Az önmegvalósító ember 14 tulajdonsága
Vajon megvannak bennünk az önkiteljesedéshez szükséges készségek?
Vajon megvannak bennünk az önkiteljesedéshez szükséges készségek?
Pulzus
Az örökbefogadás nemcsak a menhelyi állatok életét változtatja meg, hanem a jövendőbeli gazdikét is. Ennek azonban ára van: az örökbefogadás nem javasolható feltétel nélkül mindenkinek, hiszen alapos megfontolást igényel. Kinek és milyen helyzetben érdemes belevágnia? Milyen hibákat nem szabad elkövetni és mit kell előtte mindenképpen végiggondolni? És mit tehet, aki nem áll készen a végleges döntésre, mégis szeretne tenni az otthontalan állatokért? Gazdival és szakértővel is beszélgettünk.
SPAR
A legértékesebb magyar influenszer a debreceni TheVR lett.
hvg.hu
A herceg Londonban van, de Károly nem szakít rá időt, hogy összefusson a fiával.
hvg.hu
Egyáltalán nem ördögtől való a gondolat, hogy a változókort megfelelő étkezéssel hatékonyan meg lehet támogatni. Tippjeink mellett egynapos mintaétrendet is ajánlunk.
Remifemin Plus
Egy új tanulmány szerint a betegség előrehaladott állapotában lévők több mint hat hónappal a haláluk előtt „visszatérhetnek önmagukhoz”.
hvg.hu
Közösségi parkként nyílik meg a Városháza korábbi parkolója, és szinte egyből egy DJ Palotaira emlékező koncerttel kezdenek.
hvg.hu
Korai tapasztalataink mindannyiunkra hatással vannak. Sokunk esetében a gyermekkori traumák tönkreteszik a felnőttet, akivé válunk: megakadályozzák, hogy megéljük a valódi érzéseinket, vagy hogy hosszan tartó, egészséges kapcsolatokat alakítsunk ki. Alex Howard terapeuta szerint a gyermekkori trauma egész életünkben fogva tarthat, ha nem nézünk szembe vele. Bár a múlt eseményeit nem változtathatjuk meg, azt azonban igen, hogyan befolyásolják tapasztalatainkat és döntéseinket a jelenlegi életünkben. A Nem a te hibád segít megérteni a minket ért trauma hatásait, biztonságos határokat húzni, és kapcsolódni az érzéseinkhez, hogy teljes életet élhessünk. A HVG Könyvek gondozásában megjelent kiadványból több részt is közlünk a következőkben.
hvg360
Szerencsére a menopauza ma már nem számít olyan tabutémának, mint az elmúlt évtizedekben. Számos információ elérhető a változókorról, legalábbis sokkal több, mint korábban, így ez a nők számára jó lehetőség arra, hogy alaposan felkészüljenek és könnyebben éljék meg ezt a korszakot.
Remifemin Plus
A színésznő a Székely Krisztával való kapcsolatáról beszélt egy interjúban, ahol azt is elmondta, hogy szerinte az országnak szüksége lenne egy nagyon alapos érzékenyítésre.
hvg.hu
Korai tapasztalataink mindannyiunkra hatással vannak. Sokunk esetében a gyermekkori traumák tönkreteszik a felnőttet, akivé válunk: megakadályozzák, hogy megéljük a valódi érzéseinket, vagy hogy hosszan tartó, egészséges kapcsolatokat alakítsunk ki. Alex Howard terapeuta szerint a gyermekkori trauma egész életünkben fogva tarthat, ha nem nézünk szembe vele. Bár a múlt eseményeit nem változtathatjuk meg, azt azonban igen, hogyan befolyásolják tapasztalatainkat és döntéseinket a jelenlegi életünkben. A Nem a te hibád segít megérteni a minket ért trauma hatásait, biztonságos határokat húzni, és kapcsolódni az érzéseinkhez, hogy teljes életet élhessünk. A HVG Könyvek gondozásában megjelent kiadványból több részt is közlünk a következőkben.
hvg360
Bár tavasszal könnyebb friss zöldségekhez és gyümölcsökhöz jutni, előfordulhatnak olyan állapotok, élethelyzetek, amikor mégis szükség van vitaminpótlásra.
HVG
Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen a Belgrád rakparton.
GyéZsé
Világszerte egyre több helyen lépnek fel szigorúan a dohányzással, a dohánytermékek árusításával szemben.
hvg.hu
Egyre több a kifejezetten érzékeny, vékony, világos bőrű ember, miközben mind erősebb az UV-sugárzás – állítja a kozmetikus szakember. A bőr megfelelő felkészítésével azonban megelőzhetőek a napsütés okozta károk.
A tavalyi éves infláció alatti lesz az áremelés.
hvg.hu
Több mint 60 százalékkal ellensúlyozhatja a genetika hatását az egészséges életmód, és további öt évvel meghosszabbíthatja az életet – derül ki az első ilyen jellegű tanulmányból.
hvg.hu
Sipos Lilla és Tóth Angéla Ausztriában a házassággal egyenértékűnek számító bejegyzett élettársi viszonyt létesített egymással. Kint a közösség, például Sipos labdarúgóklubja gratulált nekik, itthon ezt el sem tudnák képzelni.