#élhető környezet

Fel kell mérni a hatásait, az ügyet nyomon fogjuk követni – a környezetvédelmi EU-biztos a fenékküszöbről

Figyelemmel kísérik a paksi fenékküszöböt, és vizsgálják a kormány Fenntartható Vízgazdálkodás Tervét – mondta a HVG-nek Jessika Roswall, az Európai Bizottság környezetvédelemért, vízrezilienciáért és versenyképes körforgásos gazdaságért felelős biztosa, aki nemrég Magyarországon járt. Interjúnkban szó esett vizeink állapotáról, természet-helyreállításról, és a hazai hulladékgazdálkodásról is. 




Egészségre veszélyes módon zajlik az azbesztmentesítés, konzerválják a kockázatot Szombathelyen

Több jel is arra utal, hogy szabálysértő és egészségügyi szempontból is kockázatos módon zajlik az azbesztmentesítési munka a szombathelyi Oladi platón. Nem csak ez a gond azonban a város által pár hete elindított, az egészségre súlyos kockázatot jelentő azbeszt kiporzásának megszüntetését célzó tevékenységgel. Azzal, hogy problémás követ helyben hagyják, csak konzerválják a kockázatot, a későbbi költségeket pedig hatványozzák. Mindezt annak ellenére, hogy lehet, hogy csak feleannyi kő került az itteni utcákba, amit viszonylag olcsón el is lehetne vinni.