A kormány 41 milliárdból újítja fel a vasútvonalat Szegedtől a szerb határig
A jelenleg 60 kilométeres sebességű közlekedésre alkalmas pályaszakaszon 80-120 kilométerrel járhatnak majd a vonatok.
A jelenleg 60 kilométeres sebességű közlekedésre alkalmas pályaszakaszon 80-120 kilométerrel járhatnak majd a vonatok.
Reggel 8-tól megy a cölöpverő az apartmanház mellett.
Vasárnap hajnalban derült ki, hogy nem végeztek időre minden munkával a Nyugati pályaudvar felújításánál, hétfőn pedig biztosítóberendezési hiba miatt nem mehetett be oda minden vonat. A MÁV annyit közölt kérdésünkre, hogy belső vizsgálatot indítanak, de arra, hogy pontosan mi történt, nem válaszoltak, ahogy arra sem, miért az utolsó pillanatokban szóltak csak az utasoknak.
Egyes vonatok más pályaudvarokra futnak be a munka befejezéséig.
Vitézy Dávid szerint még az idén kiírják a tervpályázatot a 2030-as Nyugati pályaudvar megálmodására.
Folytatódik a felújítás.
A lövedék a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményét gazdagítja majd.
A Swietelsky nem állt le a munkával, de nem is mondott le a teljes igénye érvényesítésről, így több milliárdos per szakadhat a BKV nyakába.
A karbantartás ideje alatt pótlóbuszok szállítják az utasokat.
Finoman szólva is nehezen zajlik a pécsi építkezés.
A legtöbben épp a csendes környék miatt választották a zsákfalut, most aggódnak, hogy óriási lenne az áthaladó forgalom.
Tihanyban, Alsóörsön és Szántódon a legmagasabbak az árak.
Az egyik épületben megújul a kiállító- és a rendezvény terem.
A budapesti Blaha Lujza tér teljes felújítása valószínűleg másfél évig tart, de már 2021 végén jöhetnek a részműszaki átadások.
A törmelék jelentős része az utcára hullott, és nem a kordonnal elkerített részre.
Akadálymentesen, zöldebben, süllyesztett karácsonyfatalppal kapják vissza a ferencvárosiak.
A felújítást végző céggel szerződést bontottak, az ingatlant pedig eladnák.
Azért is vizsgálódnak, mert bizonyos alapanyagok piacát kevés eladó uralja.