Rekordot döntöttek egy liter üzemanyaggal
Rekordot ért el egy francia csapat az idei Shell Eco-Marathon Europe versenyen: egy liter üzemanyaggal 4414 kilométert tettek meg a németországi megmérettetésen.
Rekordot ért el egy francia csapat az idei Shell Eco-Marathon Europe versenyen: egy liter üzemanyaggal 4414 kilométert tettek meg a németországi megmérettetésen.
A vártnál nagyobb mértékben, 3,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) Lengyelországban a tavalyi utolsó negyedévben az egy évvel korábbihoz képest − közölte a lengyel statisztikai hivatal.
Négy hazai páros küzd 17 másik ország versenyzőivel a hétvégén Párizs és Genf között, hogy kiderüljön, ki Európa leggazdaságosabb sofőrje. A Peugeot Eco Cup résztvevői indulás előtt oktatáson vettek részt az Allianz Vezetéstechnikai Centrumban. Íme, a gazdaságos vezetés fortélyai.
Várhatóan a karácsonyi szezon sem tudja ellensúlyozni a kereskedelem év közben elszenvedett veszteségeit, s így éves szinten mintegy 7 százalékkal esik vissza a háztartások fogyasztása 2008-hoz képest - közölte a GfK Hungária.
A Világbank felmérése szerint a világgazdaságban a nők fogyasztásából realizált jövedelem 2014-ben meghaladja a 18 billió (azaz 18 ezer milliárd) dollárt, ami több mint a duplája Kína és India egyesített 2014-es várható GDP-jének, és kilencvenszer több a jelenlegi magyar nemzeti jövedelemnél, ráadásul napjainktól számítva 5 billió dolláros növekedést jelent.
A LeasePlan flottaüzemeltető hazai leányvállalata nyilvánosságra hozta járműparkjának fogyasztási adatait. Az eredmények nem meglepőek, az autók többsége jóval többet fogyaszt a gyártók által megadott adatoknál.
Magyarországon nem csökkent az élelmiszer-kiskereskedelemben eladott áru mennyisége az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest a Nielsen piackutató 20 európai országot érintő felmérése szerint.
Költözne a válság miatt? Szorong vagy imádkozik inkább? Lemondott a gyerekvállalásról? Mit gondol, mit tehet önmagáért? Ezek a mi kérdéseink s várjuk az ön válaszait, mert kíváncsiak vagyunk, mennyiben érinti a válság olvasóinkat. Az vajon a valóság, amit az újságokban olvasunk és a közgazdászoktól, politikusoktól hallunk? Látni és láttatni szeretnénk, hogy milyen hatása van Magyarországra, önre, a családjára a recesszió. A válaszokat, s így olvasóink hangulatjelentését cikkben foglaljuk össze a jövő héten.
Nagy különbségek vannak a háztartások fogyasztási kiadásait tekintve az egyes közép-kelet-európai országokban. Az osztrák RegioPlan piackutató és tanácsadó cég elemzése szerint a kiadások nagysága az adott ország fejlettségétől függ: az első helyen Szlovénia áll, Magyarország harmadik helyezést kapott, a legkevesebbet Ukrajnában költik ételre-italra az emberek.
A korábban vártnál jobban csökken a világ kőolajfogyasztása idén, de az OPEC eddig termeléscsökkentései nyomán a kínálat is szűkül. Így gyorsabban fogyatkozhatnak a kereskedelmi tartalékok a fejlett országokban, alátámasztva az árakat, jósolta havi jelentésében pénteken a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA). Ez utóbbi jóslattal a jelentés maga is hozzájárult a piac megszilárdításához: megjelenése után a Brent árvesztesége csökkent, a WTI már drágult.
Az amerikai pénzügyminisztérium és a szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) 200 milliárd dolláros hitelkerettel ösztönzi a fogyasztási hitelezést az Egyesült Államokban. A kedden indított új program, meghirdetői szerint, egybillió dollárnyi fogyasztási hitelezést generálhat a gazdasági növekedés segítésére.
Ötödik hónapja zuhan a GKI-konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke. Az üzleti várakozások romlása februárban gyorsult, a fogyasztóiaké viszont lassult januárhoz képest a GKI Gazdaságkutató Zrt. által – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés szerint.
A bruttó hazai termék (GDP) az idén 3,5 százalékkal, jövőre további 0,5 százalékkal esik vissza, miközben az infláció 2009-ben 3,7 százalék, jövőre pedig 2,8 százalék lesz – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán megjelent inflációs jelentésében.
A Webisztán blog szerzője szerint a magyar mobilszolgáltató cégek képtelenek kommunikálni a közösségi mádiában.
A kávé kiskereskedelmi forgalma értékben 5 százalékkal emelkedett 2008 augusztus-2009 júliusban, az előző hasonló időszakhoz képest, amivel meghaladta az évi 50 milliárd forintot – közölte az ACNielsen Piackutató Kft.
Mobilinternet-előfizetőként a gatyánk is rámehet, ha nem tájékozódunk elég alaposan a túlfizetési díjakról. Mennyivel kell többet fizetnünk, ha túllépjük adatforgalmunkat a különböző mobilszolgáltatóknál, és milyen esetekben engedi el a tartozást a szolgáltató? És miért nem értesítik a felhasználót a túllépésről?
Németországban az 1991-es újraegyesítés óta még soha nem ittak olyan kevés sört, mint idén az első félévben.
Van egy korosztály, amellyel már láthatóan a média sem számol, pedig öregedő társadalmunk jelentős hányadát képviseli. A GfK Hungária legfrissebb kutatásában azt vizsgálta, hogy mire költenek, mire spórolnak és egyáltalán miféle fogyasztási szokásokkal jellemezhetők az 50 év felettiek.
A prognózisok világszerte egyre pesszimistábbak a gazdasági válság kimenetelének bizonytalansága miatt. Magyarországon a reálkeresetek alig, a fogyasztás viszont jelentősen csökken. Az üzleti szektorban a beruházások visszaesését okozza a mérséklődő piaci kereslet és a forráshiány. Többek között ezt állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése.
A két éve tartó kiskereskedelmi fogyasztás-csökkenés mértéke az idén nagyobb lehet az eddigi 2-3 százaléknál, 2009-ben legalább 250-300 milliárd forint visszaesés várható az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint. Az AC Nielsen kutatása pedig már az eddigi veszteségeket is számszerűsítette.