Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#földosztás

Szlavkovits Rita Gazdaság

Visszalökheti a feudalizmusba a magyar vidéket a Fidesz

Az agrárkamara felügyelete alá vonná a földek adásvételét egy új törvénymódosítás, a szervezet még a földárakba is beavatkozhatna. Vannak, akik szerint a változás a versenyképességnek jót tenne, de így is akad hátránya. A bírálók úgy látják, a kormányhoz közeli agrárvállalkozók járnak jól.

MTI Itthon

Földosztást kell hirdetni a Magyarországi Cigánypárt szerint

A Magyarországi Cigánypárt (MCP) szerint földosztást kell hirdetni a cigányságnak és a nincstelen parasztságnak, aminek a béketeremtő szerepe is fontos, mert közösen dolgoznának, hogy legalább magukat ellássák - közölte hétfőn Nagykanizsán Horváth Aladár, az MCP listavezetője.

Szegő Iván Miklós Tech

Megérteni a megérthetetlent: az új Horthy-életrajz

Tudta-e, hogy a földosztást két évtizeden át hevesen ellenző Horthy Miklós 1943-ban az ország termőterületének 60 százalékát szétosztotta volna? Tudta-e, hogy haditetteinek jelentőségét eltúlozták a kortársai és az utókor is? A rendszerváltás óta szaktörténész nem írt Horthy-életrajzot. Most erre vállalkozott egy fiatal kutató, aki igyekszik néhány félreértelmezésre is felhívni a figyelmet.

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Elérte a magyar zsugorinfláció a mosóporokat és az öblítőket is

Elérte a magyar zsugorinfláció a mosóporokat és az öblítőket is

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Orbán: Zelenszkij nem akar békét, legalábbis azokkal a feltételekkel nem, amelyekkel Amerika akarja

Orbán: Zelenszkij nem akar békét, legalábbis azokkal a feltételekkel nem, amelyekkel Amerika akarja

Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe

Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe

Egy hónapos részleges tűzszünetet javasol Ukrajnában Franciaország és Nagy-Britannia

Egy hónapos részleges tűzszünetet javasol Ukrajnában Franciaország és Nagy-Britannia

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

A kórházból üzent Ferenc pápa

A kórházból üzent Ferenc pápa

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

A címlapról ajánljuk