7,8 milliárd forintot ad a kormány erdélyi katolikus beruházásokra
Hogy milyen beruházásokról van szó, azt a vonatkozó kormányhatározat nem közli.
Hogy milyen beruházásokról van szó, azt a vonatkozó kormányhatározat nem közli.
Jutott támogatás a Nézőpont Intézet Alapítványnak is. Öt év után hozta nyilvánosságra az MFB az „egyéb kifizetéseinek” a kedvezményezettjeit, és a megítélt támogatások összegét.
Legkevesebb öt embert és több millió állatot öltek meg eddig az erdőtüzek Olaszországban, ahol sokan a klímaváltozásnak tulajdonítják a természeti katasztrófát. A maffia azonban besegít: így akar eurómilliókat megszerezni az újrahasznosítás során – írja a brüsszeli Politico.
Itthon főleg, de nem kizárólag vesztesei vannak a pandémia első évének. A legnagyobb vállalatok 2020-as toplistahelyezését – a kereslet átrendeződése mellett – az euróárfolyam változása is befolyásolta. HVG Top 50.
A fapadosok és a magángépek is többet kanyarognak a levegőben, mielőtt landolnak.
Hiába a Covid utáni fellendülés, most valószínűleg nem lesz ingatlanboom. Új lakásból viszont nem tudnak annyit építeni, hogy elég legyen.
Újabb asszóhoz érkezett az MNB és a Pénzügyminisztérium közötti gazdaságpolitikai csörte, miközben az infláció nem siet csökkenni. Az ÁSZ elnökéről kiderült, hogy nem állhatja az szja-t, Lionel Messiről, hogy van élet a Barcelonán túl, a felmelegedésről, hogy megfékezhető, ha a politikusok is úgy akarják, egy magyar startupról pedig, hogy pont jókor állt elő műanyagpótló termékeivel. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Árverésre bocsátják azt a szalvétát, amellyel Lionel Messi felitatta könnyeit a barcelonai búcsú-sajtótájékoztatóján. Közben a katalán klub már a jövővel foglalkozik.
A billió dolláros amerikai fejlesztési csomag keretében az adóhatóság teljes rálátást kap a nagyobb kriptopénz-tranzakciókra. A figyelem és a vita jót tett a megtépázott renoméjú és árfolyamú bitcoinnak. Az arany közben visszaesett, a befektetők már az amerikai kamatemelést várják. Az olaj árát pedig az ázsiai járványhelyzettel kapcsolatos aggodalmak húzzák le.
Majdnem minden jelentős fejlett gazdaság adósságcsapdába került - írta Matolcsy György jegybankelnök az MNB honlapján.
A magyar gazdaság az elmúlt években megelőzte a szlovákiait, amely szinte összecsuklott – legalábbis ezt mutatja a statisztika. Ám ez csak féligazság. A teljes kép jóval árnyaltabb, az egyes mutatókat pedig célszerű körültekintően kezelni.
Újra minősítette Magyarország adósbesorolását az S&P, nem változtatott az értékelésén.
Feladatai a mindenkori kormánytól függetlenül működő Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához, illetve Rogán Antal kabinetirodájához kerülnek át.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf cége 150 millió eurós hitelt vesz fel a Magyar Fejlesztési Banktól. A pénz a cseh Aero Vodochody repülőgépgyár megvásárlásához kellhet.
Négy év alatt 40 százalékkal csökkent a fővárosban az eladott ingatlanok száma, az árak elszálltak, sokan költöznek ki az agglomerációba. A kisebb városok esetében is megfigyelhető kiáramlás.
Az argentin szupersztár leigazolása nemcsak futballszenzáció, de pénzügyi újdonság is. Lionel Messi ugyanis a Paris Saint-Germain kriptopénzét kapja részben kétéves szerződésében – írja a párizsi Le Figaro.
Az agrárlobbinak engedett a kormány, mikor 170 milliárdot adott az öntözés bővítésére, azonban egyáltalán nem egyértelmű, hogy mindenütt és mindenáron az ivóvíz kilocsolása a megoldás a mezőgazdaság problémáira. Magyarországon a többség az azonnali megtérülést keresi, és az uniós támogatások sem kényszerítik gondolkodásra a termelőket azután sem, hogy ötödik éve sül ki a kukoricaültetvényük.
Az ország legnépszerűbb helyein már nem találni egy szabad szobát sem.
Egy év alatt 27,8, az előző hónaphoz képest 3,5 százalékkal emelkedett az építőipari termelés volumene a Központi Statisztikai Hivatal szerint.