V8-as motorral szerelt német sportkocsival eddig kevesebb, mint 4 ezer kilométert tettek meg.
Az újkori árának ötödéért kínálják eladásra ezt a szupererős 15 éves prémium sportkombit.
Az eladósorba került példány érdekessége az alig több mint 200 kilométeres futásteljesítmény és az egyedi, kivételesen nem vörös fényezés.
Jött néhány példány hazánkba a Michelisz Norbert versenyautójának alapját adó, itthon eddig hivatalosan elérhethetetlen modellből.
Az angliai Hampshire-ben található apró ház leginkább egy gyerekjátékra emlékeztet.
A patinás japán sportkocsi eddig alig több mint 30 ezer kilométert hagyott maga mögött.
Ez a közel 3 évtizedes szupersportkocsi eddig alig több mint ezer kilométert hagyott maga mögött.
Az erősen limitált mennyiségben gyártott luxusautó kevesebb, mint 44 ezer kilométert hagyott maga után.
A kis benzinmotor által hajtott robogón állva lehet közlekedni, és képzleletben visszautazni egészen 1920-ba.
Ez a második generációs Golf GTI egészen jó egészségi állapotnak örvend, így új tulajdonosa egy kisebb vagyont fizetett érte.
Ez a youngtimer turbó nélkül is pokoli erővel gyilkolja a hátsó gumijait.
A fővárosi közlekedési vállalat megszabadulna jobb-rosszabb állapotú járműveitől, melyekre most bárki licitálhat.
Egy legendás Impreza azokból az időkből, amikor a Subaru márkanév még nagyon mást jelentett, mint 2023-ban. És amelynek az első tulaja a Codemasters egyik alapítója volt.
Az alig pár százas mennyiségben gyártott kocsi ezen példányában kevesebb, mint 50 ezer kilométer van.
A közel négy évtizedes múltra visszatekintő limuzinban kevesebb, mint 7 ezer kilométer van.
Ebben a különleges kivitelben nem 1,5-ös és nem is 1,6-os motor található.
Abszolút egyedi hangulattal támad ez a 4,4 literes léghűtéses farmotorral szerelt patinás luxusautó.
A 70-es évek elején egy ilyen 80 lóerős Fiat igen menőnek számított, és 2023-ban is egyre többen utána fordulnak.
Az elmúlt 3,5 évtized nyomait keresve sem találjuk ezen a jó öreg csehszlovák négykerekűn.
Ma már egy családi dízel BMW is erősebb lehet ennél az egykori bajor szupersportkocsinál, de az M1 hangulata semmi máshoz sem hasonlítható.