Nagy Márton elmondta, mi a mostani válság egyetlen pozitívuma
Arról is beszélt az Indexnek, mennyire megtisztelő, hogy Orbán Viktor hívta meg a kormányba.
Arról is beszélt az Indexnek, mennyire megtisztelő, hogy Orbán Viktor hívta meg a kormányba.
A jelentős emelést a túlórákra kérik a szakorvosok. Az NHS szerint ez túl sok és egyébként sem ültek le konzultálni velük. Sztrájk jön Angliában.
Amikor Lévai Bálint 2010-ben csatlakozott a BioTechUSA-hoz, összesen 60-an dolgoztak a cégnél, ekkor az árbevétel 4 milliárd forint volt, később, amikor 2014-ben cégvezető lett, már 120 munkatársért felelt, és 7 milliárd forintos árbevétel mellett vette át a céget édesapjától. Mára ezek a számok megsokszorozódtak: 1800-an dolgoznak a BioTechUSA-nál, ami 80 milliárd forintos árbevételt tud felmutatni. Elmesélte, hogyan.
Új szerepbe került Hülvely István.
Nagy a baj a budapesti székhelyű, orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Banknál, de a magyar kormány kitart mellette; nemzeti faiskolákat akarnak létrehozni; érkeznek az eredmények a négynapos munkahét magyarországi teszteléséről. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A lap azt állítja, hogy sokkal jobban járt volna Magyarország, ha a tőzsdéről vásárolja a gázt.
Felháborítónak nevezték, hogy a több mint 24 ezer postai dolgozó fele csak a garantált bérminimumot viszi haza fizetésként, a hivatalokban pedig méltatlanok a körülmények.
1,6 milliárd a profit az állami Airbuson - állítja a KKM.
Négyfelé töménnyel várják őket március hétvégéin.
Arra az esetre, ha a kínaiak fegyvert szállítanának Moszkvának.
Nem eléggé svájci már a közismert csoki a logójához.
44 különösen szép és ritka nyersgyémánttal környékeznek meg hírességeket, hogy aztán ezekkel a húzónevekkel vezessenek be egy új szolgáltatást a piacra.
Újabb hálózathoz jutott hozzá az állam a Vodafone kisebbségi részesedésének felvásárlásával, ami a választók elérését is megkönnyítheti. Az Orbán-kormány egyre profibb a politikai céljait szolgáló kapcsolatrendszerek működtetésében.
A kormány szerint ma már nem igaz, hogy a jó bornak nem kell cégér.
Németországnak feltételei vannak.
Hszi Csin-ping kínai elnök Moszkvába látogat – jelentette be büszkén Vlagyimir Putyin. Az amerikai külügyminiszter arra figyelmeztette Pekinget: ne szállítson drónokat az orosz hadseregnek, mert akkor súlyos nyugati szankciókkal kell számolnia.
Soha olyan kevés Babaváró hitelt nem igényeltek még a fiatal házaspárok a támogatás elindulása óta, mint 2023. januárban: az új szerződések értéke mindössze 7,02 milliárd forint volt az év első hónapjában. A Bankmonitor.hu szakértői szerint nem meglepetés a rekordalacsony volumen, sokan ugyanis előrehozták az igénylésüket 2022. decemberre, mert akkor még nagy volt a bizonytalanság azt illetően, hogy megmarad-e a támogatás, vagy ha meg is marad, nem szigorítanak-e az igénylési feltételeken.
Tovább terjeszkedik a cégcsoport a tokaji borvidéken.