hvg.hu Tech

Ez is hiányszakma: kreatív informatikai képzést indít a Képzőművészeti

Az inforrmatikai szektor egyik legkeresettebb pozíciója a felhasználói felületek tervezésével foglalkozó UI designer, ennek ellenére minimális a képzési lehetőségek száma a szakemberhiánnyal küzdő iparágban – ezzel indokolja a Magyar Képzőművészeti Egyetem márciusban kezdődő új, gyakorlatorientált képzését. A 12 hét során a hallgatók többek között az IBM Labs (volt Ustream), Prezi, Mastercard, Prezi és Frontíra szakembereitől sajátíthatják el a terület alapjait.

hvg.hu Autó

Androidot telepít autóira a Volvo

Már azt is tudni lehet, hogy melyik lesz a svéd márka első olyan típusa, melynek fedélzeti rendszere a kis zöld robotra fog épülni.

hvg.hu Tech

Manipulálják a felhasználókat? Trükközéssel vádolják a Facebookot, a Google-t, de a Windows 10-nek is körmöst adnának

Súlyos vádakkal illeti a norvég kormány fogyasztói tanácsa a legnagyobb közösségi oldalt. Egy nyilvánosságra került jelentés szerint a Facebook úgy tervezte meg felületét, hogy az alapból több információt tudjon begyűjteni a felhasználókról, mint amennyire valójában szükség lenne. A Google-t és a Windows 10-et is elmeszelték.

hvg.hu Tech

Megújul a Google Drive

Alaposan megváltozik a Google tárhelyszolgáltatásának webes felülete. Az új külcsín a Gmailhez hasonlóan sokkal letisztultabb. Mutatjuk képeken, hogy milyen lesz.

hvg.hu Tech

Megújulnak a bankautomaták

Egy amerikai fejlesztésnek köszönhetően hamarosan megújulhat az ATM-ek felülete. Az USA-ban már élesben alkalmazott új felhasználói felület mindenkinek mást mutat, személyre szabott adatokat, saját bankolási szokásai alapján. A jövő egyértelműen ez, biztosan elér hozzánk is, a kérdés csak az lehet, hogy mikor.

hvg.hu Tech

Új felületet kapnak a Huawei mobiljai

A Huawei a Berlinben megrendezett IFA 2012 szakkiállításon mutatta be Emotion névre keresztelt kezelőfelületét, melyet a gyártó androidos telefonjai kapnak meg a jövőben.

hvg.hu Tech

Valós árnyék lehet az iPhone-ban

Sajtóinformációk szerint a valós fényviszonyok alapján vetülő árnyékot kaphat az Apple mobilos operációs rendszerének következő verziója.

Másfél évet kapott a férfi, aki kormányhivatali dolgozót akart megvesztegetni

Másfél évet kapott a férfi, aki kormányhivatali dolgozót akart megvesztegetni

Lukasenka lezáratja Fehéroroszország határait

Lukasenka lezáratja Fehéroroszország határait

Vitatott építkezések: itt-ott alulmaradt a Fidesz, másutt úgyis az lesz, amit akar

Vitatott építkezések: itt-ott alulmaradt a Fidesz, másutt úgyis az lesz, amit akar

Bánhidi: Nem gondoltam volna, hogy ez a vírus képes ledönteni egy 130 kilós embert a lábáról

Bánhidi: Nem gondoltam volna, hogy ez a vírus képes ledönteni egy 130 kilós embert a lábáról

Thiago a közeljövőben a Liverpool játékosa lehet

Thiago a közeljövőben a Liverpool játékosa lehet

Nem lesz túl nagy meglepetés a Samsung Galaxy S21 Ultra akkumulátora

Nem lesz túl nagy meglepetés a Samsung Galaxy S21 Ultra akkumulátora

Boldogságatlasz 1. rész: mi az a homeyness?

Boldogságatlasz 1. rész: mi az a homeyness?

Ha adóbehajtásról van szó, kiemelkedően sikeres a magyar állam

Ha adóbehajtásról van szó, kiemelkedően sikeres a magyar állam

A címlapról ajánljuk