Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
„Huszonhét hektárunk van darabjaiban, a többi földet már szétosztották a környéken, abból nem tudunk megélni. Ezért fogtunk bele a marhába, folyamatosan alkudozunk a szomszéddal, hogy bővíteni tudjunk” – mutatja a házuk udvarán elindított gazdaságot Németh Sándor.
Németh Sándor
Szlavkovits Rita
A Tolna megyei Vajtán több fiatal család is van, amely a saját portáján kezdett gazdálkodni, először munka mellett, aztán már főállásban. Mindegyiküknek az a gondja, hogy nem tudnak terjeszkedni, a környéken ugyanis már nincs szabad föld.
| Ángyán bírálata, Raskó receptje |
| Ángyán József, a Fidesz agrárpolitikáját erőteljesen ostorozó egykori államtitkár jelentéseiből az derül ki, hogy az elmúlt évek állami földpályázatain, majd a földárveréseken a tehetősebbek társadalmi rétegek jutottak területhez. Ezeken a birtokokon jellemzően szántóföldi tevékenységet folytatnak az új gazdák, ezzel viszont nem adnak munkát a helyben élőknek. Raskó György agrárközgazdász úgy véli, hogy a kormány faluprogramja nem menti meg a vidéket. Álláspontja szerint a falusi élet felvirágoztatásához nem elég utakat, közösségi tereket, bölcsődéket építeni, csok-ot osztogatni, hanem előbb vidéki munkahelyeket kell teremteni, tudomásul véve, hogy minden településen nem lehet gyárakat építeni. Üres portából, romos házból van vagy háromszázezer az országban, az ezekhez tartozó telkekkel együtt nagyjából hétszázötven ezer hektár hever parlagon. Raskó ezeket a területeket hasznosítaná, de a kormány egyelőre nem vevő a programjára. |
Földéhség Vajtán
Némethéknél már nagyok a gyerekek. A család lovakkal kezdte a gazdálkodást, a lányok versenyeznek is: a kisebbik díjugrató, az idősebb fogathajtó, már európai versenyen is nyert díjat. Aztán vettek néhány borjút, majd bővítették az állományt, ma már már hatvan-hetven marhájuk van.
Németh Sándor és Témeg György
Szlavkovits Rita
Menne minden, mint a karikacsapás, csak nincs több szabad föld a környéken, ezért is gondolták úgy az induláskor, hogy földművelés helyett inkább állattartásba fognak. Most valahogy úgy néz ki a birtokuk, hogy a két telepük közé beékelődik egy parcella, amelynek tulajdonosa, egy ott élő idős férfi ragaszkodik a gyümölcsöséhez. A család hiába próbál vele alkudozni, hogy legalább áthajthassák a férfi telkén az állataikat, lerövidítve a két saját birtokrészük közötti utat.
Némethék nincsenek egyedül a problémájukkal. Néhány házzal odébb a szintén állattartással foglalkozó Farkasék is arrább tennék a kerítést, ha volna módjuk erre. „A dupláját kapjuk a kész húsmarháért élősúlyban, mint amennyiért vettük az üszőket. Nagyjából tíz hónap munkánk van bennük, a takarmányt én termeltem meg, én kevertem” – mutatja Farkas Sándor a birtokot, amelynek tulajdonosa a főllásban gépkocsivezetőként dolgozó fia. A házuk mellett álló telket, amelyen a birtok van, nemrég vették meg, és szeretnék még megszerezni a másik oldalon levő területet is, ám ott műemléki ház áll, kicsit bajos lenne vele.
Egy másik vajtai utcában Mónika férje éppen három hete lett főállású őstermelő. Nemrég kezdtek néhány üszővel, most huszonhat borjú van a megtakarított pénzükből épített istállóban. Hirtling László mutatja is rögtön a leleményét, betonkeverőt „fogott be” takarmánykeverőnek. „Nem kell nekünk se hitel, se csok, azzal csak a baj van. Gyereket még szeretnék a két és fél éves mellé, de több nem kell, mert szeretnék tisztességesen felnevelni őket” – mondja Mónika.
