Megérteni a megérthetetlent: az új Horthy-életrajz
Tudta-e, hogy a földosztást két évtizeden át hevesen ellenző Horthy Miklós 1943-ban az ország termőterületének 60 százalékát szétosztotta volna? Tudta-e, hogy haditetteinek jelentőségét eltúlozták a kortársai és az utókor is? A rendszerváltás óta szaktörténész nem írt Horthy-életrajzot. Most erre vállalkozott egy fiatal kutató, aki igyekszik néhány félreértelmezésre is felhívni a figyelmet.
A rendszerváltás utáni években hiú ábránddá vált az, hogy a szekértáborokra oszlott magyar értelmiség - meghaladva a korábbi ellentéteket - közös hangra talál majd. A remény előbb a politikában, majd az irodalomban, aztán más művészetekben – még az építészetben is! - gyorsan elhalt. Mindezzel szemben kontrasztként jelentkezett a modern történetírás igénye: elfogultságtól és előítéletektől mentes - de legalábbis erre törekvő – szemléletet várunk a szerzőktől. Most éppen egy ilyen szellemben készült kötetről lesz szó.
Az elmúlt hetekben jelent meg a Napvilág Kiadónál az a Horthy-életrajz, amelynek szerzője, Turbucz Dávid meg kívánja haladni a (szélső)jobb- és (szélső)baloldali értelmezéseket, egy olyan életút kapcsán, amellyel ugyan a történettudomány az elmúlt évtizedekben már sokat foglalkozott, de Horthy-biográfia eddig még nem született.
Turbucz tehát sem idealizálni, sem diabolizálni nem akarja Horthyt – ahogyan ezt Romsics Ignác akadémikus ajánlója is hangsúlyozza.
A numerus clausus
Az 1920 és 1944 között Magyarországot irányító kormányzó kultuszával, életével összefoglaló biográfiában, teljes életrajzban magyar szaktörténész nem foglalkozott a rendszerváltás óta. Talán nem véletlen, hiszen a téma rendkívül kényes, egy-egy jelző (vagy annak hiánya) elképesztő indulatokat válthat ki. Horthy Miklós a Nemzeti Hadsereg fővezéreként lépett fel 1919-ben. A hadsereg kötelékébe tartoztak azok a különítmények, amelyek elhíresültek az atrocitásaikról, a fehérterror jelenségéről.
Egy év múlva már Horthy Miklós a kormányzó abban az országban, amely aláírja a trianoni békediktátumot. Trianon évében, 1920-ban - a kormányzó egyetértésével - megszületik a numerus clausus, amelyről – Turbucz könyvében olvashatjuk – Horthy később így dicsekszik Hitlernek: „az első volt a világon, amely fennhangon hitet tett az antiszemitizmus mellett”.
De a kötet nem lenne az ami, vagyis egy tárgyilagos elemzés, ha nem derülne ki belőle, hogy milyen kontextusban került elő ez a kérdés a Hitler-Horthy találkozón. Horthy azért dicsérgette ugyanis 1943-ban a numerus clausust (a zsidók egyetemi felvételét korlátozó 1920-as jogszabályt), mert Hitler a magyarországi zsidóság megsemmisítésére, az abban való közreműködésre akarta rávenni a kormányzót.
Horthy ennek a követelésnek másfél évig állt ellen (1942 és 1944 között), aztán viszont a német megszállás - 1944. március 19. - után június végéig, július elejéig semmit sem tett a megmentésükre: Poncius Pilátusként inkább mosta a kezeit. Végül 1944 nyarán a nemzetközi tiltakozás hatására fellépett a pesti zsidóság deportálásával szemben.
Haditettek
Turbucz könyve tudományos ismeretterjesztő szándékkal is íródott, nem elemzi ezért a kormányzó döntéseinek (és nem döntéseinek) legapróbb részleteit. Igyekszik mindazonáltal megtartani az arányokat a kormányzó életpályájának bemutatásakor: a kétszázötvennégy oldalas kötet majdnem egynegyede foglalkozik Horthy fiatalkorával és tengerésztiszti pályafutásával.
