Csökkentek az élelmiszerárak a világban, de aggasztó a helyzet az aszály miatt
Az ENSZ mezőgazdasági szervezetének statisztikája szerint a cukor ára 6,9 százalékot ugrott februárban, amivel elérte az elmúlt hat év legnagyobb szintjét.
Az ENSZ mezőgazdasági szervezetének statisztikája szerint a cukor ára 6,9 százalékot ugrott februárban, amivel elérte az elmúlt hat év legnagyobb szintjét.
Egyelőre egy lefoglalt villát sikerült állami kézbe venni, de minden nagyon lassan megy a számtalan jogi probléma miatt.
A sztoriban felbukkan Rahmikulov és Huszár Viktor, a Gattyán-féle párt elnöke.
Meg akarja fogni az élelmiszerek áremelkedését Franciaországban Bruno LeMaire pénzügyminiszter, aki elnök szeretne lenni Macron után.
A szövetség a kötelező tartalékráta emelése ellen szólalt fel, de a jegybank visszautasította az érvelést.
Mit tegyenek a szülők, ha a gyerekük azzal áll eléjük, hogy emeljék meg a zsebpénzét? Kétségtelen, a tavalyi éves infláció 14,5 százalékos volt, de ha igazán szemfüles a gyerek, akkor a 2023. januári, 25,7 százalékos értékre hivatkozik. Ez alapján – persze csak akkor, ha a lehetőség engedi – mindenképpen indokolt a plusz pénz. De vajon mennyi legyen az emelés?
Korai lenne pezsgőt bontaniuk a 2014-ben bebukott, az Alexandra-csoport egykori centrumvállalata, a Pécsi Direkt hitelezőinek, amiért a felszámoló a minap első fokon közel ötmilliárd forintot nyert meg nekik – a pénzt ugyanis valakik rég eltüntették.
A szervezet tiltakozik a kedden bejelentett intézkedés miatt.
Nem arról van szó, hogy le kell válni a kínai gazdaságról, a szoros kapcsolatokból fakadó kockázatot kell csökkenteni, mert egy diktatórikus rezsimről van szó, mondja Reinhard Bütikofer a Die Weltnek adott interjúban.
Az elmúlt években Európában és a tengerentúlon is vállalatok tucatjai kísérleteztek a négynapos munkahét bevezetésével. Magyarországon többek közt a Magyar Telekom és a Libri-Bookline már kipróbálta azt. Arról, hogy mennyire vált be, a vállalatokat, és négy napot dolgozó munkavállalókat kérdeztünk.
Újabb kötelezettségszegési eljárást kockáztat az Orbán-kormány, ha bevezeti az exportra szánt építőanyagokra és az eladni kívánt gyárakra az állam elővásárlási jogát.
Érdekes nevek bukkannak fel.
Március 1-jén megjelent az építészeti törvény koncepciója, amely a nemzeti tüzépek mellett Nemzeti Faiskolákat is létrehozna. Szakmai tervek szerint az állami és önkormányzati beruházásokhoz, fásításokhoz szükséges magyar nevelésű növényeket szolgáltatná egy nagy állami integrátor.
„Vírusirtó” program letöltésére és bizalmas azonosítók megadására próbálják rávenni áldozataikat.
A szlovák pénzügyminisztérium arra számít, körülbelül tíz év alatt juthat hozzá az IIB-be tett tőkéhez. A bankot padlóra küldte a háború, Magyarország kivételével az uniós tagok kilépnek, a bank tavaly leállította hitelezési tevékenységeit, jelenleg a tartozások menedzselésével vannak elfoglalva.
Az észak-koreai vezető arra figyelmeztette a gazdálkodókat, hogy minden körülmények között teljesítsék a célokat.
A miniszterelnök arról is beszélt a Weltwochénak: politikai vezetés elég erős ahhoz, hogy Magyarországot távol tartsa a háborútól.
Több ezer forinttal nőhet majd a bevásárló kosár tartalma, ha a csökkenő infláció miatt kivezetik majd az egyes termékekre meghatározott rögzített árakat.
A kormány részben megfúrta a Fővárosi Közgyűlés döntését, ettől még hétfőtől egységesen többet kell majd fizetni a fővárosban a fuvarokért.