#Franciaország





Megint tüntetnek, rendőrökkel dulakodnak a sárgamellényesek

Dulakodás alakult ki Párizsban a sárgamellényesek és a francia rendőrség között az előbbiek immáron ötödik hete tartó szombati megmozdulása során, szemtanúk beszámolói szerint azonban a tüntetések az előzőekhez képest nyugodtabb hangulatban zajlottak – jelentették hírügynökségek.








Az orosz trollok a francia tüntetések körül is kavarnak

Egyre több jel utal arra, hogy a Kreml zsoldjában álló orosz internetes trollok is részt vettek a franciaországi sárgamellényes tüntetések résztvevőinek felhergelésében. Igaz, önmagukban nem lettek volna képesek utcára vinni több mint százezer embert.



Jól vizsgázott a farkastörvény Macronéknál

A francia vadászati és vadgazdálkodási szövetség (ONCFS) közzétette friss jelentését a farkasállományról. Az alapos felmérések szerint már 72 falka járja a francia vidékeket, főleg az Alpok és Provence tájait, de az ország középső részeiben is egyre többen vannak.






Így telt az újabb zajos szombat Franciaországban

Több francia nagyvárosban törtek ki összecsapások a most már Emmanuel Macron francia államfő lemondását követelő sárga mellényes tüntetők, és a rendőrök között. A rendfenntartók többek között Párizsban és Marseille-ben csaptak össze a tüntetőkkel, s könnygáz gránátokat, vízágyúkat és gumilövedékeket is bevetettek. Brüsszelben is megjelentek a sárga mellényesek, s belga fővárosban is komoly összecsapások törtek ki.


Marseille-ben is áll a bál

Komoly összetűzés tört ki szombat délután a rendőrök és a tüntetők között a dél-franciaországi Marseille-ben. Párizsban már gumilövedéket is bevetettek a rendőrök.