Szivárgó gázpalack miatt kiürítettek egy budapesti éttermet
Az éttermet körülbelül ötven embernek kellett elhagynia. Senki nem sérült meg.
Az éttermet körülbelül ötven embernek kellett elhagynia. Senki nem sérült meg.
hvg.hu
Sébastien Bras a délnyugat-franciaországi étterem, a Le Suquet konyhafőnöke önként mondott le a mások által hőn áhított legmagasabb minősítésről, mivel túlságosan nagy nyomást jelent számára naponta megfelelni a tökéletesség szimbólumát jelképező elismerésnek.
MTI
Két Michelin-csillag mellé most az Év legjobb európai séfje díjat is besöpörte az osztrák Sebastian Frank, aki a Madrid Fusion bemutató programjába magyar bártendert hívott maga mellé a színpadra.
Tóth Sándor
Imádjuk a listákat, főleg, ha van valami magyar vonatkozása. Pláne, ami a kaját illeti.
hvg.hu
Több mint 1100 eurót akartak kifizettetni négy japán turistával egy átlagos vacsoráért.
MTI
Nemcsak Budapesten szeretik lehúzni a turistákat egyes vendéglátósok. Velence polgármestere szégyenről beszélt, és azt ígérik, hogy kivizsgálják az esetet.
MTI
20 gramm orosz Oscietra kaviár 49 fontba kerül a brit főváros egyik legfelkapottabb éttermében- szombaton este. Hétfőn viszont ugyanez a kaviár "csak" 36 font a Bob Bob Ricard-ban.
Lengyel Miklós
Manapság egyre több étterem, bisztró nyilik szerte a világban a lehető legmeglepőbb környezetben. S van, ahol nem is annyira a gasztronómia az érdekes, hanem éppen a meglepetés. A többi ízlés dolga...
hvg.hu
A birminghami városi tanács 50 ezer fontra büntette azt az éttermet, amely fatálon szolgálta fel az ételt, mondván, az nem higiénikus.
hvg.hu
Pedig csak egy egyszerű street food ételről van szó.
hvg.hu
Véresen visszaküldjük, a patológiai elváltozásokkal viszont nincs bajunk, a lényeg, hogy sós legyen. A grillcsirke titkát kutattuk a belvárosban.
Daczi Dóra
A klasszikus éttermek lesznek a fő haszonélvezők, a büfések meg futhatnak székeket venni.
hvg.hu
Az internet segítségével kreált kamuéttermet az újságíró, mely hetek alatt London legmagasabbra értékelt vendéglátóhelyévé nőtte ki magát.
unknown
Az egyik legforgalmasabb helyen lévő McDonald's-ot zárták be Budapesten.
hvg.hu
A Világ legjobb 1000 éttermének 2018-as rangsorát december 4-én igazán rangos helyen, az Élysée-palotában hirdették ki hivatalosan. A listára négy magyar hely is felkerült.
T.S.
A fejlesztők azt ígérik, hogy az ország egyik leginnovatívabb irodaháza lesz a Magyar Telekom új székháza, amely a jövő év második felére készülhet el.
hvg.hu
Magyarországon még gyerekcipőben jár a gasztrofizika és a menu engineering, Amerikában viszont már évtizedek óta külön szakmának számítanak. Az „étlapmérnökök” úgy tervezik meg a vendégek kezébe kerülő menüt, hogy azzal tartalmas üzeneteket közvetítsenek, illetve befolyásoljanak az ételválasztásban, és persze fokozottabb költésre, valamint visszatérésre bátorítsanak.
Daczi Dóra
Egy szál semmiben vacsoráznak a vendégek egy új párizsi étteremben. Az ablakokon függöny van, a telefonokat kint kell hagyni a ruhatárban, a székeken cserélik a huzatot váltáskor. A pincérek viszont ruhában dolgoznak.
hvg.hu
Három különleges fogás pár ezer forintért közép- és felső kategóriás helyeken – erről szól évente kétszer az Étterem Hét akció. Legutóbb október 9-15. között több mint 26 ezer vendég használta ki a kedvezményes lehetőséget. Most november 13-tól lehet repetázni.
hvg.hu
A cocktail és tapas bárral kiegészített fine dining étterem a hirdetés szerint bejáratott ügyfélkörrel és know-how-val rendelkezik. A L.A. Bodegita bérleti és elővásárlási jogáért 85 millió forintot kér a mixerkirály.
hvg.hu