Megvan a megállapodás: 200 ezer forintra nő a minimálbér januártól
A garantált bérminimum 260 ezer forint lesz.
A garantált bérminimum 260 ezer forint lesz.
hvg.hu
A településen nagyjából 60 százalékkal kell magasabb összeget fizetni, mint máshol. A nem számlázott víz arányát korábban 73 százalékosra becsülték.
hvg.hu
A főpolgármester szerint a kormány a munkáltatókra és az önkormányzatokra hárította a felelősséget oltásügyben.
hvg.hu
Klasszikus fogyasztói pánikreakció miatt támadt hiány Európa-szerte egy fontos, a dízelmotorokban használatos adalékanyagból, az AdBlue-ból. Volna elég belőle, de a riadalom miatt áruellátási és akár közlekedési fennakadásokat is okozhat. Ám a fuvarozóknak legkevésbé az adalékhiány miatt fáj a fejük.
Fokasz Oresztész
A koronavírus-járvány miatt Brüsszel felfüggesztette a stabilitási paktumot, amely a költségvetés hiányát és az államadósságot szabályozza az eurozónában, de várhatóan 2023 januárjában újraindul a rendszer. Franciaország lesz az unió soros elnöke január elsejétől, Emmanuel Macron elnök pedig választási év előtt áll.
Lengyel Miklós
Természetesen nem. De az a hatmilliárd dollár, amit felajánl, sok tízmillió emberen tudna segíteni. Az is lehet, hogy egy jól átgondolt provokatív kijelentéssel keltették fel a milliárdos üzletember figyelmét, és ezzel az egész világét.
Észrevették a magyar pénzemberek az egészségügyben és az élettudományokban rejlő profitot. Egyre több jel utal arra, hogy ennek kiaknázását az Orbán-kormány is elő akarja segíteni a hozzá közel állók számára.
HVG
Egy mondat félreérthető, amit korrigálni kellene.
hvg.hu
Virtuális valóságot, metavilágot építene Mark Zuckerberg, ezért is keresztelte Metára a Facebookot üzemeltető cégét. Elképzeléseinek már vannak kézzel fogható eredményei, de az egészet kiépíteni kockázatos és minden szempontból borzasztó sokba kerül.
Nagy Gábor
Minden tranzakciót mostantól kezdve afgániban kell bonyolítani.
hvg.hu
Fél évvel a hivatalos bejelentés, és egy hónappal a kuratóriumi tagok nyilvánossá tétele után, október 27-én bejegyezték a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-t az államtól átvevő Jövő Nemzedék Földje Alapítványt. A szervezet székhelyét 237 kilométerre a birtok központjától, a Pasaréti úton jegyezték be.
hvg.hu
Az új szállásadóknak kötelezővé teszik a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) való regisztrációt, de a turisztikai adó beszedésében is szerepet vállalnának.
hvg.hu
Az idei karácsonyi vásár igencsak igénybe veszi majd az amerikai polgárok pénztárcáját, de egyelőre ez nem nagyon érdekli őket. Hál istennek- írja a CNN gazdasági rovata, ha ugyanis a vásárlók visszafognák magukat, akkor az USA és az egész világ gazdasága nagy gondban lenne.
Lengyel Miklós
A magyar miniszterelnök levélben üzent Ursula von der Leyennek.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Különösen fontos a minőség-ellenőrzés, ha a gyáraknak sok új beszállítóval kell dolgozniuk. Az ellenőrzéseket távolról is el lehet végezni, de az senkinek sem jó.
HVG
Egy ajándékra mintegy 9 ezer forintot szánnak a magyarok, ami kicsit kevesebbet, mint a tavalyi keret.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
November 19-én, ráadásul egyszerre, az Emag ernyője alatt feketepéntekezik a két egyesült e-kereskedő. A kínálatban lesznek ingatlanok és AdBlue.
hvg.hu
Több tízezren is lehetnek azok, akik a pandémia előtt máshol dolgoztak, ám 2020-ban visszatértek Magyarországra; kérdés, meddig maradnak. Újra szabad a mozgás, és kereslet is van Nyugaton, de Közép-Európában egyelőre gyorsabb a visszapattanás.
Csőtörés miatt Szerbiába és Romániában sem tudtak szállítani az oroszok.
MTI