Az élő környezetért felelős miniszter szerint fenntartható gazdálkodásra állnak át, amely garantálja az erdők megőrzését, a klímaváltozás elleni védelmet, de biztosítja a szükséges mennyiségű tűzifát is.
Tudta, hogy már pár évvel a hazai folyószabályozások kezdete után is felmerültek kétségek a beavatkozás kedvezőtlen hatásaival kapcsolatban? Vagy azt, hogy a felszínről és a talajból hiányzó víz ott van a felmelegedett levegőben, csak segíteni kell lehozni? De mégis hogyan? És hogy kapcsolódik mindez az idei rekordvízhiányos évhez? A zCast friss, vízgazdálkodással kapcsolatos adásában ezeket a kérdéseket is boncolgatjuk Timár Gábor geofizikus-professzor és Ádám Szilvia, a WWF Magyarország szakértője segítésével. Szóba kerül a vízmegtartás, az árterek, a kutak és a fenékküszöb is. Kiderül, mi kell ahhoz, hogy végre lehessen hajtani a kormány ambiciózus vízmegtartási tervét, és mi utal arra, hogy ez nem biztosan lesz gyors siker. De hogy is lett idén vízválasztó a London–Nürnberg–Krakkó-vonal?
A dél-afrikai országban ünnepi lakomákat rendeznek a Nagy-Britanniától való függetlenségük 60. évfordulójára. Az elefántok levágása ellen állatvédők tiltakoznak.
A hatóságok szerint a beavatkozás természetvédelmi kárt okozott, a terület helyreállítása pedig akár 50–100 évig is eltarthat. A természetvédelmi eljárásban 250 ezer forintos bírságot szabtak ki.
Hivatalból eljárást indított, bírságokat szabott ki, és ideiglenes intézkedéseket is elrendelt a megyei kormányhivatal a szombathelyi Oladi plató azbesztes kővel teleszórt utcáin zajló munkálatokkal kapcsolatban. Dokumentumokat kértek be, és öltöző biztosítására is kötelezték a munkáltatót, tudta meg a HVG.
Tavasszal lecsökkent a kerozinkészlet Európában, ellátási zavarok is kialakultak az Irán ellen indított háború miatt. Eközben a légiközlekedési ágazat is nagy erőkkel keresi a kibocsátáscsökkentési lehetőségeket, nem csoda, hogy egyre nagyobb figyelem irányul a fenntartható repülőgép-üzemanyagok felé. Előállítása viszont kérdéseket vet fel a földhasználattal, az élelmiszer-termeléssel kapcsolatban. Hogyan lehet úgy biokerozint termelni, hogy mindenki jól járjon? Interjú Chad Edwardsszal, Corteva Agriscience globális vetőmag-üzletfejlesztési igazgatójával.
Miközben Magyarországon az előző kormány tűzzel-vassal irtotta még a szót is, Bécsben évek óta a mindennapok része az úgynevezett „genderérzékeny várostervezés”. Miért fontos, hogy egy játszótéren legyen domboldal? Hova kerüljön egy bérházban a babakocsitároló? Egyáltalán, mi történik, ha egy város figyelembe veszi, hogy a nők és a lányok másra és máshogy használják a köztereket? Budapesttől 240 kilométerre minden kiderül.
A durva algavirágzás elmaradt, de volt helyette tízezer tonnányi árvaszúnyog. A tó egészségét biztosító természetes partokból és nádasokból alig maradt valami, és hagyjuk tovább pusztítani. Pedig a klímaváltozás hatásainak is jobban ellent tudna állni a tó, ha egy kicsit természetesebb lehetne. De a természet így is el fogja venni, ami az övé, és hiába ülünk a frissen felhúzott lakópark parti teraszára, ha a Balaton inkább elhúzódik előlünk.
Napi átlagban 4000, de rövidebb távon 7500 százalékkal is magasabb azbesztrosttartalmat is mértek a levegőben Kőszegen olyan utcákban, ahová került az azbeszttartalmú ausztriai kőzúzalékból. Eközben a Greenpeace a szombathelyi Oladi platón zajló munkálatok azonnali leállítását követeli a vasi kormányhivataltól, mivel „alapos okkal feltételezhető az azbesztexpozíció súlyos kockázata”.
Az új Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jövőre állhat fel, feladatköreit a kormányhivataloktól és a Nébihtől veszi át, sok esetben a szervezeti egységekkel együtt.