Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A hatóság azt írta, a gyűlés résztvevői előbb jogellenesen a Ferenciek terénél akadályozták a közlekedőket, majd egy csoportjuk a Szabadság hídhoz vonult, ahol blokkolta a forgalmat.
Száznegyven embert igazoltattak Hadházy Ákosék keddi demonstrációján – közölte a rendőrség. Az igazoltatottak közül két ember ellen gyülekezési joggal visszaélés, egy ellen pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértés miatt tettek feljelentést.
Közlekedési szabálysértés miatt 51 ember ellen indult eljárás, egyiküket személyazonosság igazolásával kapcsolatos kötelességek megszegése miatt is feljelentették. Ezen kívül egy-egy fővel szemben indult szabálysértési eljárás személyazonosság igazolásával kapcsolatos kötelességek megszegése, illetve csendháborítás miatt.
A hatóság azt írta, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és szervezőtársai keddre három gyűlést jelentettek be, amelyekkel kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányság előíró-korlátozó határozatot hozott. Tájékoztatásuk szerint az egyik gyűlést lemondta a szervező, a másik kettőt pedig úgy engedélyezték volna, hogy azokat a Tabán, Rácz fürdő melletti füves területen tartják meg 17-22 óra között, illetve a Tabántól 20:45-21:45 között átvonulhattak volna az Erzsébet hídon a Ferenciek terére. A szervezők azonban a szokásos, 17 órai időpontra hívták a helyszínre, a Ferenciek terére a demonstrálókat.
A rendőrségi közlemény szerint tehát „a gyűlés résztvevői jogellenesen előbb az V. kerület, Ferenciek terénél akadályozták a közlekedőket, majd egy csoportjuk a Szabadság hídhoz vonult, ahol egy időre blokkolták a forgalmat. A rendőrök a közlekedés biztonsága érdekében az érintett szakaszokról ideiglenesen elterelték a forgalmat. A Szabadság híd úttestjét jogellenesen elfoglaló személyeket többször felszólították, hogy menjenek fel a járdára. Akik az ismételt felszólításnak nem tettek eleget, a rendőrök vitték fel a járdára.”
A hatóság azt is hozzátette, hogy mindenki számára biztosítja a békés gyülekezés jogát, miközben figyelembe veszi mások jogait, és érvényt szerez a hatályos magyar jogszabályoknak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.