Török Gábor: miben különbözik az első és a második Orbán-kormány környezete?
Török Gábor politológus blogjának friss bejegyzésében arról ír, hogy miben különbözik az első és a második Orbán-kormány környezete, működésének keretrendszere.
Török Gábor politológus blogjának friss bejegyzésében arról ír, hogy miben különbözik az első és a második Orbán-kormány környezete, működésének keretrendszere.
A Széll Kálmán-terv sok pontban megalapozatlan, emiatt támasztanak kételyeket Brüsszelben is – mondta a Klubrádió reggeli műsorában Békesi László, közgazdász, volt pénzügyminiszter. A szakember szerint azonban ez még nem a konvergenciaprogram elemzése, arra csak a második félévben számíthatunk. Az Európai Bizottság pénteki jelentéséből kiderült: szerintük nem tartható a tervezett 2,5 százalékos hiánycél Magyarországon - 2012-ben, 3,3 százalékot jósolnak.
Matolcsynak eddig egyetlen kalkulációja, előrejelzése vagy beszámolója sem jött be, de az ő helyzetét mindez nem érinti: mindig azt mondja, amit Orbán hallani akar - írja Bauer Péter közgazdász, aki szerint legalább 2 százalékponttal kevesebb lesz mindvégig a magyar növekedés, mint a lehetséges: azaz valami kevéssel a német növekedési ráta alatt.
Jó, hogy végre történnek lépések a Sukoróba tervezett kaszinó kapcsán -- nyilatkozta a Gyurcsány ellen indított büntetőjogi eljárás hírére Schiffer András, az LMP elnöke, de mint hozzátette, Meggyes Tamás, volt esztergomi polgármester ügyleteit sem ártana kivizsgálni.
Erőteljes megszorításokat tartalmaz az Orbán-kormány konvergenciaprogramja, amelynek fő irányát a pénzpiac méltányolja, holott tele van ellentmondásokkal.
Az MSZP azt javasolja, hogy a kormány a költségvetés konszolidálása és a társadalmi igazságosság érdekében terjesszen elő új, július elsején életbe lépő adótörvényt.
A magyar gazdaság 2011-re és a következő évekre várható pályájáról sok vita folyik, ami alighanem annak a következménye, hogy az Orbán-kormány „nem szokványos” gazdaságpolitikai eszközöket használ céljai elérése érdekében. A makrogazdaság helyzetét és várható fejleményeit Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese elemezte a hvg.hu számára.
A gané eltakarítása azt jelenti, hogy véget vetnek a térítésmentes állami támogatások osztogatásának és elriasztó hatású büntetéseket szabnak ki a korrupciós közbeszerzési ügyekben. Ilyen formán akár kétezer milliárd forintnyi állami kiadás is megtakarítható lenne, lehetőség nyílna az adók és járulékok jelentősen csökkentésére. Be kellene vezetni az háztartások teljes vagyonára vetítendő vagyonadót, az uniós pénzeket pedig az államadósság törlesztésére kellene fordítani – javasolja a szerző, a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozásfejlesztési Intézetének docense.
Nagyobb költségvetési bevételkieséssel jár az egykulcsos adó, mint amekkorát eredetileg tervezett a kormány - állítja Oszkó Péter a Figyelőnek adott interjújában.
A Fidesz nyers osztálypolitikát űz, amelyben a privilegizált csoportoknak még kedvezőbb helyzetet teremt a szegények és a lecsúszók kárára – véli Bozóki András politológus. A nemzeti és multiostorozó retorika csak látszat, pántlika, hogy így-úgy elfedje a neokonzervatív nyomulást.
A fogyasztói árak visszafogására, a gazdasági növekedés nagyobb ingadozásának megelőzésére és több rugalmasságra hívott fel a kínai miniszterelnök egy kedden kiadott pekingi közlemény szerint.
Az Országgyűlés hétfőn szavaz a 250 milliárd forintos költségvetési megszorító csomagról, amely jól mutatja, hogy milyen elhibázott a kormány gazdaságpolitikája - mondta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője.
Bokros Lajos azt szeretné, ha széles körű választási együttműködés segítségével váltanák le a Fideszt a következő parlamenti választáson. Az európai parlamenti képviselő nem zárja ki, hogy pártpolitikai szerepet vállal, ha ennek eljön az ideje. A Horn-kormány egykori pénzügyminisztere egy múlt heti pódiumbeszélgetése után adott interjút a hvg.hu-nak.
Mintegy száz ember vett részt azon a pódiumbeszélgetésen, melynek vendége az Orbán-kormány politikáját élesen bíráló Bokros Lajos volt. Az egykori pénzügyminiszter főleg a kormány gazdaságpolitikáját szedte ízekre, de a szórásból nem maradt ki a jogállam fogalmának a kormányzat általi kreatív értelmezése sem. Bokros mind a gazdaságban, mind a politikában tisztességes versenyt szeretne látni.
Orbán Viktor második kormánya május 29-én ünnepli egyéves születésnapját. Ebbe az egy évbe is belefért jó pár gazdaságpolitikai cikkcakk és váratlan húzás, mígnem a Széll Kálmán-tervvel eljutottak egy – az üzleti világ és a legfontosabb nemzetközi partnerek által is – elfogadhatónak tartott programig. A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) által szervezett X. Pénzügyi Csúcstalálkozó előadói szerint a neheze azonban csak most jön. Szemelvényeket adunk az elhangzottakból.
Szanyi Tibor szerint embertelenségről tesz tanúbizonyságot a kormány gazdaságpolitikája, mert a társadalom legalsó rétegeiben élők életét nehezítette meg az elmúlt egy évben hozott intézkedéseivel.
Navracsics Tibornak egy prágai lapban megjelent nyilatkozata szerint Magyarország számára a megszorításokon alapuló gazdaságpolitika zsákutca, mert az ország lakosságának a fele el van szegényedve és nincs már szabadon felhasználható pénzforrása.
Magyarország követi azt a gazdaságpolitikát, amelyet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) "Út a növekedéshez" című kiadványában megfogalmaz, azaz strukturális reformokkal csökkenti az adósságállományt - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kiadvány bemutatásán csütörtökön Budapesten. "Ez a Széll Kálmán-terv lényege" - tette hozzá.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint 2011-ben a kormány arra kényszerül, amit eddig el akart kerülni: egy strukturális változtatásokat ígérő programot kell megvalósítania. A magyar gazdaságpolitika a Széll Kálmán-terv meghirdetésével 10 hónap után jutott el azoknak a kérdéseknek a feltételéig, amelyekre adott válaszokkal 2010 nyarán kellett volna előállni.
Vajon a Fidesz mostani gazdaságpolitikája csak napi kényszerek szülte rögtönzés – mint ellenzéke állítja –, vagy mélyebb társadalmi megalapozottsága is van? A kérdés eldöntésében segít Chikán Attila közgazdász akadémikus, Orbán egykori minisztere – tavaly májusi – előadása.