Különböző történelmi korokban a Földnek más és más pontjait tekintették az ígéret földjének. Persze egészen mást jelentett az ígéret földje mondjuk Mózes számára, mint a 19. századi emigránsok számára, akik reménykedve, Észak-Amerika irányába vették útjukat. Bizonyos – pejoratív – értelemben Magyarország is az „ígéret földjének” tekinthető. Ám túlontúl kézenfekvő és sommás lenne a dolgot azzal elintézni, hogy Magyarország a be nem tartott ígéretek hazája. A helyzet ugyanis bonyolultabb, mert bizony jó néhány ígéret teljesült a magyar politika történetében – sajnálatos módon.

Az ígéret szerepe

A politikai ígéret története tulajdonképpen egyidős a politika történetével, szerepe és funkciója koronként változott, leginkább az adott uralmi rend és a kulturális tényezők határozták meg jelentőségét. A népnek tett ígéret a modern demokratikus berendezkedésekben vált rendszerszintű tényezővé, mivel intézményesült és ciklikusan számon kérhetővé vált. A választási ígéretek a választási program részévé váltak, majd beépültek a kormányprogramba, és a következő választás alkalmával számon kérhetőek voltak. Ezen a ponton érhető tetten – a választási ígéretekkel kapcsolatos – első komoly ellentmondás, tudniillik a választási program nem válik egy az egyben kormányprogrammá: rendszerint nem minden ígéret kerül át a választási programból a kormányprogramba. Ha nincs koalíciós kényszer, akkor a hatalomra jutó politikai erő önkényes szelekcióján és prioritásrendszerén múlik, hogy mely ígéretek emelkednek a kormányprogram szintjére, és melyek nem. Koalíciós szituációban pedig eleve közös nevezőre kell hozni a pártprogramokat, ezáltal az ígéretek halmazainak csak a – kölcsönösen elfogadható – közös metszete kerül bele a kormányprogramba.

A választópolgárt már ezen a ponton – a tényleges kormányzás megkezdése előtt – csalódás érheti, amennyiben azt tapasztalja, hogy a számára fontos ígéretek kerültek le a napirendről, annak ellenére, hogy ő a győztes pártra szavazott.

De ettől a momentumtól eltekintve is leszögezhetjük, hogy az ígéretek ciklikus teljesítése egy meglehetősen képlékeny folyamat. Számos kutatás vizsgálta az ígéretek teljesítésének gyakorlatát és hatásfokát a nyugati demokráciákban, és az eredmények többnyire azt mutatták, hogy a választások során tett ígéretek átlagosan ötven százalékban teljesülnek (az értékek negyven és hatvan százalék között mozogtak). Ennek egyik oka nyilvánvalóan a kampány hevében elkövetett túlvállalás, amit a kormányzás során a realitásokhoz igazítanak. Másik oka pedig, hogy a korábban tett ígéreteket – gyakran nem várt események és folyamatok hatására – új célkitűzések és új ígéretek írják felül. Az egyre gyorsuló globalizált világgazdasági környezet eseményei és a helyi, illetve globális politikai konfliktusok egyre gyakrabban rendezik át egy-egy állam prioritásrendszerét a ciklus folyamán.

Az ígéret jelentősége

Ez esetben viszont felmerül a kérdés, hogy a választópolgárok szempontjából mi értelme van az ígéretek figyelembe vételének, ha egyszer a fogadkozások fele eleve nem teljesül, és még a komolyan vett ígéretek egy részét is bármikor elsodorhatják a világgazdaság és a nagypolitika előre nem látható fejleményei.

Nos, a válasz nem egyszerű, mert természetesen nincs általános érvényű használati utasítás a pártok kampányaira vonatkozóan, és nagyon nehéz univerzális támpontokat nyújtani az ígéretforgatagban való eligazodáshoz.

Annyit azonban megfogalmazhatunk, hogy csak annyira érdemes komolyan venni a választási ígéreteket, amennyire a pártok veszik komolyan azokat. Ennek értelmében nem szabad a konkrét ígéretnek önmagában hitelt adni, sokkal inkább az ígéretek összességét kell figyelembe venni, mert az már valóban orientáló tényező lehet. Az ígéretek halmaza körülhatárol egy értékrendet, amely már valóban segít a választói mérlegelés során. A kampányígéretek nem azt árulják el, hogy az adott politikai erő mit fog tenni hatalomra jutása esetén, hanem azt, hogy mit szeretne tenni. Ilyenformán az ígéretek halmazából még akkor is kihámozhatunk egyfajta idealizált jövőképet, amikor a politikai erőtérben nincs forgalomban egyetlen versenyképes, perspektívateremtő vízió sem.