Az eddigi kutatási eredményekre is támaszkodva, a könyv egyrészt megállapítja, hogy az antanthatalmak által felállított dél-adriai tengeri zár hatékonyságát a Monarchia hadvezetése alaposan túlértékelte az első világháborúban. Az 1917. május 15-i Otrantói-ütközet jelentősége - amelynek első szakaszában a Horthy vezette kötelék gyakorlatilag 47 halászhajót támadott meg, majd heves összecsapásra is sor került az ellenséges hadihajókkal -, nem volt olyan nagy, mint ezt 1919 után állították.
Másrészt az is kiderül az életrajzból, hogy a világháború utolsó évében, 1918-ban, Horthy hirtelen előugrása a ranglétrán, ellentengernaggyá és flottaparancsnokká való kinevezése nem jelentette azt, hogy fel lett volna készülve megnövekedett feladataira, illetve a megváltozott döntési helyzetekre és felelősségre. Horthy ugyanis nem kapta meg azt a kiképzést, amely őt egy egész flotta irányítására alkalmassá tette volna. A Szent István csatahajó olaszok általi elsüllyesztése - a legkomolyabb katonai kudarc, ami Horthy főparancsnoksága idején érte az osztrák-magyar flottát - pedig részben a hadműveletek rossz előkészítésének köszönhető.
Gömbös és Bethlen
A könyv ezután rátér Horthy szerepére az első világháború utáni magyar politikában. A Horthy-kor negyedszázados történetét nem tekintjük át, de Turbucz rámutat Horthy vonzódására a jobboldali radikalizmushoz. A fehér katonatisztek, a különítményesek fehérterrorista akcióiért a fővezér közvetetten felelős, és csak Budapestre való 1919. november 16-ai „fehérlovas” bevonulása után kezdett mérséklő hatást kifejteni. S ezt is csak lassan tette. Kormányzóvá választása (1920. március 1.) után pedig hamarosan hátat fordított a radikális jobboldali katonatiszti támogatóinak, és a húszas évek folyamán a konzervatív Bethlen István gróf – 1921-től miniszterelnök – konszolidációs politikájának hívévé vált. (A bethleni rendszer konzervatív-autoriter jellege az 1980-as évektől, Romsics Ignác műveinek megjelenése óta a hazai történetírásban is elfogadottá vált.)
A harmincas években azonban Horthy kész akár Gömbös Gyula miniszterelnökként kifejtett diktatórikus törekvéseit is eltűrni, bár Bethlen továbbra is megőrzött valamit 1935-ig a befolyásából: a parlamenti többség ugyanis a konzervatív és nem a radikalizálódó jobboldali álláspont mellett volt. Horthy lavírozott tehát Bethlen és Gömbös között, míg végül döntött a kormányfő menesztéséről, amire Gömbös halálos betegsége miatt nem került sor.
1936 után Darányi Kálmán, Imrédy Béla és Teleki Pál azzal a feladattal kapott kormányalakítási megbízást, hogy ellensúlyozzák a belpolitikai folyamatokat (jobbratolódás) és a külpolitikai tendenciákat (Berlin befolyásának erősödése). Darányi és Imrédy nem tudott ennek - a szinte lehetetlen - elvárásnak megfelelni, el is veszítették Horthy bizalmát. Mindeközben maga a kormányzó sem tett meg mindent a kitűzött cél eléréséért. Bethlen István tulajdonképpen belső ellenzékként maradt Horthy tanácsadója, és még a német megszállás előtt, 1943-ban is a hitlerista vezetők – például Veesenmayer - egyik legfőbb problémája volt, hogy miként válasszák le Horthyról konzervatív-liberális tanácsadói körét.
