Hont: Az a gyanús, ami nem gyanús
Az ostobaság kelendő áru, viszont szüksége van az állandó hazudozásra.
Az ostobaság kelendő áru, viszont szüksége van az állandó hazudozásra.
Hont András
A józsefvárosi polgármester szerint undorító, amit az énekessel "művelnek", ráadásul Ákos szerinte nem is azt mondta, amivel vádolják. A koncertre elmegy és viszi feleségét is, aki "sikeres nő" és "büszke rá, hogy tartozhat valakihez, és büszke rá, hogy gyereket szült".
hvg.hu
Friderikusz Sándor szerint folyamatosan nyomás alatt tartja Magyarországot az Orbán vezette Fidesz, a másik oldal pedig eközben a béke szent szabályai szerint próbál meg játszani. Arról is beszélt a Magyar Narancsnak adott interjújában, hogy nagy a bizonytalanság a TV2-nél a tulajdonosváltás körül kialakult mizéria miatt, de ő maga több évtizede ismeri Andy Vajnát és együtt fog tudni vele dolgozni.
hvg.hu
Az év nyertese a Fidesz, amely az év elejéhez képest 8 százalékponttal tudta növelni népszerűségét a teljes lakosságban, a Jobbik népszerűsége ugyanebben a körben a felére esett vissza. - derült ki a kormányközeli közvélemény-kutató méréséből. A széljobbos ellenzéki párt hívei továbbra is jóval elkötelezettebbek, mint a szocialista szavazók, ezt mutatja, hogy a két párt eredményeiben a teljes lakosság körében alig van különbség, míg a potenciális szavazóknál nagyra nyílik az olló a Jobbik javára.
MTI
Minden nőnek szabadon kell döntenie arról, hogy milyen prioritások mentén éli az életét, és ebbe ne kívánjon senki beleszólni - mondta Pelczné Gáál Ildikó Fidesz-alelnök, amikor az RTL Klub megkérte, hogy reagáljon Kövér László nagy vitát kiváltó hétvégi nyilatkozatára.
hvg.hu
A fideszes EP-képviselőnek is volt pár szava a párttársa által kirobbantott vitára a nők szerepével kapcsolatban. Deutsch Tamás szerint apának és anyának lenni egyaránt nagyszerű, és még az örökbefogadáshoz is kell "valakinek szülnie".
hvg.hu
Kövér László három ellenzéki pártot is rendre intett a napirend előtti felszólalások során. A kormánypártok továbbra is a bevándorlásellenes retorikával és a brüsszeli támadásokkal voltak elfogalva. Az ellenzéki pártok a programjaikban szereplő áfacsökkentésről beszéltek.
hvg.hu
A Párbeszéd Magyarországért szerint a Fidesz-kongresszuson elmondott beszédek azt mutatják, hogy Orbán Viktor és követői teljesen elszakadtak a magyar valóságtól.
MTI
Orbán Viktor nem mondott semmit Magyarország valódi problémáiról. Nincs értelme érdemben foglalkozni a kormányfő mai beszédével. A miniszterelnök elvesztette kapcsolatát a valósággal. A kiöregedő fideszes politikusok utolsó lehetősége, hogy befolyást szerezzenek. Így reagáltak ellenzéki pártok a Fidesz vasárnapi kongresszusán elhangzottakra.
MTI
A Fidesz XXVI. kongresszusán újraválasztották pártelnökként Orbán Viktort, aki bejelentette, hogy 2018-ban is elindul a miniszterelnöki székért. Beszédében romokban heverő Európáról, a liberalizmus haláláról és a követendő példaképekről - Kövér László, Schmitt Pál és Matolcsy György -, valamint a fideszesek saját életén túlmutató céljairól is beszélt.
Kálmán Attila
A párt 26. tisztújító kongresszusán 1221 küldöttből 1174-en szavaztak az új alelnökökre.
hvg.hu
Tarlós István szerint Európa vezetői már nem sokáig bombázhatják új ideológiákkal a keresztény kontinenst, Semjén Zsolt a történelem legnagyobb rezsicsökkentését méltatta, Kövér László pedig nemkívánatos gender-őrületről, politikailag korrekt véleménydiktatúráról és a nők legszebb hivatásáról, a szülésről beszélt a Fidesz-kongresszuson. A későbbi, előre borítékolható tisztújítást követően bemutatják Orbán Viktor többnyelvű kampányfilmjét, és ő maga is beszédet tart.
hvg.hu
A párt belügyeit nézve tétnélküli tisztújító kongresszust tart a Fidesz vasárnap, hiszen már előre lehet tudni, kik kerülnek vezető pozíciókba. Viszont a kormánypárt nem szalaszt el egy ilyen remek alkalmat, hogy megünnepelje saját és Orbán Viktor sikereit.
Kálmán Attila
Kósa Lajos szerint várhatóan módosítani kell az alaptörvényt, hogy a magyar jogrendben legyen terrorveszélyre vonatkozó minősített helyzet. Kósa Lajos legfrissebb interjújában arról is beszélt, hogy szerint nem kell akkora figyelmet fordítani a kormányközeli korrupciós vádakra, csak az ország gyarapodását kövessék az emberek.
MTI
A Fidesz úgy tartja, az Altus Zrt. újabb európai megbízása nyílt beavatkozás a magyar belpolitikába. Ismét felvetették, hogy tiltott pártfinanszírozásnak minősül a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó céggel kötött szerződés.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A biztos szavazók több mint fele voksolna most a Fideszre, derül ki a Medián HVG-ben megjelent kutatásából. Ekkora fölénnyel közel a ciklus derekához még egy kormánypárt sem vezetett.
HVG
Orbán Viktor miniszterelnök háza előtt tartotta sajtótájékoztatóját az Együtt, mert szerintük a kormányfő családjának gazdasági érdeke mozgatta a Fideszt abban, hogy elfogadják a közbeszerzési törvény módosítását, amely szerint a saját lábon álló, azaz nem közös háztartásban élő hozzátartozó ezentúl nem összeférhetetlen a közbeszerzésekben.
MTI
Nem változik a nemzetbiztonsági törvény, miután a kormánypártok maguk is nemet mondtak a törvényalkotási bizottságban általuk még támogatott szövegre. Így nem csak a szerkesztőségekbe, de az elektronikus hírközlési és a postai szolgáltatókhoz se ültetik be a nemzetbiztonság embereit.
hvg.hu
900 ezer-egymillió közelében jár a Fidesz menekültkvóta elleni aláírásgyűjtése, és a kezdeményezők folytatják – mondta Tuzson Bence a köztévén.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A kötelező kvóta rossz, Brüsszel bosszúja, Soros György - nagyjából ezeket mantrázta végig Rogán Antal és több kormánypárti politikus napirend előtt a Parlamentben. Az MSZP a demokráciát félti, az LMP a klímacsúcsról beszélt, a Jobbik pedig ismét rasszista kijelentéseket tett.
hvg.hu