A lemondott bolíviai elnök szerint megtámadták a házát és le akarják tartóztatni
Evo Morales vasárnap este mondott le, órákkal később már a rendőrök és katonák keresik állítólag. A rendőrség cáfol, a káosz viszont egyre nő.
Evo Morales vasárnap este mondott le, órákkal később már a rendőrök és katonák keresik állítólag. A rendőrség cáfol, a káosz viszont egyre nő.
MTI
Bejelentette vasárnap lemondását a bolíviai elnök nem sokkal azt követően, hogy a rendőrség és a hadsereg is felszólította: távozzon az államfői posztról.
MTI
A választások megismétlését és új választási bizottság felállítását jelentette be vasárnap Evo Morales bolíviai államfő nem sokkal az után, hogy kormányellenes tüntetők elfoglalták két állami médium épületét Bolíviában, és munkahelyük elhagyására kényszerítették az alkalmazottakat.
MTI
A kormány azonban kivár, egyelőre nem vetik be a hadsereget.
hvg.hu
Putyin és Morales elnök szerint egyes államoknak nem lenne szabad beleszólnia mások belügyeibe. Szijjártó Péter korábban hasonló elvekről beszélt.
hvg.hu
Evo Morales bolíviai elnök egy három négyzetméteres sátorban éjszakázik Che Guevara halálának 50. évfordulóján - közölte csütörtökön az ABI bolíviai hírügynökség.
MTI
Evo Morales bolíviai elnök aláírta azt a vitatott törvényt, amelynek értelmében csaknem kétszeresére növelik az országban a kokacserjével legálisan beültethető földek területének nagyságát.
MTI
Evo Morales bolíviai elnök részt vett egy közös imádkozáson vasárnap, amelynek résztvevői esőért könyörögtek az országot sújtó tartós szárazság miatt. Esett is egy kis eső, bár azt a meteorológusok megjósolták.
MTI
Az elnök volt barátnője letartóztatásban van, és azt állítja, 10 éves gyermekének Morales elnök az apja. Apasági keresetet is benyújtott a politikus ellen. Morales szerint a nő annak idején azt mondta neki, hogy kisfia a szülés után nem sokkal meghalt.
MTI
A bolíviaiak a múlt hét végi népszavazáson elutasították azt az alkotmánymódosítást, amellyel Evo Morales államfő 2019-ben negyedszer is versenybe szállhatott volna az elnöki posztért – jelentette be a választási bizottság szerdán.
MTI
Az exit pollok szerint Bolívia lakosságának többsége a vasárnapi népszavazáson elutasította, hogy Evo Morales elnök 2020-tól újabb öt évig betölthesse az államfői posztot az országban.
MTI
Bolívia 2012-ben államosította a spanyol Iberdrola tulajdonában álló közüzemi áramszolgáltatót, és ezért most 34 millió dolláros, vagyis úgy 10 milliárd forintos kompenzációt (voltaképpen kártérítést) fizetnek. További tízmilliókat pedig egy másik államosított cég miatt fognak. Felkészül: jó pár iparági szereplő.
hvg.hu
Akár negyedszeri is újraválaszthatják a bolíviaiak Evo Morales elnököt, ennek most már törvényi akadálya nincs. Erről gondoskodtak Morales kétharmados többségben lévő hívei.
MTI
MTI
hvg.hu
A bolíviai elnök és a Wikileaks alapítója 2013-ban Dél-Amerikába akarták szöktetni Edward Snowdent Moszkvából.
MTI
Hozta a formáját Bolívia elnöke, és egy olyan ajándéktárggyal lepte meg az országába látogató pápát, ami gyakorlatilag összemosta a katolikus vallást a kommunizmussal. Egy sarlóból és kalapácsból álló fafeszületet ajándékozott neki La Pazban. Azt nem tudni, mit szólt ehhez a katolikus egyházfő. Ferenc pápa ugyanakkor nem arról volt híres eddig, hogy ítélkezett volna, így valószínűleg most is megköszönte a kommunista jelképekből ácsolt feszületet.
MTI
MTI
hvg.hu
Kimenekítette Tóásó Elődöt és a horvát Mario Tadicot Bolíviából a Baptista Szeretetszolgálat a Külgazdasági és Külügyminisztérium technikai segítségével - közölte a szeretetszolgálat vasárnap reggel az MTI-vel.
MTI
Tóásó Előd egyelőre több ok miatt sem tud hazautazni Magyarországra, vissza szeretné szerezni elkobzott útlevelét, adminisztrációs teendői is vannak, és a vádalkuja egy pontja is hátráltatja hazaérkezését. A Bolíviában folyó, úgynevezett terroristaper magyar állampolgársággal is rendelkező és a közelmúltban elítélt, majd a napokban szabadult vádlottja a Magyar Nemzet online-nak adott interjújában beszélt mindezekről.
MTI
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) megelégedéssel értesült Tóásó Előd szabadlábra helyezéséről, családtagjait soron kívül ellátják útiokmánnyal.
MTI
Újraválasztották a bolíviai választáson Evo Morales jelenlegi elnököt a szavazófülkék bezárását követően közzétett első közvélemény-kutatások szerint. Az államfő a szavazatok több mint 60 százalékának megszerzésével minden bizonnyal jogot nyert harmadik mandátumának megkezdésére.
MTI
Evo Morales hivatalban lévő bolíviai elnök elleni merényletről szóló hamis hír jelent meg a vasárnapi választások előtt a dél-amerikai ország köztelevíziójának Twitter-fiókján, amelyet hivatalos források szerint feltörtek.
MTI