Ángyán-jelentés: A Vas megyei földárverések mutatják meg legélesebben a NER hűbéri rendszerét
Vas megyében ugyan kevesebb állami földet árvereztek el, mint másutt, de az eredményekben nyomon követhető az Orbán–Simicska-háború is.
Vas megyében ugyan kevesebb állami földet árvereztek el, mint másutt, de az eredményekben nyomon követhető az Orbán–Simicska-háború is.
hvg.hu
Megjelent egy kormányrendelet, ami ismét eltolja a tervezetekre vonatkozó határidőt.
hvg.hu
Feltéve, ha befér. De be fog, mert csak „kis” csomagokat küldenek ki a DPD pontjaira.
hvg.hu
Az OTP Bank szerint jól látható, hogy az emberek még a kisebb összegű vásárláshoz is a plasztikot veszik elő.
hvg.hu
Ijesztően nagy számokat olvashatunk arról, mekkora lehet a klímaváltozás okozta kár, de hogy jönnek ki ezek a számok? Egyáltalán, miként lehet a gazdasági modellekbe belerakni a környezet változásának hatásait? Az ezzel kapcsolatos közgazdasági kutatások már akkor megindultak, amikor a legnagyobb szennyező cégek még tagadták, hogy bármi kárt okoznának.
Sztojcsev Iván
Az áremelkedés valószínűleg a pékáruk árcéduláján is meg fog látszani.
hvg.hu
Tállai András szerint minden 2021-ben családi kedvezményre jogosult gyermekes szülőnek jár az adó-visszatérítés.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az eseményt szeptemberben tartották.
hvg.hu
A Gyurcsány-korszakban a magas infláció mellé még megszorításokkal is nehezítették az emberek életét – közölte a Fidesz a 6,5 százalékos inflációs adat megjelenése után.
hvg.hu
Így a vendéglátás alszámlán összegyűlt összegből akár fürdő-, uszodabérlet is vásárolható, vagy a szállásdíj is kiegyenlíthető.
MTI
Az üzemanyagok most 30 százalékkal drágábbak, mint egy évvel ezelőtt, de az élelmiszerek és a szolgáltatások is felfelé húzzák az inflációt.
hvg.hu
A rendszerváltás előtt adtunk kölcsön a kommunista országnak, és nem is egyszer.
hvg.hu
Hétfő délelőttre 10 százalékkal drágult a földgáz a legnagyobb európai gáztőzsdén.
MTI
A Pénzügyminisztérium hajthatatlan, egy esetleges brüsszeli eljárás esetén sem emelik az adót.
hvg.hu
A világ legkevésbé ismert fontos cégeként emlegetik a tajvani TSMC chipgyártót, a félvezetőgyártás meghatározó szereplőjét, amelytől a globális hiány enyhítését várják.
Nagy Gábor
A versenyhatóság szerint pszichés nyomás alá helyezik a fogyasztókat.
hvg.hu
Egy év alatt 30 százalékkal lett drágább az élelmiszer, részben a gyorsan növekvő kereslet, részben a gyenge termések miatt – írja a CNN az ENSZ friss jelentésére hivatkozva.
Lengyel Miklós
A szakértők szerint az egy hónappal ezelőttinél is magasabb inflációs adatot fogunk kapni kedd délelőtt, a kérdés az, hogy a 2012. októberi 6 százalékos szintet is túllépi-e. Az energiaárak elszállása mellett a gyenge forint és a szolgáltató szektor nyitás utáni áremelései is rontják a helyzetet. A kormány abban bízhat, hogy a választás előtti osztogatásban egy több tízezres vagy több százezres tétel érkezése a számlákra akkora élmény lehet, amekkora már sokak számára elfeledteti azt, hogy egyébként minden egyes vásárlásuk megdrágult.
Sztojcsev Iván
Az Európai Unió jelenlegi gázhiánya azzal magyarázható, hogy a tagállamok többsége áttért a piaci beszerzésre, és így lemondott a hosszú távú földgázegyezmények biztonságáról – fejtegeti Herman Gref, aki jelenleg a Szberbank elnöke, de korábban Oroszország gazdasági minisztere volt.
Lengyel Miklós
A külügyminiszter szerint, ha a visegrádi négyek egy ország lenne, akkor az lenne az EU második legnagyobb országa és harmadik legnagyobb piaca, illetve a G20-ak közé tartozna.
MTI