Februártól 10 hónap pótlóbuszozás vár a Miskolc felé vonatozókra, pedig elkerülhető lenne
A Közlekedő Tömeg szerint egy vágányon mehetnének a vonatok, de ha nem, kerülővel akkor is elérhetnék a fővárost Miskolcról. Petíciót indítottak.
A Közlekedő Tömeg szerint egy vágányon mehetnének a vonatok, de ha nem, kerülővel akkor is elérhetnék a fővárost Miskolcról. Petíciót indítottak.
Teljesen megújul Budapest két nagy belvárosi tere, a Vörösmarty és a Podmaniczky tér.
Kelenföldön a mennyezet egy része leszakadt, a Nyugatiban beázik -–mindkét helyen állványokat találunk. A kelenföldi jegypénztárt a metróhoz költöztetnék, a Nyugatit felújítanák, de még mindkettőre várni kell.
Az épületnek már tavaly el kellett volna készülnie, de várhatóan csak július végén lesz kész.
Korszerűsítik a történelmi állomásépületeket, a vasúti technológia viszont egyelőre nem újul meg.
Csúszás nélkül is 14 hónaposra tervezett felújítás kezdődhet tavasszal.
A Magyar Idők úgy tudja, kipucolják az aluljárót, a MÁV pedig elkezdte felmondani a szerződéseket az aluljáróban lévő üzletekkel.
A hatóság szerint a cég megsértette a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát, mivel a hirdetés a szokásosnál nagyobb érdeklődést váltott ki az iskolások szülei részéről.
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint nem a betegeknek kellene versenyezniük az orvosokért.
A ritkánál is ritkább magyar autóbusz sokáig eltűntnek volt nyilvánítva, most azonban életjelet adott magáról.
Egyetlen kastély felújításával sem végeztek még.
Az igazgató szerint nem sikerült a munkákat időben befejezni, de a tanítás folytatódik az iskolában, csak éppen a fűtés nem, vagy csak részlegesen működik, a tanulók pedig nagykabátban ülnek az órákon.
Hiába adta át Orbán Viktor a Budai Vigadót, ez nem jelentette azt, hogy a felújítás költségei megálltak volna.
Azzal indokolja, ő egy kisebb beruházást tervezett, mint ami lett, úgy fest, teljes megújulás lesz. De kevesebb pénzből, mint amennyi szerinte a kisebb beruházásra kellett volna.
A ZÁÉV végezte a Puskás-stadion és a kaposvári Csiky Gergely Színház bontását is, mindkét esetben felmerült a gyanú, hogy a bontási hulladékot nem úgy kezelték, ahogyan kellett volna.
Uniós pénzt nem várhatunk a Debrecen–Mátészalka-vasútvonal felújítására, hazai forrás pedig egyhamar nem lesz rá. Ez az a vonal, amit csigának öltözve futottak le.
Közel egy évtizede tarol az Airbnb Magyarországon, Budapest belvárosában egyre többen adják ki ilyen célra lakásukat. De azok száma is nő, akik rossz tapasztalatokat szereztek.