Körzővel vágta meg a karját egy kislány – újabb eset jelzi, milyen súlyos gondok vannak az ercsi általános iskolában
Idén már harmadik alkalommal próbált kárt tenni magában egy iskolás az intézményben.
Idén már harmadik alkalommal próbált kárt tenni magában egy iskolás az intézményben.
Csányi Nikolett
Csányi Nikolett
Galicza Dorina
A Dunaújvárosi Tankerületi Központ szerint az egyik tanuló „öngyilkossági szándékát jelezte” egy pedagógusnak csütörtökön az ercsi általános iskolában, ezért kellett mentőt hívni hozzá. Épp egy héttel ezelőtt riasztották a mentőket ugyanebbe az intézménybe, miután felakaszthatta magát egy fogasra egy társai által bántalmazott gyerek.
Stabil állapotban szállítottak gyógyintézetbe a mentők egy fiút Ercsiből, a helyi általános iskolából még csütörtökön – tudta meg a HVG. Több helybeli úgy tudja, a fiú felakasztotta magát egy ruhadarabbal az egyik tanteremben többek szeme láttára, a tankerület a HVG-nek úgy fogalmazott: „egy tanuló a kapucnijánál fogva a fogasra akaszkodott.” Az ügy hátterében iskolai bántalmazás állhat.
Csányi Nikolett
Csányi Nikolett
Galicza Dorina
Szülői panaszok nyomán a tavasszal felfüggesztették Ercsi egyik óvodájának igazgatóját, ám lezáratlan rendőrségi vizsgálat, szülői tiltakozás ide vagy oda, újra ő vezeti az intézményt.
“Az ember a saját esetét hajlamos elszigetelt esetként kezelni: ha nem hallottam más történetét, nincs is, ha lenne, biztos hallottam volna” – mondja videónkban az egyike azoknak a szülőknek, akik hajlandóak voltak a HVG újságíróinak elmondani, min ment keresztül a gyermekük az ercsi óvodában.
Csányi Nikolett
Csányi Nikolett
Galicza Dorina
A város polgármestere szerint évtizedek óta tart a két család viszálya, most egy tanúvallomás miatt szabadulhattak el az indulatok.
MTI
MTI
hvg.hu
Különféle fegyverekkel támadt egymásnak két csoport, amelynek veszekedése lövöldözésbe torkollt.
hvg.hu
A pedagógus nevelési módszerei miatt a rendőrség is nyomoz.
Nem várt eredménnyel zárult egy illegális hulladéklerakás elleni drónos akció Ercsiben. A drónról észrevettek egy férfit, aki menekülőre fogta, amikor közeledtek a rendőrök. Követték, ahogy árkon-bokron át szalad, de hiába menekült.
hvg.hu
Ercsi 250 milliót kapott fejlesztésekre, nem sok minden valósult meg az eredeti ötletekből. Hadházy Ákos feljelentést tesz.
hvg.hu
A férfi a gyanú szerint összekarcolta a nő autóját, levágta a kerekek szelepét és elvágta a fékcsövet.
hvg.hu
A 19 éves sofőr azonnal belehalt a karambolba, amikor egy kisteherautóval ütközött. A platós autóban ülő egyik sérültet nem sikerült megmenteni.
hvg.hu
A rendőrség cáfolta azt a sajtóhírt, amely szerint négynél több holttestet találtak volna a Dunában Ercsinél.
hvg.hu
Kigyulladt és teljes terjedelmében megégett egy autó Ercsiben.
hvg.hu
Az út menti fának ütközött egy kisteherautó Ercsiben vasárnap délután. A sofőr a helyszínen meghalt – közölték a katasztrófavédelemtől.
MTI
Mivel azonosításra alkalmas tárgyak nem voltak a Dunában talált férfi holttest közelében, nadrágjával próbálják azonosíttatni a rendőrök. Az elhunyt férfi korát is csak hozzávetőlegesen tudták megbecsülni.
hvg.hu
Összeütközött két autó az M6-os autópályán Besnyő és Ercsi közt hétfő este, a Budapest felé vezető pályát lezárták – közölte a rendőrség.
MTI
Súlyos égési sérüléseket szenvedett az a férfi, aki kedd este felmászott egy magasfeszültségű villanyoszlopra a Fejér megyei Ercsiben.
MTI
Lesodródott az útról hétfőn este egy autó Ercsinél, és egy villanyoszlopnak ütközött, amit ki is döntött. A kocsiban két ember utazott, mindketten megsérültek, egyikük súlyosan, őt a mentők kórházba szállították. A baleset a 6-os úton történt.
hvg.hu