Zsidótörvények és revízió
Mindez persze nem jelenti azt, hogy Turbucz elhallgatná a Horthy-kor idején elkövetett szörnyűségeket. Beszél arról, hogy Horthynak tudnia kellett a magyar hatóságok által elrendelt és végrehajtott 1941-es zsidó deportálásokról (bár Horthy szerepével kapcsolatos levéltári iratok nem állnak rendelkezésre), amelyek Kamenyec-Podolszkij környékén sokezer ember halálához, majdnem húszezer áldozathoz vezettek. Ugyancsak szól a jogfosztó zsidótörvényekről, bár azokból nem húz folyamatos ívet 1920-tól, a numerus clausustól kezdve Horthy politikájában. Horthy antiszemitizmusát több korszakon át vizsgálja, és annak megváltozását, szelektív antiszemitizmussá történő átlényegülését is kiemeli.
Turbucz felhívja az első határrevízió, az első bécsi döntés előzményeire is a figyelmet. 1938-ban Magyarország és Csehszlovákia – ha a magyarok is kompromisszumkészebbnek mutatkoznak – kétoldalú, nemzetközi jogilag tartósabb megállapodással is szabályozhatta volna az új határvonal megállapítását, így nem Hitler és Mussolini döntőbíráskodására bíztuk volna a Felvidék déli sávjának a sorsát.
Földosztást javasolt
Ugyancsak Horthy alapállásának megváltozására mutat rá 1943 kapcsán, amikor a kormányzó a földek 60 százalékára kiterjedő földosztást javasolt, amit a minisztertanács elutasított. Vagyis a korábban a földreformtól irtózó, Gömbös számára a földreformot kifejezetten megtiltó Horthy 1943-ban eljutott a földosztás programjáig.
Turbucz minden egyes mondatot – érezhetően – csak hosszas mérlegelés után írt le. Kifejezésmódjában igyekszik a bal- és jobboldali értelmezésektől eltávolodva tárgyilagosan elemezni. Nem ítélkezni akar, pedig ezt bizonyára sokan érzelmi alapon elvárnák tőle. Inkább megérteni akar – bármily furcsának tűnik ez például a holokauszt idején az ország élén álló, de a német megszállás miatt már nem „teljhatalmú”, mindazonáltal még mindig cselekvőképes kormányzó esetében.
A könyv befejező részeiben (nagyjából utolsó egytizedében) a Horthy bukása utáni évekre tér ki röviden a szerző. Itt – akárcsak a könyv más részeiben, folyamatosan reflektálva Horthy emlékirataira - rámutat arra, hogy a kormányzó önértékelése mennyire hibás volt, mennyire próbálta meg saját szerepét újraértelmezni, miként mentegeti magát a felelőssége alól, és igyekszik időnként másokra hárítani a döntéseinek ódiumát. Turbucz könyvéből azonban egyértelműen kiderül a kormányzó felelőssége a fehérterror vagy a második világháborúba való belépés miatt, de a zsidóüldözés tekintetében sem hallgatja el Horthy szerepét.
Megérteni a megérthetetlent
A könyv tehát tárgyilagosan elemzi a kormányzó politikai tevékenységét és élettörténetét. A fiatal, 27 éves szerző – aki két országos tudományos diákköri versenyt is megnyert történelemből és politológiából az elmúlt években - elfogultságtól mentesen mutatja be a tragikus korszakokon átívelő Horthy-pályát, és megpróbálja megérteni akár a megérthetetlent is. A műből kimondva-kimondatlanul azért kiderül, hogy Horthy ingadozó, gyenge, a saját vezérkultuszába belefeledkezett, időnként az erőszaktól sem visszariadó, történelmi fordulópontokon többször is rosszul döntő államfő volt. Döntései és nem döntései egyaránt hozzájárultak súlyos katasztrófahelyzetekhez, így a népirtáshoz is. Magyarország ugyan nem maradhatott ki a második világháborúból, de Turbucz szerint a kormányzónak komoly a felelőssége a történtekért, amelyek – tegyük hozzá - olyan károkat okoztak a magyarságnak és Magyarországnak, amelyeket még ma sem ismernek sokan.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Karsai László: A németeknek a zsidók kiirtása mindennél fontosabb volt
Karsai László alábbi cikkében vitatja Ungváry Krisztiánnak azt az állítását, hogy a németeknek 1944-ben fontosak lettek volna a munkába állítható magyar zsidók. Zsidótlanítani akarták Magyarországot, függetlenül katonai érdekeiktől, és ehhez minden segítséget megkaptak a Horthy-Sztójay kormánytól, állítja a neves történész.
