Brutális rekord: kilométerenként 9,1 milliárdért épül az új autópálya
Ez több mint a duplája az eddigi rekordernek, annyira drága, hogy még a kormányközeli Világgazdaság is értetlenkedik miatta.
Ez több mint a duplája az eddigi rekordernek, annyira drága, hogy még a kormányközeli Világgazdaság is értetlenkedik miatta.
Lassuló menetrend, leálló mellékvonalak, pánikszerű felújítás - a szokásosnál sokkal többször volt 2023-ban a MÁV a hírek szereplője. Persze ezért nem csak a vasúttársaságot lehet szidni: úgy kellett volna eredményt felmutatni, hogy az állam közben nem adott túl sok pénzt.
Fő piacán, az USA-ban akar tőzsdei cég lenni a kínai eredetét takargatni igyekvő Shein, amely a pandémiának és az amerikai vámhatáron tátongó kapunak köszönheti, hogy piacvezető fast fashion céggé vált.
Az Egyesült Államokból költözött vissza Törökországba a török központi bank új elnöke, hogy kezdjen valamit az inflációval, majd rádöbbent, hogy Isztambulban drágábbak a lakások, mint Manhattanben.
Egy palesztin kutatóintézet igazgatója szerint legkevesebb 5 milliárd dollárba kerülne csak az, hogy a minimális megélhetést biztosítsák a gázai családoknak.
Újabb 2,2 milliárd forintot adnak, hogy az egészségügyi kutatások szintet léphessenek.
Befejeződött a 155 millió forintos uniós támogatásból megvalósuló minibölcsőde építése a Békés vármegyei Medgyesegyházán - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
Az ukránokkal való bővítés mindenképpen rengeteg pénzbe kerülne, ennek lehetséges terhét becsülte 186 milliárd euróra az az uniós dokumentum, mely még októberben szivárgott ki, és amit most megint előrángattak a kormánypárti beszélő fejek. Létezik viszont egy másik tanulmány is, ami ennél több mint 50 milliárddal kevesebb pluszkiadással számol, és mely szerint teljesen alaptalan híresztelés, hogy Ukrajna befogadása a nettó kedvezményezettek többségéből nettó befizetőt csinálna. És a második tanulmány szerint még a mezőgazdasági pénzeknél sem jönne el a világvége.
Budapesten az MTVA vezérigazgatója is megállapodást írt alá a török állami médiával.
A két ünnep között hétköznapi nyitva tartás lesz érvényben a Budapest Vásárcsarnokaihoz tartozó piacokon.
A múlt heti rossz zárás után ezt a hetet is rosszul indította a forint.
A képviselők, a miniszterelnök és a házelnök fizetése is az átlagbérhez kötve nő, úgyhogy már lehet számolgatni, milyen emelkedés várható.
A Tanács és az Európai Parlament ideiglenes megállapodásra jutott a formatervezési mintákról (ún. Ecodesign) szóló csomagra vonatkozó két jogalkotási javaslat: a formatervezési minták oltalmáról szóló irányelv és a közösségi formatervezési mintáról szóló rendelet felülvizsgálatáról.
Budapest, Gödöllő, vagy Miskolc hitelkérelmét elutasították, Békéscsaba, Szolnok, Szarvas megkapta a hitelösszeget. A minisztérium elmagyarázta, miért.
Orbán Viktor az EU-költségvetés módosítását blokkolta, az Ukrajna tagjelöltté válásáról szóló szavazáson viszont kiment a teremből; a zárolt uniós támogatások egy részét megkaptuk; az EU második legszegényebb állama maradt Magyarország. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A térségben zajló újabb támadások miatt a Mediterranean Shipping Company (MSC) és a francia CMA CGM is bejelentette, hogy szüneteltetik a konténerszállító hajóik forgalmát a Vörös-tengeren.
A fehérorosz Asztravec erőműnél halmozódnak a hibák, ami azért problémás, mert ez az atomerőmű a mintaprojektje a paksi bővítésnek.
Augusztus eleje óta lehetett a boltokban is fizetni a kártyával, de a minisztérium nem hosszabbít az intézkedésen.
2024 januárjától az eddigi 8,5 százalékos THM-plafon lecsökken 7,30 százalékra a lakáshiteleknél.
Kabinetfőnök és nemzetgazdasági miniszter lesz Nagy Mártonból, aki felzárkózott Orbán Viktor fő politikai támaszai közé, és a választások előtt könnyítene a költségvetési szigoron.