Hirtling László és Mónika
Szlavkovits Rita
László a szomszédos településen dolgozott, ott tanulta ki az állattartást. A szülői házban laknak, itt is tervezik a jövőjüket. Mónika egyelőre GYED-en van, hívták már vissza, dolgozni a varrodába, de reggel hatra kellene járnia, a bölcsőde nyolckor nyit, az is a szomszéd településen van, így nem is tudnák megoldani, egyszerűbb lenne itthon, a gazdaságban megkeresni a pénzt. A férje, bár először legszívesebben elszaladt volna a bikák elől, mára annyira megbarátkozott a marhákkal, hogy rövidesen megduplázzák az állományt, annyi helyük még van.
Vajtai polgármester: „Ez nem a kormány ellen való”
„Látja, igény volna bőven” – mondja Térmeg György, Vajta polgármestere. Ő volt az, aki amint megismerte Raskó György terveit, azonnal felhívta, hogy szívesen teret adna a megvalósításukhoz. „Akiket most meglátogattunk, azok apránként, a saját erejükből lépegetnek, de van olyan ember is, aki belevágna a gazdálkodásba, de nincs miből. Üres házak, belterületi telkek pedig vannak bőven. A homokbánya felé vezető út mellett, egy soron áll hat ház, már csak az egyikben laknak.
Térmeg György
Szlavkovits Rita
"Minta is lehetne ebben a programban a falu, ha lenne rá a kormány részéről fogadókészség, mert sajnos, a telkek kialakításához, a fiatal gazdák elindításához nekünk nincs pénzünk” – magyarázza Térmeg György, aki szerint Raskó ötlete nem a kormány faluprogramjának ellenére, hanem azzal összhangban működhetne.
Raskó: „Tízezer euró jövedelmet lehetne számolni hektáronként, az horribilis összeg”
„Minden településen alulról kellene kezdeni, feltérképezni az üres portákat, összevonni a telkeket, felmérni a helyiek igényeit, hajlandóságát, aztán belevágni. Az államnak pedig egy ingatlanalapot kellene elkülöníteni, megállapodni a bankokkal a hitelezés feltételeiről. Az már a kormány feladata, hogy milyen konstrukcióban adja a gazdaságok beindításához a támogatást.”- magyarázza Raskó György a megvalósítás menetrendjét. Az agrárszakember szerint akár ahhoz is lehetne kötni a támogatást, hogy a gazdálkodó hány embernek tudna munkát biztosítani. A két-három-négyhektáros területeken ugyanis intenzív gazdálkodással munkaerő-igényes tevékenységeket lehetne folytatni, mint például a kertészkedés, fóliázás, állattartás.
Raskó programját Kovách Imre szociológus inspirálta, aki egy előadásában a vidék „paraszttalanításáról” beszélt. Raskó szerint is két körben halt el a vidéki kultúra, először a szövetkezesítés idején, amikor traktorosként, tömegtermelésre átállított mezőgazdasági munkásként „agyatlanították” a szektorban dolgozókat. Másodjára pedig a privatizáció idején, amikor azok szerezték meg a szövetkezeti vagyont, akik a téeszekben, az állami gazdaságokban, pozícióban voltak, az alkalmazottak közül csak kevesen tudtak élni a felkínált lehetőséggel.
Államtitkárként vallottam kudarcot a saját családommal is, közülük is csak ketten vették ki a vagyonrészüket
– ismeri el Raskó György, akinek a rendszerváltás után államtitkári feladata volt az agrárprivatizáció előkészítése és végrehajtása, a kárpótlási földek kijelölése, a földlicitek ellenőrzése.
Az agrárvállalkozó szerint az elmúlt évtizedekben sokkal nagyobb birtokhoz jutottak gazdálkodók, mint amennyi valaha a felmenőik kezében volt, ráadásul sokan nem is paraszti közegből csöppentek bele az agráriumba, ami önmagában még nem volna baj.
„A gond az, hogy ennyire extenzív mezőgazdaság nincs sehol Európában, legfeljebb rajtunk kívül még Szlovákiában” – mondja Raskó, aki szerint az ágazatba öntött uniós milliárdok elkényelmesítették az agrárvállalkozókat, semmilyen késztetés nem volt arra, hogy olyan művelésbe kezdjenek, amivel növelték volna a hozzáadott értéket, a munkahelyek számát. Mostanra elfogytak a földek, aki kimaradt az osztozkodásból, végleg kívül rekedt, de Raskó szerint a falvak belterületeinek üres portáit nem szabad parlagon hagyni, ha a kormány valóban fel akarja támasztani a vidéki kultúrát.
