Szombaton elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, ezekkel a változásokkal kell számolni
A BKK szerint azok járnak a legjobban, akik a kötöttpályás közlekedést választják.
A BKK szerint azok járnak a legjobban, akik a kötöttpályás közlekedést választják.
Első körben a déli hidat újítják fel, és a forgalmat mindkét irányban az északira terelik. A rekonstrukció alaposan felforgatja a közúti és a tömegközlekedést is.
A hibát egyelőre csak részlegesen tudták javítani, a felújításra készen vannak a tervek, csak a pénz hiányzik.
A munkát a jövő év elején kezdik és legalább egy évig fog tartani.
Azt a 2,3 milliárd forintot költik a rekonstrukcióra, amit az elektronikus jegyrendszer kiépítésével megbízott cégtől perelt vissza a főváros.
Az átépítés költségei meghaladják a félmilliárd forintot.
Úgy tűnik, van egy-két olyan útszakasz, amelynek bajban nincs gazdája.
Forráshiány van, az állam pedig kész tervekre képtelen reagálni, míg más kérdésekben egyetértenek a fővárossal.
19 millió forintot ajánl fel az önkormányzat peren kívüli egyezségben, és még így is jól járhat.
A tüzet egy olajszállító tartálykocsi okozta, ami a felüljáró alatt gyulladt ki.
Nemcsak a hídon kell útszűkületre számítani a népligeti felüljáró állapotvizsgálatával kapcsolatos munkálatok miatt. Tavasszal a híd pénzverdei oldalán a város felé vezető sávok egyikét is le fogják zárni pár napra, de a felüljáró alatt található visszafordítót sem lehet majd használni heteken keresztül. Őszre kiderülhet, hogy a felüljárót fel lehet-e még újítani, vagy inkább bontani kell.
A felüljáró ramaty állapotban van, előre láthatólag öt hónapig csak egy sávon lehet a belváros felé haladni.
Idén 45 éves a Könyves Kálmán körút fölött átívelő népligeti felüljáró, és bizony érzi már a kort. Az építmény rossz állapota már kilenc éve is látványos volt, azóta pedig csak romlott, nem csoda, hogy fokozatosan kitiltották róla a nehezebb járműveket. Most öt hónapra lezárják az egyik sávját, hogy kiderüljön, mennyire kell hozzányúlni. Őszre dőlhet el a sorsa.
Szükségessé vált a hatalmas terhelésnek kitett híd szerkezeti elemeinek további alapos felülvizsgálata.
A folyamatban lévő műszaki vizsgálat vége kétesélyes, a főváros dönthet úgy is, hogy megszabadul a felüljárótól.
Kecskemétnél, egy felüljárón történt a baleset. Egy eltűntként jelentett férfi vesztette életét.
A közbeszerzés előkészítése zajlik, addig is lehet közlekedni a Flórián téri felüljárón – írta a fővárosi önkormányzat.
A szegedi politikus annyit mondott az RTL-nek, hogy nem önszántából ment Makóra.