Közelíti a Duna Aréna horrorárát az új Pénzügyminisztérium
40 milliárd forintból az építészszakma tiltakozása mellett egy pár éve felújított épületet alakítanak át, hogy úgy nézzen ki, mint 1905-ben. Mondjuk, akkor senkinek sem tetszett.
40 milliárd forintból az építészszakma tiltakozása mellett egy pár éve felújított épületet alakítanak át, hogy úgy nézzen ki, mint 1905-ben. Mondjuk, akkor senkinek sem tetszett.
Január elején derült ki, hogy megint az okirathamisításért elítélt Lóki családi cége nyerte el a washingtoni külképviselet felújítását. A Közbeszerzési Értesítőben most csak folyamatszervezési módosításokat közöltek, az összeg és a nyertes változatlan.
A magyar szállítógépek továbbra is az 1970-es évek technikáján repülnek.
A horvát határ felé vezető oldalon egy 20 kilométeres szakaszt újítanak fel, a munkák Siófok térségében már folynak, hétfőtől Balatonvilágosnál kell terelésre, és lassabb haladásra számítani.
Nőtt a lakás-előtakarékoskodók pénzügyi mozgástere: az LTP-sek érezhetően többet költenek vásárlásra, építkezésre a megtakarításukból, mint az előző években. Emiatt egyre többen vesznek fel áthidaló kölcsönt.
7 milliárd forinttal támogatják a Lánchíd, az alagút és a Clark Ádám tér felújítását, ha a munkákkal másfél év alatt végeznek- számolt be az RTL Híradó.
Életbe lép a tanítási időszakban érvényes menetrend a BKK-nál, több felújítás is véget ér.
Nagy zajjal járt a felújítás, többen egy munkásra támadtak. A rendőrség három embert őrizetbe vett.
Felülreprezentált ünnepség zajlott a Szigligeti Ede utcában.
A Letenye felé vezető oldal egy szakaszán a teljes útpályát kicserélik.
Mától a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Titkársága a Vörösmarty tér 1. szám alatti irodaház, azaz a Kristálypalota helyett az Andrássy út 101. szám alatt folytatja tevékenységét – adta hírül honlapján az MMA.
A felújított szakasz átadásáig viszont még többször változik a menetrend.
A jelszó: korszerű technikai megújítás.
Felújítják az aluljárót, átalakítják a Rákóczi és a Nagykörút csomópontját, a Corvin áruház homlokzata is visszakapja eredeti kinézetét. Ha teheti, legközelebb csak 2019 végén járjon arra – akkor viszont érdemes lesz.
Három zalai vállalkozás ügyvezetőjével szemben emelt vádat a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség, mert a három férfi az egervári Nádasdy-Széchenyi-várkastély felújítására kiírt pályázati támogatás elszámolása kapcsán több millió forint vagyoni hátrányt okozott.
Több helyen is csúszott a felújítás, ezért nem lehetett elkezdeni a tanévet.
Kint is esett, bent is esett.
A szerkezet rosszabb állapotban van, mint gondolták.
A strand felújításáról, bővítéséről van szó.