Nem az EU utolsó gerendáját tartja Orbán, hanem inkább csak a markát
Bár Orbán Viktor hűségnyilatkozatot tett az Európai Uniónak, valójában nem vesz részt az integráció elmélyítésében. Eközben a magyar gazdaság mélyen beágyazódott az európaiba.
Bár Orbán Viktor hűségnyilatkozatot tett az Európai Uniónak, valójában nem vesz részt az integráció elmélyítésében. Eközben a magyar gazdaság mélyen beágyazódott az európaiba.
A lengyel kormányszóvivő szerint a bánya működésének leállítása veszélyezteti a lengyel villamosenergia-ellátás stabilitását.
MTI
MTI
hvg.hu
Egy szénbánya bezárására kötelezte. A mai nappal bezárólag összesen 61 millió euró a kötbér nagysága és ez naponta félmillió euróval növekszik.
EUrologus
A nyugati államok ideológiáját mára „az államot foglyul ejtő, kötelező vallássá emelt neoliberális filozófia jellemzi”, mondta a miniszter.
MTI
MTI
hvg.hu
Az összes európai régió közül a Közép-Dunántúlon a legmagasabb a halálozási ráta.
hvg.hu
Ujhelyi Istvánnal levélben közölte Von der Leyen, hogy a kérdést az Unió Egészségbiztonsági Bizottságában fogják megvitatni.
hvg.hu
A Soros György alapította Nyílt Társadalom Alapítványok európai-eurázsiai igazgatója az Unió jövőjét illetően nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogyan végződik Brüsszel szakítópróbája Magyarországgal és Lengyelországgal.
hvg360
Kiválóan kezelte a válságokat, de kerülte a konfliktusokat, ezért is hagyhatta, hogy Orbán Viktor lebontsa a jogállamot. Balázs Péter volt külügyminiszter és uniós biztos személyes emlékeit is megosztja a 16 év után távozó német kancellárról.
Az immáron függetlenként politizáló fideszes EP-képviselők jelentős pozíciókat veszítettek az Európai Parlamentben azzal, hogy kiléptek a Néppártból. Szerintük azonban ez nagy siker.
EUrologus
Ahol a politika aláássa a jogállamot, ott szabad prédává válhatnak a tömegtájékoztatás dolgozói, írja a külföldieknek szóló német közszolgálati médium, a Deutsche Welle.
hvg360
Az Európai Parlamentben három módon lehet szavazni: igen, nem, tartózkodom. A Fidesz (és a KDNP) testületileg egy negyedik megoldáshoz folyamodott.
EUrologus
Az igazságügyi miniszter a német belpolitikával magyarázná, hogy Katarina Barley miért aggódik a magyar demokráciáért.
hvg.hu
De nem fogadja el, hogy korlátozzák a szuverenitását. A Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság párt (PiS) vezetőségi határozatával folytatódott a kettős beszéd.
Bár a magyar kormány mindenféle migrációt elvi okokból elutasít, Magyarországon is létezik a szabályszerű, munkavállalási célú bevándorlást lehetővé tevő uniós jogszabály. Ezt hívják kékkártya-irányelvnek, amelynek egyszerűsítéséről döntött az Európai Parlament. A Fidesz szerint ez egy ördögi kör.
EUrologus
Az EP-képviselők azt kérik az Európai Bizottságtól, vizsgálja ki, hogyan gyűjthettek adatokat a Pegasus-kémszoftver segítségével újságírókról, ellenzékiekről. Deutsch Tamás szerint: Gyurcsány.
EUrologus
Ennyi pénzt vár el Franciaország legnagyobb chipbeszállító cégének főnöke Brüsszeltől. Cége, a Soitec, amely részben kínai tulajdonban van, évente 7 milliárd euróért állít elő szilikonlapkákat a chipekhez.
Lengyel Miklós
Jogszabállyal igyekszik az Európai Bizottság úrrá lenni az európai ipart bénító chiphiányon, konkrét ajánlásokat fogalmaznak meg jövő évtől a jogállamisági jelentésben – többek között erről beszélt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az EU helyzetét elemző éves beszédében. Az elnök Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szólalt fel, mondandójának az “Uniónk lelkének erősítése” címet adta.
EUrologus
Hidvéghi Balázs EP-képviselő brüsszeli őrültségeket emleget.
hvg.hu
Orosz kenőpénzekre utalgatott Guy Verhofstadt a Twitteren, az olasz törvények szerint ez problémás.
MTI
Az Uniónak fel kellene számolni az LMBTQI-embereket alapjogaik gyakorlásában gátló akadályokat – áll többek között abban az állásfoglalásban, amelyet az Európai Parlament fogadott el. Magyarországnak is üzentek.
EUrologus