Pankotai Lilit feljelentették, amiért részt vett a Pride-on
„Megtiszteltetés, hogy én lehetek az első, akit feljelentettek” – írja.
„Megtiszteltetés, hogy én lehetek az első, akit feljelentettek” – írja.
A hatóság azt írta, a gyűlés résztvevői előbb jogellenesen a Ferenciek terénél akadályozták a közlekedőket, majd egy csoportjuk a Szabadság hídhoz vonult, ahol blokkolta a forgalmat.
A képviselők az igazságszolgáltatás függetlenségét, a média szabadságát, a civil társadalom helyzetét és az LMBTQI-jogokat is megvizsgálják.
Tóth Endre, a párt országgyűlési képviselője szerint a rendőrség hivatali visszaélést követett el vele szemben.
A büntetőeljárással párhuzamosan több mint 50 millió forint bírságra is számíthat a férfi
Az iráni hatóságok szerint a koncert „nem felelt meg az ország jogi és kulturális normáinak”.
A műsorvezető Gönczi Gábor magyarázatot is fűzött a történtekhez, ez sem tetszett az NMHH-nak.
Egy hónapot kapott a Temu, hogy reagáljon az uniós fogyasztóvédelem kérdéseire, különben eljárások indulnak.
Az ügy már csaknem hat éve húzódott.
A tankerület pénteken döntött a tanító elbocsátása mellett.
A pénzügyőrök a közel kétmillió forint értékű illegális dohányterméket lefoglalták, jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt indítottak eljárást.
Az Európai Bizottság eljárást indított a Meta ellen annak megállapítására, hogy a vállalat a Facebook és az Instagram esetében megszegte-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály (DSA) kiskorúak védelmére vonatkozó fejezeteit.
A gyanú szerint a két platform mögött álló Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt.
A vállalkozás reklámarca korábban egy Gattyán-érdekeltség társtulajdonosa volt.
Az ügyészség vádat emelt ellene, aminek a vége nemcsak letöltendő szabadságvesztés lesz, de a korábbi felfüggesztett büntetését is le kell majd ülnie.
A híradó kiemelt része volt a Dzsudzsák Balázs regenerálódását segítő italpor, ezért vizsgálódott a Nemzeti- Média és Hírközlési Hatóság.
Veszélyeztetés miatt vizsgálódnak a hatóságok a Miskolc melletti településen.
A Hewlett-Packard többfunkciós nyomtatóival például szkennelni is lehet, de bizonyos modellekkel csak addig, amíg a tinta ki nem fogy a gépből. Hogy a két dolog miért függ össze, nem tudni.
Ég és föld, de inkább: élet és halál a különbség a most zajló két nagy per, a Donald Trump és az Alekszej Navalnij elleni eljárás között. Vélemény.
A volt amerikai elnök ügye megkérdőjelezi a politikus hamis valóságképét is, állítja a Guardian kommentárja. A Wizz Air lemaradt a vetélytársai mögött, írja elemzésében a The Times. Egy angol katonai szakértő szerint hatalmas a tét, miután kezd eredményes lenni az ukrán ellentámadás. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.