Szijjártó: Az afganisztáni helyzet egyértelmű migrációs fenyegetés
A külügyminiszter szerint Afganisztánból csak pár lépésbe telik elérni Törökországot, a Nyugat-Balkánt és onnan a magyar határt. De „mi készen állunk, és van kerítésünk”.
A külügyminiszter szerint Afganisztánból csak pár lépésbe telik elérni Törökországot, a Nyugat-Balkánt és onnan a magyar határt. De „mi készen állunk, és van kerítésünk”.
A kormányfő szerint ezt nemcsak szimpátiából tesszük, hanem azért is, mert Magyarországnak ez áll az érdekében.
Még a fideszeseknél is 77 százalék az uniós tagságunkat támogatók aránya.
Többet profitálunk az EU-tagságból, mint hinnénk, és ez így maradhat a következő évtized nagy részében is.
A külügyminiszter szerint azt a korábbi megállapodás kell érvényben tartani, ami a Brexit formájától függetlenül kölcsönösen garantálja az állampolgárok jogosultságait, függetlenül attól, hogy az Európai Unióban vagy az Egyesült Királyságban élnek.
Az EU-népszavazási kampányban tett kijelentései miatt kezdeményeztek ellene jogi eljárást korábban.
Az uniós tagságot pozitívan értékelték olvasóink, akiknek a többsége részt kíván venni a vasárnapi választáson.
De még a Fidesz-szavazók nagyobb része is így vélekedik erről.
A kétezres évek eufóriája és a következő évtized vitái kísérték végig Magyarország uniós tagságát. Tizenöt képben mutatjuk be, hogyan jutottunk el a tagságot szentesítő népszavazástól a Fidesz tagságának felfüggesztéséig.
Ez minden idők legnépszerűbb petíciója Nagy-Britanniában.
Az ír miniszterelnök-helyettes szerint Írország támogatná a brit EU-tagság megszűnésére kijelölt március végi határidő meghosszabbítását.
A francia elnök három forgatókönyvet is vázolt. Az más kérdés, hogy Nagy-Britannia szerinte egyikből sem jöhet ki jól.
A brit miniszterelnök sem tudta megmondani, mi lesz, ha elvetik az Európai Unióval kötött egyezményt.
Úgy tudni, nincs is meg az ehhez szükséges számú kérvény.
Az integráció alapfeltétele, hogy változtassák meg az ország nevét Észak-Macedóniára.
A gazdasági teljesítményünk közel hatoda eltűnne, ha nem lennénk EU-tagok.
Petro Porosenko az orosz egyháztól való függetlenedési törekvéseit is bejelentette.
A tárgyalások megkezdését a tagországoknak is jóvá kell még hagyniuk.
A Financial Times felkészítő kampányról ír, amely a gyógyszercégektől a légitársaságokig többféle céget is érint. Arra ösztönzik ezeket a brit vállalatokat, hogy álljanak készen Nagy-Britannia "harmadik országgá" válására.