#gazdaság






Pauli Zoltán a palkonyai kisboltügyről: Egy parizert és kenyeret áruló, retró falusi közért már nem fenntartható

Nagy port kavart a Momentum vasárnapi videója, mely szerint Pauli Zoltán séf, gasztrovállalkozó, az énekes Tóth Vera férje olyan kisboltot nyitott 39 millió forintos állami támogatással a párszáz lelkes Palkonyán, amely prémium termékeket kínál a helyiek számára valóban szükséges, napi fogyasztási cikkek helyett. Szarvasgomba van, parizer nincs – hangzott az ítélet, ám Pauli szerint a Momentum állításai “szemen szedett hazugságok”, a palkonyaiak előszeretettel vásárolnak az ő üzletében is. A vállalkozó lapunknak mondta el az ő verzióját.





Korrupció, brutális drágulás és egy nagy átverés is kellett Európa legújabb focibotrányához

Bírót üt ki meccs után egy klub elnöke, játékosok vernek szurkolókat a pályán, az ország egyik legnagyobb csapata a másodosztályba vonulással fenyegetőzik, majd másfél perc után lefújják a Szuperkupát – és ez csak a jéghegy csúcsa annak, ami a török fociban történik. Ez van, ha túl sok pénzt öntenek a fociba, a gazdaság összeomlik, a korrupció viszont virul.




Ha elkezdődik az OPNI felújítása, az akkora munka lesz, hogy észre fogja venni mindenki, aki építkezik

Az egykori pszichiátria az ország második legnagyobb műemléki épülete, amelybe a kormány egy közép-európai bentlakásos elitiskolát költöztetne. A felújítás kihívásairól az épület állagmegóvásának előkészítésében részt vevő Várhelyi Tibor építészmérnököt és Kelecsényi Kristóf műemléki szaktanácsadót kérdeztük.




Az MNB előző nagy ingatlanüzleténél nem találtak törvénytelenséget – vajon most fognak keresni?

A Szabadság téri jegybankszékház felújítását kritizálja az Állami Számvevőszék egy készülő jelentése. Nem sokkal korábban volt már egy nagy MNB-s ingatlanprojekt, az egykori Postapalota felújítása. Akkor nem okozott problémát sem az, hogy menet közben nagyot drágult a projekt, és abban sem talált senki törvénytelenséget, hogy kikhez került a pénz, sem abban, hogy a közbeszerzéseket hogy kerülték ki – igaz, akkor még nem ment egymással szembe a kormány és a jegybank.




És akkor Orbán ismét előhúzta a zsebéből a választásokat nyerő csodafegyverét

Kiderült, hogy 108 milliárdot szán a kormány az új otthonfelújítási programra, kérdés, ki tudja az önrészt megfinanszírozni. A legtöbbünknek ugyanis elvitte a pénzét az infláció, ezért is költünk még mindig alig a boltokban. Az orosz MERE diszkontlánc viszont épp most lát lehetőséget az itthoni terjeszkedésre, míg a SPAR esetében az merült fel sokakban, talán ellenük hoznának új törvényt. Húsvétkor pedig csoda történt: Nagy Márton és Matolcsy György együtt ebédelt. Cikkünkből kiderül, ez miért szenzáció. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.