Menekülnek a szponzorok a londoni fesztiválról, mióta bejelentették Kanye West fellépését
A tiltakozók nem csak West koncertjét törölnék, a brit kormánytól azt kérik, hogy tiltsa ki a botrányhős rappert az országból.
A tiltakozók nem csak West koncertjét törölnék, a brit kormánytól azt kérik, hogy tiltsa ki a botrányhős rappert az országból.
HVG
Öt napon át, napi 4-5 műsorsávban lépnek fel majd a fesztiválon olyan hazai előadók a Park színpadán, mint Beton.Hofi, Pogány Induló, Co Lee, Majka, a Bëlga, a Tankcsapda, a Kispál és a Borz, valamint a Quimby. A Sziget idején a Parkban is lesznekj - a szokásos módon - koncertek.
HVG
Új helyszínt találtak a szervezők, miután az állami tulajdonban álló Pilisi Parkerdő Zrt. váratlanul ellehetetlenítette, hogy visszatérjenek a Cserkészparkba.
hvg.hu
Ha a bejgli és a lencse közé némi élményt is be akarnának iktatni, van néhány ajánlatunk a következő hetekre.
HVG
A brit rendőrség a pogózás veszélyeire hívta fel a fesztiválozó, bulizó fiatalok figyelmét. A hatóságok állítása szerint ugyanis a gyakori, erős ütközések miatt a telefonok úgy érzékelik, mintha tulajdonosukat autóbaleset érte volna, és automatikusan tárcsázzák a segélyhívószámot. A pogózás a Duma Aktuál csapatától sem idegen, Elek Péter például igazi szakértőnek számít.
hvg360
Az újra magyar kézbe került fesztivál szervezői azt ígérik, hogy megerősítik a Sziget-életérzést, és bejelentették az első sztárokat. Ismét lesz magyar színpad, és hangsúlyosabb szerepet kapnak az olyan zenei műfajok is, mint például a rock vagy a világzene.
HVG
Az augusztus végi négynapos fesztiválon tíz színpadon több mint 200 előadó lép fel.
HVG
A Sziget alapítója már évekkel ezelőtt kilépett a fesztivál szervezéséből, de amikor az új tulajdonos kihátrált, őt kérték fel, hogy mentse meg a Szigetet.
Nem a kormány körei révén tervezi megmenteni a Szigetet Gerendai Károly – mondta el a HVG-nek a Sziget alapítója. A kérdéses összeg túl nagy ahhoz, hogy ő maga dobja be a pénzt, de egyelőre nagybefektetőknek sem tudja jó szívvel ajánlani a projektet.
A hátrányból előnyt is lehet kovácsolni, bár tény, hogy már most nagy késésben van a Sziget, ha 2026 augusztusában a Hajógyári-szigeten akarunk fesztiválozni. Utánajártunk, mennyire sodorja veszélybe a Szigetet, hogy október végéig még a legjobb forgatókönyv szerint sem kezdik el szervezni a jövő évi fesztivált – noha ilyenkorra már a legnagyobb neveket is ki szokták hirdetni.
Tizedik alkalommal tér vissza a BuSH, hogy élőben mutassa be az Új-Kelet legizgalmasabb feltörekvőit és befutott előadóit. Headlinerként az Analog Balaton lép fel, de a lett shoegaze úttörői, a török szintipop underground hősei és az új generációs lengyel jazz sztárjai is jönnek a jubiláló klubfesztiválra, a Budapest Showcase Hubra október 29. és 31. között.
HVG
A szervezők arra kérték a résztvevőket, hogy ne zavarják a nyomozást, amely a körülmények miatt komoly kihívást jelent majd.
HVG
Nem sokáig élvezhették a fesztiválozók a Burning Man leghírhedtebb attrakcióját, amely már a nyitáskor gyakorlatilag használhatatlanná vált.
HVG
Csak néhány éve létezik, de már a közép-kelet-európai régió legkarakteresebb audiovizuális fesztiváljai közé emelkedett INOTA, ami idén a gazdag elektronikus zenei felhozatal mellett látványos fényművészeti programot is ígér.
HVG
Történelmi pillanatot vettek videóra Spanyolországban.
HVG
Élménybeszámoló az egyik legkisebb és legszerethetőbb hazai fesztiválról, ahol még a vattacukor is fekete.
Jól ismert találkozópont, ahol garantált a tánc. A Sziget Fesztivál egyik legrégebbi, emblematikus helyszíne a 2001-ben megnyílt Magic Mirror. A valaha volt legnagyobb Budapest Pride és a fesztiválokon megjelenő politikai elégedetlenség nyarán, sokévnyi kormányzati vegzálást követően kérdeztünk szervezőket és fellépőket.
Bár sokan félreértik, és nem is biztos, hogy mindenkinek való, de megvan az előnye annak, ha valaki egyedül veti bele magát egy fesztiválba. Mivel nem kell alkalmazkodni másokhoz, simán lehet, hogy egy véres terrortámadásról szóló film és beszélgetés miatt kihagyja a sztárfellépőt, és ezért nem neheztel rá senki.
Kihívás lehet egy fesztiválon egészségesen, fenntarthatóan és olcsón étkezni, pedig mindezek egyre fontosabb szempontokká válnak, főleg a közönség nagy részét kitevő Z generációs fiatalok körében. Cikkünkben tippeket adunk, hogyan együnk jól és környezettudatosan ezeken az eseményeken úgy, hogy közben a pénztárcánkat is megkíméljük.
Lidl Magyarország