Nem csökken a lakásfelújítási kedv, ismét több százezer ingatlan újulhat meg
Elsősorban a 30 és 49 év közöttiek terveznek felújításokat a GKI szerint.
Elsősorban a 30 és 49 év közöttiek terveznek felújításokat a GKI szerint.
Több tényező miatt 10-15 százalékkal drágulhatnak az építőanyagok március végéig.
Benyó László szerint az átalakítási tervek sértik az épület műemléki értékét, panaszt tett a kormányhivatalnál.
A menetidő akár 45 perccel is hosszabb lehet.
A színész arról beszélt a Die Zeitnak, hogy a befolyó pénzből írországi kastélyát varázsolta lakhatóvá.
A folyamatban lévő műszaki vizsgálat vége kétesélyes, a főváros dönthet úgy is, hogy megszabadul a felüljárótól.
A turizmusfejlesztésre 90 milliárd, míg energiahatékonyságra 51 milliárd forintért lehet pályázni.
A Magyar Építők egy látványos videót készített arról, hogy áll a budapesti Lánchíd felújítása.
A BKK azt kéri az utasoktól, hogy figyeljék a kihelyezett tájékoztatókat vagy kérjenek útbaigazítást, ha bizonytalanok.
Két héttel korábban végeztek a munkálatokkal.
Az építkezéseknél és a felújításoknál nem csak az építőanyagárak jelentenek problémát: a logisztika, a telekárak és a munkaerőköltség emelkedése is a drágulás irányába mutatnak.
Kiírták a közbeszerzést a rekonstrukcióra.
Az útburkolatot is felújítják több mint 300 méteren.
A már a Corvinus Egyetemhez tartozó épületegyüttest a fenntarthatósági szempontokat maximálisan szemmel tartva építheti újjá a közbeszerzéseken sokszor nyertes Market Zrt. Teljesen kibelezik a jellegzetes zöld épületeket, lesz zöld tető, napelemek, és professzori lakrészek a legfelsőbb szinteken.
Szabadtéren tisztítják és fertőtlenítik a szobrokat, az újpesti műteremben pedig pótolják a hiányzó darabokat.
Legjobban a tégla, a gipszkarton és az üveggyapot drágulhat.
Nógrád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben nagyon kevés volt a legalább korszerű szintet elérő ingatlanra kiadott tanúsítvány.
Azonban az „intézkedési terv végrehajtása jól halad”.
A Kutyapárt szerint a foltban Nagy-Magyarország formája ismerhető fel, így a diákok játékosan ismerhetik meg hazájuk múltját.
Az id. Antall József rakpart Parlament és Margit híd közötti szakaszának átépítésével egybefüggően sétálhatóvá válik a Duna partja.