#Fidesz

Hiánylicit: Matolcsy már 7,5 százalékot is meghaladó deficitről beszél

Matolcsy György szerint új költségvetés, új adórendszer és új foglalkoztatáspolitika lép hatályba július 1-jétől, ha a Fidesz alakít kormányt 2010-ben. A Fidesz gazdaságpolitikusa az MTI-nek adott interjújában azt is kijelentette: az új kormánynak érdemes egy új készenléti hitelmegállapodást kötnie a Nemzetközi Valutalappal (IMF), olyat, amely "kiegyensúlyozza az olyan rossz híreket, mint amilyen a valós hiányt érinti majd".


A Fideszt is feszes költségvetésre szorítaná a piac

A piac a Fideszt is rászorítaná a feszes költségvetés fenntartására, ha az ellenzéki párt jövőre kormányra kerül - áll londoni elemzők friss előrejelzésében, amely szerint a korábbi Fidesz-kormány felelős költségvetési politikát folytatott.




Martonyi: Magyarország hírneve jobb Amerikában

Magyarország hírneve lényegesen jobb az Egyesült Államokban, mint otthonról tűnik, különösen, ami az ellenzéket illeti; nagyon sok tényt világossá kell tenni, hogy Washingtonban jobban értsék a magyarországi folyamatokat - mondta Martonyi János volt külügyminiszter magyar újságíróknak csütörtökön az amerikai fővárosban.


Fidesz: miért offshore cég gyártja a jogosítványokat?

A Fidesz szerint nem lehet tudni, miért látta jónak a kormány, hogy egy, a Seychelles-szigeteken bejegyzett offshore cég gyártsa a magyar jogosítványokat. Ez a lépés 250 millió forintot venne el az adófizetők pénzéből – jelentette ki sajtóhírekre hivatkozva szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Balsai István.



Lépéskényszerben a szocialisták: tíz vagy húsz százalék?

Az MSZP nem engedheti meg magának a „csendes” kampányt, számára létkérdés az erős kampány, így talán sikerül 10 százalékról 20 százalékra feltornásznia a támogató szavazatok arányát. Ha viszont beindul április előtt valami verseny, annak az MDF és az LMP lehetnek a kárvallottjai – mutat rá Halasi Endre, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója



MSZP-s szópárbaj Orbán orosz útjáról

Orbán Viktor orosz útja nem hagyta nyugodni az MSZP-t hétfőn sem: Szanyi Tibornak Szabó Vilmos államtitkár válaszolt a Parlamentben, amikor Orbán Viktor tárgyalásai szóba kerültek.



Önkormányzati ingatlanvásárlást vizsgáltatna a szegedi Fidesz

Üzletként működő garázsokat vásárolt meg négyzetméterenként átlagosan 450 ezer forintos áron a szegedi önkormányzat. A helyi Fidesz szerint az ügylet során sérültek a város érdekei, s felmerül a bűncselekmény gyanúja is, ezért Hüvös László, a párt közgyűlési frakciójának vezetője pénteken feljelentést tett az ügyben.


Debrecen: szakított a Fidesz az MDF-el

A Fidesz pénteken felmondta a debreceni közgyűlés Fidesz-MPSZ frakciója és az MDF képviselői közötti együttműködési megállapodást – jelentette be Papp László, a Fidesz-frakció vezetője.


A borsodi Jobbik-jelenségről - kendőzetlenül

A hazai politikai élet viszonylag új szereplőjének, a Jobbiknak gyors térhódítása aggodalmat keltett a társadalom számos csoportjában. Tény, hogy a párt az eddig szocialista fellegvárnak tartott Borsod megyében a legutolsó EP-választáson nemcsak utolérte, de le is előzte az MSZP-t. Az okokról kérdeztük Varga László miskolci MSZP-s parlamenti képviselőt, a Societas (a Fiatal Baloldal utódszervezete) országos elnökét, Riz Gábort, a Fidesz borsodi 5. sz. választókerületének elnökét, Horváth Lászlót, az SZDSZ megyei elnökét; továbbá Egyed Zsoltot, a Jobbik megyei elnökét, és Kisgergely Andrást, a Jobbik ózdi elnökét.


Orbánt és Bajnait lekörözte az influenza

A Századvég és a Forsense novemberi közvélemény-kutatásának tanúsága szerint jelentős a Fidesz és az MSZP támogatottsága közötti különbség. A kormánypárt támogatottsága a lélektani határt jelentő 10 százalék alá esett.


Visszahívta a közműcégekből fb-tagjait a Fidesz és a KDNP

Visszahívta felügyelőbizottsági tagjait a főváros közüzemi gazdasági társaságaiból - BKV, vízművek, csatornázási művek, Főtáv - a Fidesz és a KDNP; az erről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén két tartózkodás mellett egyhangúlag fogadták el a képviselők.



Hasít a Fidesz, és a Jobbik is egyre népszerűbb

Jelentősen vezet a Fidesz a kormánypárttal szemben; a Fidesz nagy előnye mellett az MSZP támogatottsága továbbra is alacsony, a Jobbik pedig a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöb felett van - derül ki a Tárki novemberben végzett közvélemény-kutatásából.


Az MSZP is, meg a Fidesz is jól beint "a választóknak"

A Fidesz egy több éve készült személyes fotó közlésével támadta kedden az MSZP XVI. kerületi önkormányzati képviselőjét, cserébe Király András ugyancsak egy korábban, baráti körben készült fényképpel válaszolt, amelyen Kocsis Máté, Józsefváros frissen megválasztott polgármestere látható. Mindkét politikus a középső ujját mutatja a kamerának.