Ezt az ígéretek által formált jövőképet kell összevetni a realitásokkal (a realitások mérlegelésénél nagyon fontos számba venni, hogy mennyire egyértelmű, és mennyire kidolgozott az az eszközrendszer, amellyel az adott párt célkitűzéseit és ígéreteit meg kívánja valósítani, azaz meg van-e válaszolva a hogyan kérdése). Ha ezt az összevetést elvégezzük, akkor képet kapunk az adott politikai erő hitelességéről, amely végső soron minden választás döntő fontosságú tényezője.

Az elmúlt választások alkalmával tapasztalható ígéretverseny Magyarországon hatalmas méreteket öltött, és a több ezer milliárd forintnyi összeget elérő ígéretek eleve olyan helyzetet teremtettek, hogy voltaképpen örülhetünk, hogy azokat nem, vagy csak részben teljesítették.

A hazai ígéretlicit ilyen mérvű elharapódzásának gyökereit kutatva egészen a rendszerváltásig kell visszanyúlnunk. A demokratikus átmenet folyamán a lakosság számára a demokrácia összekapcsolódott a nyugati szintű anyagi jólét ígéretével. A reményekkel és elvárásokkal teli polgárokat aztán hidegzuhanyként érte a megugró munkanélküliség, a teljesítménykényszer és a piaci verseny farkastörvénye. A politikai elit épp akkor festette zászlajára a jóléti állam jelszavát, amikor annak csillaga már nyugaton is leáldozóban volt. A jóléti fordulat tehát elmaradt, és az ebből fakadó kielégületlenség és frusztráltság okozta vákuum hívta életre az ígéretdömpinget, mert a pártok így akarták kimozdítani az újra és újra apátiába süllyedő választókat. Ráadásul az ígérethajsza egy öngerjesztő folyamat, mert azt az érzetet kelti a résztvevőkben, hogy aki alább adja, az lemarad és veszít.

Kimondatlan ígéret

Az idei országgyűlési kampány alkalmával igen speciális helyzet állt elő. Mégpedig azáltal, hogy a kormányoldal nem készített választási költségvetést, sőt, kifejezetten feszes, megszorító költségvetést fogadott el. A meglehetősen szűk mozgástért biztosító költségvetés pedig lehetetlenné teszi, hogy a baloldal rövid távú jóléti ígéretekkel bombázza a választókat, és részt vegyen az ígéretlicitben. A Fidesz tehát egyedül maradt ezen a pályán, jelentős komparatív előnyt szerezve ellenfelével szemben.

De ez az előny nagyobb mozgásteret biztosít az önmérséklet tekintetében is párt számára, és ezzel a mozgástérrel él is. Ezt igazolja egy új jelenség, méghozzá az implicit ígéret (kimondatlan ígéret) megjelenése a párt kommunikációjában. A kimondatlan ígéret lényege, hogy a párt erőteljesen támadja a kormány bizonyos (többnyire a választókat kellemetlenül érintő) lépéseit, egyértelművé téve, hogy a legcsekélyebb mértékben sem ért egyet az adott intézkedéssel, de nem rendel hozzá konkretizált ígéretet (mint azt például a vagyonadó esetében tette). Ezzel azt a kimondatlan ígéretet sugározza, hogy győzelme esetén eltörli ezeket az intézkedéseket, mivel eleve nem értett velük egyet, a kormány helyében meg sem hozta volna őket (áfaemelés, a jövedéki adó megemelése, tizenharmadik havi nyugdíj eltörlése, közalkalmazottak tizenharmadik havi juttatásának elvonása, stb.) A megszorító intézkedések általános és következetes tagadása már önmagában is a szociális status quo visszaállításának ígéretét hordozza magában, de a Fidesz csak bizonyos elemekre tesz konkrét és számon kérhető ígéretet. A párt nyilvánvalóan szeretné kordában tartani a vele szembeni elvárásokat, méghozzá úgy, hogy győzelme ne kerüljön veszélybe.

Bár idén elmaradhat a megszokott ígéretlicit – ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a kampány java még hátra van –, sajnos semmi nem garantálja, hogy a kialakult helyzetből fakadóan elindul egy olyan tendencia, amely az adott szót, az ígéretet legalább olyan rangra emelné, mint amelyet a nyugat-európai demokráciák esetében megszokhattunk. Pedig fontos lenne. A politikai ígéret rehabilitációja ugyanis elengedhetetlen előfeltétele a magyar közélet konszolidálásának, hisz közvetve az ígéret devalvációja és az ebből fakadó csalódások vezettek a magyar belpolitika hiszterizálódásához.

Novák Zoltán