Tanította-e a világhírű író Horthy Miklóst angolra?
Mind a Horthy-, mind a magyar közönségnek szánt James Joyce-életrajzokban rendre feltűnik a legenda, miszerint az akkor még ismeretlen ír szerző angolra tanította a későbbi magyar kormányzót. Bizonyítékok azonban nincsenek - olvasható az Urbanlegends.hu blogon.
Tragikomédia néhány halottal: a frankhamisítási botrány
Nyolcvanöt éve hoztak ítéletet a Horthy-korszak egyik legnagyobb botrányperében, a tragikomikusan alakuló „frankhamisítási ügyben”. A csalást Hollandiában leplezték le, a francia lapok csináltak belőle világbotrányt, miközben itthon a magyar kormány próbálta eltussolni az ügyet – nemzetközi szinten pedig Anglia támogatta ebben Budapestet.
„Gömbös megesz mindenkit”: a szegedi antiszemita diákok és a „fajszerető” díszpolgár
Továbbra is Szeged díszpolgára Gömbös Gyula – ez az eredménye a minapi önkormányzati vitának. Gömbös még a Horthy-rendszerben sem volt mindig szalonképes, jóllehet négy évig miniszterelnök is lehetett. Most két olyan eseményt idézünk fel 1930 novemberéből, amelyek Gömbösről, illetve Szegedről szólnak.
Horthy-mítosz: hogyan kerülte el a kormányzó a felelősségre vonást?
Kísértet járja be az országot, Horthy Miklós kísértete. Szobrot állítanának neki, teret, utcát, hidat neveznének el róla, megnyitották az egykori bunkerét, menye kerületi díszpolgárságot kapott, s a közszolgálati televízió is szükségét érezte, hogy két egymást követő napon műsorára tűzte Koltay Gábor egyoldalú, a kormányzó iránt elfogult Horthy-filmjét. Sebők János írása.
Sebők János: Tényleg Horthy mentette meg a budapesti zsidókat?
A Horthy-mítoszt leleplező írásomra számos reflexió érkezett, rengeteg gyalázkodó komment, kevés ellenérv. Ez utóbbiak leginkább azt hangsúlyozták, hogy ő volt az, aki leállította a deportálásokat, illetve megmentette a budapesti zsidóságot. Ezekkel az állításokkal illenék óvatosabban bánni, mert ezek is részei a Horthy-mítosznak.
Sebők János Koltay Gáborról és az „udvari művészetről”
Sok baj van mostanában az „udvari művészekkel”. Intrikálnak, hisztiznek, elégedetlenkednek, megsértődnek, kérik a jussukat. Üdítő kivétel Koltay Gábor, aki mint hajdan a pártállamban, most Orbán Viktor rendszerében is megbízhatóan teszi a dolgát, hozza a tőle megszokott formát.
Varga László: Ki felelős a magyar zsidóság kirtásáért? Hozzászólás egy vitához.
A vita valójában arról szól, hogy a német megszállással eleve megpecsételődött-e a magyarországi zsidóság sorsa, vagy az akkori magyar vezetésnek lett volna-e lehetősége megmenteni a vidéki zsidóság jelentős részét? Varga osztja ez utóbbi álláspontot::a magyar közigazgatásban sokan lelkesen közreműködtek a vidék minél gyorsabb és teljesebb zsidótlanításában.
