#gazdaság










Nem az új szabálycsavarás viszi sírba a menzás cégeket, de már alig állnak a lábukon
 

Nem az új szabálycsavarás viszi sírba a menzás cégeket, de már alig állnak a lábukon

Úgy tűnik, az a legkisebb baj, hogy idén 60 százalékra kell növelni a hazai alapanyagok arányát a közétkeztetésben, jövőre meg 80-ra. Ennél sokkal keményebben megsorozta az iparágat az infláció, az, hogy náluk nincs rezsicsökkentés, és legfőképp az, hogy hiába a felrobbanó költségek, minimum nyár közepéig nem lehet árat emelni a járványveszélyhelyzet miatt. Közben a menzacégek megítélése továbbra is a mélyben van, pedig a masszává főtt, ízetlen fogásokért elsősorban a kezüket megkötő törvényi szabályozást lehetne okolni. Az ötlet pedig, hogy váltsanak svédasztalos étkeztetésre, teljesen irreális.




Elon Musk 52 milliárd forintot keresett azzal, hogy elkésett
 

Elon Musk 52 milliárd forintot keresett azzal, hogy elkésett

A világ leggazdagabb embere, Elon Musk ezermilliárd forintnyi dollárért bevásárolta magát az általa a Twitteren korábban sokat kritizált Twitterbe. A bejelentésre a cég részvényeinek árfolyama kilőtt, és mivel Musk a szabályosnál később tette meg a bejelentést, még olcsóbban tudott beszerezni jó sok részvényt. Tényleges hatalma a cégnél kevés, de az már látszik, hogy nem lesz csendes társ.