#fogyasztóvédelem

Üldözni fogja a megtévesztő reklámokat a GVH
 

Üldözni fogja a megtévesztő reklámokat a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerdától 6,2 millió forintos médiafelület-foglalási büdzsével társadalmi célú kampányt indít a fogyasztói, vásárlói csoportok megtévesztő hirdetései ellen - jelentette be Tevanné Südi Annamária, a GVH főtitkára a hivatal keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI MTI

FEOSZ: így verhetik át utasaikat a fapados légitársaságok
 

FEOSZ: így verhetik át utasaikat a fapados légitársaságok

Hiába az egyértelmű európai uniós és hazai jogszabályok, valamint nemzetközi bírói döntések, van légitársaság, mely a mai napig nem alkalmazza a vonatkozó normákat és elutasítja a fogyasztók igényeit légi járat törlése, vagy késése esetén - hívja fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ).

hvg.hu hvg.hu



A kereskedelem minden szereplője felelős lesz a veszélyes termékekért
 

A kereskedelem minden szereplője felelős lesz a veszélyes termékekért

A jövőben is elsősorban a gyártó köteles gondoskodni a termék biztonságáról, ugyanakkor az importőr, illetve a forgalmazó sem hozhat forgalomba olyan terméket, amelyről tudja, hogy veszélyt jelenthet annak használójára - tartalmazza a termékek piacfelügyeletéről szóló, a parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslat.

MTI MTI

Folyamatos razzia lesz a fővárosi áruházláncoknál
 

Folyamatos razzia lesz a fővárosi áruházláncoknál

Folytatódik és a jövőben rendszeres lesz az áruházláncok fogyasztóvédelmi ellenőrzése a fővárosban, hogy megfelelő minőségű és színvonalú ellátást kapjanak a vásárlók - hangsúlyozta Pesti Imre, Budapest Főváros Kormányhivatala kormánymegbízottja csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

MTI MTI

Szigorodik a telefonos fogyasztói panaszok kezelése
 

Szigorodik a telefonos fogyasztói panaszok kezelése

A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a fogyasztóvédelemről szóló törvényt módosító javaslatát. A benyújtott törvényjavaslat többi között bővíti a fogyasztó fogalmát, érinti a fogyasztói panaszkezelést, az ügyfélszolgálati szabályokat, a békéltető testületi eljárást, a közérdekű kereset indítását, a fogyasztóvédelmi hatóság eljárását.

MTI MTI

Csaltak a Tescóban árult Nagyi tésztájával
 

Csaltak a Tescóban árult Nagyi tésztájával

Az élelmiszer-jelölés kötelező szabályainak megsértése miatt a "Nagyi tésztája 4 tojásos száraztészta" termékek forgalmazását megtiltotta a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium. A tészták pontos cégneve nem volt feltüntetve és a jelzett tojásmennyiségnek is csak töredékét tartalmazták a tészták.

MTI MTI

Új piacfelügyeleti szabályok jöhetnek
 

Új piacfelügyeleti szabályok jöhetnek

Csak biztonságos termék hozható forgalomba Magyarországon, a gyártó köteles gondoskodni a termék biztonságáról, az importőr és a forgalmazó nem hozhat forgalomba olyan terméket, amelyről szakmai ismerete alapján tudnia kellene, hogy az nem biztonságos - ebből indul ki az egységes piacfelügyelet szabályait módosító törvénytervezet.

MTI MTI

Műszálból készül sok pamutnak jelzett termék
 

Műszálból készül sok pamutnak jelzett termék

A kiválasztott húsz darab, 100 százalékos pamutnak jelzett ruhanemű közül hét teljesen, vagy részben műszálból készült, de ezt a tényt csak laboratóriumban lehet megállapítani - mondta Gippert Bea, a vizsgálatot végző Teszt Plusz Online lap főszerkesztője sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

MTI MTI

Vizsgálja a fogyasztóvédelem az elektromos cigiket
 

Vizsgálja a fogyasztóvédelem az elektromos cigiket

Vizsgálja a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) az e-cigaretták forgalmazásával összefüggő kereskedelmi kommunikációt és a készletekben árusított, hálózatról működő akkumulátortöltők biztonságát is - közölte a hatóság.

MTI MTI

Figyelmeztik a Malév károsultjait
 

Figyelmeztik a Malév károsultjait

A Pest Megyei Fogyasztóvédelmi Közhasznú Egyesület szakmai igazgatója azt javasolja, hogy a Malév-jeggyel rendelkezők minden esetben írásban, ajánlott-térítvényes levélben küldjék el kártalanítási igényüket.

MTI MTI





Bejelentést tettek a Telenor akciója miatt
 

Bejelentést tettek a Telenor akciója miatt

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) bejelentéssel élt a Telenor Magyarország Zrt. ellen a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál (NFH), mivel szerinte a vállalkozás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat, úgy tünteti fel reklámjaiban az 5 napos visszavásárlási garanciát, mintha azt saját akciója keretében biztosítaná, holott ezt jogszabályi kötelessége lehetővé tenni a fogyasztó számára. A Telenor cáfolja a FEOSZ állításait.

MTI MTI