Szijjártó: Nem változott a magyar álláspont az olaj- és gázembargóról
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország világossá tette az álláspontját Brüsszelben.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország világossá tette az álláspontját Brüsszelben.
hvg.hu
Az olaj- és gázembargó ügye nem került az energetikai miniszterek hétfői, rendkívüli tanácskozásának napirendjére, amit azért hívtak össze, mert múlt héten Oroszország egyoldalúan felfüggesztette a Bulgáriába és Lengyelországba irányuló gázszállításokat. Itt a német kormány jelezte: már nem ellenzi az olajembargót.
EUrologus
Technikai, vagy akár a "kövérujjnak” becézett emberi hiba is lehetett háttérben.
hvg.hu
Vasárnaptól megint piaci árakért lehet tankolni a kutakon.
hvg.hu
Adókedvezményekkel akarja ösztönözni a világ második legnagyobb gazdaságát a kínai vezetés, amely a lezárások gazdasági-társadalmi hatásaival küszködik. Bár a konkrétum kevés, de a tőzsde kedvezően reagált és a jüan árfolyama is emelkedett – írta ezzel kapcsolatban a Bloomberg.
Lengyel Miklós
Egyre élesebb versenyt folytatnak a nézők kegyeiért a fizetős streamingszolgáltatók, miközben az ukrán–orosz háború is rontja a kilátásaikat. Magyarországon a nyelvtudás hiánya is nehezíti szélesebb körű elterjedésüket.
Fülöp István
Az ellenzéki többségű felsőház javaslatait azonban a szejm többnyire elutasítja.
A munkavállalók többsége kapott idén béremelést, de nem annyit, amennyi kompenzálná az inflációt – derül ki egy friss kutatásból.
hvg.hu
Különösen a fiatalok néznének más munkahely után, ha minden nap be kellene járniuk az irodába.
hvg.hu
Május 5-től a megrendelés leadása és a kiszállítás napja között a rendeléshez tartozó termékek árai változatlanok maradnak.
hvg.hu
Egyre inkább hajlik a német kormány legalábbis az orosz kőolaj behozatalának korlátozására.
MTI
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint nem szabad olyan szankciókat hozni, amelyekkel elsősorban magunkat büntetjük és nem azokat, akiket szankcionálni akarunk.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Két hónappal meghosszabbította a kormány az árstopot; a Gazprom leállította a gázszállítást Lengyelországnak és Bulgáriának; megindult a Magyarországgal szembeni jogállamisági mechanizmus. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
Egyre nehezebb kigazdálkodni a költségeket, heteken belül 500-600 kisebb benzinkút is bezárhat.
hvg.hu
Nemcsak Kínába, de mostantól Dohába, Qatar fővárosába is fog repülni a külügy által a koronavírus-járvány idején vásárolt Airbus A330-200F típusú teherszállító repülőgép.
hvg.hu
Magyarország a tizenkettedik.
Lengyel Miklós
Április 30-tól ismét csupán egy jegyet megváltva lehet utazni a MÁV-Volán-csoport és MAHART kijelölt járatain a Dunakanyar, a Börzsöny és a Pilis népszerű kirándulóhelyeire - tájékoztatott a MÁV-Volán-csoport pénteken.
MTI
A Gazdaságkutató Zrt. kétszámjegyű inflációval számol, úgy vélik, novemberben újabb emelés jöhet.
hvg.hu
A Tesla vezére bemutatta a Twitter felvásárlását részben finanszírozó bankoknak, hogyan kívánja megújítani a platformot.
hvg.hu
Schmidt a Fidesz egyik ideológusa, Ungár pedig az ellenzék parlamenti képviselője, azonban a család a fő tulajdonosa a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-nek.
hvg.hu