Google és Facebook: mindenki hirdet rajta, de nem elég jól
A magyar kis- és közepes cégeknek már kétharmada hirdet a két népszerű csatornán, de az eredmények láttán fanyalognak.
A magyar kis- és közepes cégeknek már kétharmada hirdet a két népszerű csatornán, de az eredmények láttán fanyalognak.
hvg.hu
A túlsúlyos nőkre kicsit jobban hat a társadalmi nyomasztás: egy felmérésben 45 százalékuk úgy ítélte meg, hogy rendben van a súlya, míg az elhízott férfiaknál 64 százalék ez az arány. Az önbecsülés jó dolog, de gondot okozhat, ha a túlsúlyos személy nincs tisztában testalkalta egészségügyi kockázataival.
MTI
Kevesen nyaralnak, még kevesebben külföldön, de aki megy, az már nem feltétlenül az olcsó utakat keresi.
hvg.hu
Kevesen használják ki a jogorvoslati lehetőségek teljes skáláját adóügyekben, és inkább a szerintük jogszerűtlen követeléseket is befizetik, pedig az általános vélekedéssel szemben az adózóknak komoly esélyük van pert nyerni: a statisztikák szerint az adóperek mintegy harmadában a NAV a pervesztes fél.
hvg.hu
Egy nemrég megjelent felmérés újra látványosan megerősítette, hogy Kelet-Európában, arányait tekintve, a magyar dolgozóktól vonja el az állam a legtöbb pénzt. Ez azt jelenti, hogy a magyarok csak most kezdenek el nettó értelemben keresni, az év csaknem felét csak az adók és járulékok miatt gürcölték végig, vagyis az államnak dolgoztak – ma van az utolsó ilyen munkanap. A csehek vagy a lengyelek már korábban letudták ezt a kötelességüket, és többet visznek haza, mint a magyarok. A litvánok pénztárcájában pedig ugyanannyi pénz van, mint a magyarokéban, annak ellenére, hogy kevesebb értéket termelnek.
hvg.hu
Egy kutatás szerint a megkérdezettek fele hosszabb nyaralást is tervez idén, a munka utáni programok is népszerűek nyáron, közel háromnegyedüknek legalább pár napos kikapcsolódásra van szüksége, de 47 százalékuk szerint ez kizárólag hosszabb szabadsággal képzelhető el. A megkérdezettek mindössze 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem megy az idén szabadságra.
MTI
Felborult egy cementet szállító teherautó az M0-s autóút 65-ös kilométerénél, már félpályás zárnál is jelentős a torlódás, de később teljes útzár várható az autóúton.
MTI
A csehek fele szívesen fizetne a kórházakban, ha az általánostól magasabb szintű egészségügyi ellátást kaphatna, míg a fele ezt a lehetőséget elutasítja - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét szombaton hozta nyilvánosságra a közszolgálati Cseh Rádió.
MTI
Egyetért a bevándorlással kapcsolatos kormányzati üzenetekkel a magyarok többsége, függetlenül politikai hovatartozásától – derült ki Századvég felméréséből. Egyedül a munkahelyeket a migránsoktól féltő kormányzati üzenetet utasítja el a baloldali szavazók többsége. A közvélemény-kutató arra volt kíváncsi, vajon tényleg közfelháborodást váltanak-e ki a kormány kék plakátjai.
hvg.hu
Ha Dél-Szudánba akarja küldeni egy cég az embereit, az többe kerül, mintha Svájcba mennének.
hvg.hu
Minden ötödik hallgató a Jobbikot támogatja és ezzel vezet a pártválasztók között. A Fidesz megrogyott, az LMP a második erővé lépett elő a fiatal értelmiségieknél, míg a baloldal pártjai együttesen is csak 9 százalékos támogatottságot érnek el. Egy dolog független a pártpreferenciától: a hallgatók fele hosszabb időre is kimenne külföldre, 37 százalékuk véglegesen.
Unyatyinszki György
Az Eurostat több szempont alapján mérte az EU-polgárok elégedettségét. A bolgárok 4,8 ponttal az abszolút sereghajtók, a magyar 6,2 pont hátulról a második helyezéshez volt elég, igaz, ugyanekkora pontszám jött ki a portugálok, a görögök és a ciprusiak válaszaiból. A felmérésből az is kiderült, hogy az EU-n kívüli európai országok állampolgárai nagyon jól elvannak uniós tagság nélkül.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A hazai kkv-k több mint fele ért el árbevétel-növekedést tavaly, az idén pedig, az EU-pályázatok megnyílásával számos korábban elmaradt beruházás is megvalósulhat egy kutatás szerint.
hvg.hu
Egy felmérés szerint a magyar cégvezetők bár kreatívak és jól képzettek, nem elég vevőorientáltak.
MTI
A Medián közösségi finanszírozású felmérése szerint a válaszadók 62 százaléka támogatja, hogy vasárnap nyitva legyenek a boltok. A KDNP ötletén alapuló intézkedést két társadalmi csoportban támogatják többen, mint ahányan ellenzik: a Fidesz-szavazók, illetve a nyolc általánost nem végzettek körében. Előbbieknél 48, utóbbiaknál 56 százalék pártolja a vasárnapi pihenőnapot.
hvg.hu
Három párt jutna be a román parlamentbe egy vasárnap közzétett felmérés szerint: a jelenlegi kormánypárt és az ellenzék fő erejét képező új liberális párt mellett csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) érné el a parlamenti küszöböt.
MTI
A Quaestor-botrányban pórul járt háztartások háromnegyedének 300 ezer Ft alatt van a havi nettó bevétele.
hvg.hu
A 2011-ben készített tanulmány 800 fős mintán mérte fel, mit szólna a lakosság, ha vasárnap nem nyitnának ki az üzletek. A válaszadók kétharmada már akkor is ellenezte az intézkedést. Emellett a tanulmány a péntek-szombati növekvő autóforgalomra és a drága fogyasztási cikkek forgalmának csökkenésére figyelmeztetett.
hvg.hu
Az interneten vásárlók 74 százalékának rossz a véleménye a boltok vasárnapi bezárásáról, és egy részük azt gondolja, online ezért többet fog vásárolni.
hvg.hu
Az Ipsos friss felmérése szerint a magyar lakosság a vasárnapokat jellemzően otthon tölti, de közel negyedük a hét utolsó napjára ütemezte eddig az élelmiszer- és háztartási cikkek beszerzését. A felnőtt lakosság több mint kétharmada nem ért egyet a kötelező vasárnapi zárva tartással. Többségük nem tervezi, hogy a vasárnapi vásárlás helyett bármi más, kormány által preferált programot választana.
hvg.hu