Felsült a kormány: nem akarnak elegen Botka károsultjai lenni
A jelek szerint másodszor jár úgy a kormány, hogy nem jelentkeznek elegen állami kárrendezésre olyan ügyekben, amelyeket a szocialisták elleni kampányra lehetett felhasználni.
A jelek szerint másodszor jár úgy a kormány, hogy nem jelentkeznek elegen állami kárrendezésre olyan ügyekben, amelyeket a szocialisták elleni kampányra lehetett felhasználni.
Mulatságos időszaknak ígérkezik a Fidesz további kormányzása. Tényleg csak icipicit árnyékolja be az a matematikai eshetőség, hogy ehelyett mindenkinek beverik a pofáját, aki megmukkan.
Amikor a közvélemény-kutatásoknak már alig hisznek, akkor eljön az ideje a számok embereinek. Ez figyelhető meg a kampány utolsó heteiben is. Milyen körülmények között győzhető le a Fidesz? Erre születnek új modellek, most Zsoldos István közgazdász állt elő a saját számításaival.
hvg.hu
Egy VII. kerületi, Dózsa György úti ingatlanban adtak erre lehetőséget, a javaslat előterjesztője a Fidesz mostani VII. kerületi képviselőjelöltje volt.
hvg.hu
„Hajrá, Magyarország!” – ez annak a lapnak a neve, amivel teleszórták csütörtökre a budapesti 1-es választókerületet, mi az I. kerületben szereztünk egyet. Orbán Viktor olyan interjút adott egy ismeretlen kérdezőnek, hogy az első négy kérdés valójában kijelentés. De megszólal Böde Dániel és Németh Lajos időjós is a Fidesz által kiadott lapban.
T. R.
A fideszes képviselők távolmaradása miatt – ahogy öt hónapja mindig – ma is határozatképtelen volt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.
hvg.hu
Az LMP társelnöke úgy véli, a kormánypárt minden ellenzéki pártba beférkőzött, és bár nevet nem mondott, sejti, hogy náluk ki lehet a beépült fideszes. Az ATV-n adott interjújában azt is mondta: lemond, ha április 8-án többséget szerez a Fidesz.
hvg.hu
Nem gyűjtöttek fideszesek aláírásokat a zuglói LMP-s jelöltnek - állítja a Fidesz.
hvg.hu
Az 1300 milliárdos hagyatéki ügybe keveredett miniszter azt mondja, az őrnek semmi köze ahhoz, hogy sofőrje meghúzta az autóját.
hvg.hu
Az ügyvéd a Helsinki Bizottság tagja, de ehhez vajmi kevés köze van az ügyhöz. Kárpáti Józsefnek fogalma sincs, hogy a levél, amit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz írt, hogy jutott a kormányhoz. Az ügyben a Magyar Ügyvédi Kamarához és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordul.
hvg.hu
Nyáron közvélemény-kutatást készíttetett Eger önkormányzata. Elvileg a helyi médiafogyasztásról és városfejlesztésről szólt volna, de sok kérdés a Fidesz helyi támogatottságára vonatkozott és arra, hogy milyen esetben szavaznának az egriek a Fidesz ellen. A kutatási eredményekből akkor úgy tűnhetett, magabiztosan, az országos átlag fölött vezet a kormánypárt, de azóta annyira megváltozott a helyzet, hogy Orbán Viktornak is a helyszínre kellett sietnie.
Tóth Richárd
Huszonnégy választókerületben akkor is nyerhet az ellenzék, ha nem egyeznek meg a pártok, további 21 helyen pedig együttműködésre volna szükség.
hvg.hu
Az LMP-s jelölt azt állítja, megdöbbentette ez a segítség, bár a szabályok alapján előzetesen tudnia kellett róla.
hvg.hu
Amikor Orbán Viktor Miskolcon járt, úgy kampányolt, hogy egyszerre uszított a menekültek és a cigányok ellen. A miniszterelnök után a brit Guardian is a városban járt, nem talált olyan embert, aki biztosan állította, látott már menekülteket.
hvg.hu
Az ózdi polgármester és Vona Gábor kijelentéseire hívják fel a figyelmet a telefonos kampányban.
hvg.hu
Dercsényi Dávid
Demeter Attila azt mondja, nem tagja az MSZP-nek, csak a támogatásukkal jutott a közgyűlésbe, abban pedig semmi kivetnivalót nem lát, hogy Farkas Sándort támogatja.
hvg.hu
A januári 97 után februárban újabb 94 esetben hozott pozitív döntést a menekültügyi hatóság.
Tóth Richárd