A Budaörsi Közéleti Klubban megrendezett beszélgetésen Bokros Lajos a totális bírálatot a kormány devizahiteles-politikájával kezdte. Szerinte nem egyszerűen arról van szó, hogy az állam megsegíti a devizahiteleseket, hanem arról is, hogy a piacon kétszázhúsz forintos frank esetén, ha az száznyolcvan forinton rögzítve van, a negyven forint különbözetet valakinek fizetnie kell. Kérdés, hogy kinek. Három lehetőség van – fogalmazott. Az első szerinte az, hogy a frankonkénti negyven forint különbség törlesztendő adósság lesz, így az adós ezzel adósságcsapdába kerül. A második, hogy a negyven forintot a pénzintézet fizeti. Ha a pénzintézet ezt mindenkinek felajánlaná, hihetetlen veszteségeket szenvedne el, esetleg magának a banknak kéne az államhoz fordulni segítségért. Végül az is egy megoldás, hogy a negyven forintot az állam fizeti. Ebben az esetben megint azok járnak jól, akik nem törlesztettek rendesen, vagy akik a pénztárcájukhoz képest túl sok hitelt vettek fel. „Ez egy fordított ösztönzési rendszer” – fogalmazott a konzervatív-szabadelvű gazdaságpolitikus. A kapitalizmus értékrendjével összeegyeztethetetlen, hogy azok – például az ingatlanbérlők – fizessék vissza a hitelezők pénzét, akik nem vettek fel hitelt. Mindehhez hozzátette: a pénzintézetek csak közvetítői voltak a hitelnek, de nem ők, hanem a svájci bankok voltak a végső hitelezők. Bokros erélyesen bírálta az egykulcsos adót is, ami csak „súlyosbítja a helyzetet”: az állam ezzel rengeteg adóbevételről mondott le, ráadásul a magasabb jövedelműek látják ennek hasznát.

A kilencvennyolc százalékos különadóról azt mondta: érdemi állami bevétel nem keletkezett volna, még akkor sem, ha az Alkotmánybíróság átengedi. A nagyvállalatokra kivetett különadók mögött pedig marxista filozófia van: e felfogás szerint vannak termelő és nem termelő, csak újraelosztó vállalatok, ez utóbbiakat pedig jól megadóztatjuk. „Nem kéne utólag rabló módjára adóztatni. Ez teljesen ellentétes a kapitalizmus működésével” – közölte.

A kormány oktatási reformkoncepcióját Bokros azért nem bírálta, mert – mint fogalmazott – az nincs neki, „így nem nagyon van mit bírálni”. Hozzátette: „azt, hogy milyennek kéne lenni egy reformnak, nagyon szívesen elmondom, de hogy milyen lesz, azt nem tudom”. Szerinte Magyarország a felsőoktatásra európai vagy világviszonylatban nem költ túl sokat, tehát ezen a területen alig lehet spórolni. A cél a felsőoktatás minőségének látványos javulás kellene, hogy legyen. Öt-tíz olyan egyetemre lenne szükség, amely benne van a legjobb európai százban, hogy Európa más országaiból jöjjenek ide tanulni. Versenyhelyzetet kellene teremteni a felsőoktatási intézmények között, melyeknek ádáz harcot kellene folytatniuk a diákokért. A fejkvóta és a bebetonozott tanárok azonban a teljesítményre ösztönzés és a verseny ellen hatnak – mutatott rá a Közép-Európai Egyetem tanára. Azt mondta: a felsőoktatás nem kötelező, így nem kell, hogy mindenki részt vegyen benne. Ha van verseny a diákok közt és tandíj, akkor a diákok megkövetelhetik, hogy a tanárok közt is legyen verseny és őket kőkeményen számon lehessen kérni. „Ne egy CD-t küldjenek el a tanárok az órára maguk helyett, amíg Amerikában hakniznak” – mondta az európai parlamenti képviselő, aki szerint Magyarországon elég lenne húsz-huszonöt egyetem, de azok legyenek színvonalasak.

"Spontán módon létrejött durva kapitalizmus"

A pénzügyminiszterségéhez köthető, 1995-ös stabilizációról Bokros közölte: az egyáltalán nem hasonlít ahhoz, amit ma a kormány csinál. Másfél évtizede az akkori kormány szándéka volt az érdemi reform, amelyet azonban politikai támogatás híján nem lehetett végigvinni. A családi pótlékkal például csak annyi történt, hogy a társadalom felső tizedétől megvonták. Érdemi oktatási reform sem volt, mert a bevezetett tandíj „csak egy eleme az oktatási reform huszonnyolc elemének”.

A pénzügyi szakembernek a mostani egészségügy-politikáról is lesújtó a véleménye. Azt mondta: a fogorvosi ellátás kétharmadát az emberek fizetik a magánpraxisban, vagyis végbement az egészségügy számos részében a privatizáció. „Az állami ellátás összeszűkült és a magánvállalkozói szektor szárba szökkent” – élt egyik kedvenc szófordulatával Bokros Lajos. Úgy vélte:ez a rendszer sokkal nyíltabban kapitalista, mint ami az Egyesült Államokban van, mert nincs biztosítás, s aki jó minőségű ellátást akar, az közvetlenül fizet az ellátásért. Spontán módon létrejött tehát egy durva kapitalista rendszer.

Bokros Lajos

Az egykori országgyűlési képviselő úgy látja: az egészségügyön belül nem a szolgáltatásban, hanem a finanszírozásban van szükség további privatizációra, ugyanis nincs normális biztosítás, a társadalombiztosítás pedig tele van potyautassal. A megoldás – akárcsak a felsőoktatásban – a verseny lenne. A verseny ugyanis a csőd és a felszámolás rémével jár, ennek következtében pedig a minőség javítására ösztönöz. Amelyik biztosítóhoz nem megy majd egyetlen beteg sem, az bezár. Az állam azonban nem tud magával szemben versenyt támasztani. A biztosítók között verseny kell tehát, „de ez nem megy úgy, hogy ugyanaz az állami emlő táplálja mindegyiket”.

A nyugdíjrendszer reformja 1998 elején, az úgynevezett második pillér, azaz a kötelező magánnyugdíjpénztár bevezetésével indult. A pályakezdőknek kötelező volt belépniük a rendszerbe. A volt pénzügyminiszter szerint a második pillér azért volt fontos, mert ezzel az egyén szintjén szoros kapcsolat jött létre a befizetett járulék és a kifizetett járadék között. A rendszer így nem a szolidaritásra, hanem az öngondoskodásra épült. A volt pénzügyminiszter közölte: az öngondoskodást – mint értéket – a szocializmus évtizedei után helyre kellett állítani. Egy példát hozott fel ezzel kapcsolatban: amikor híres színészek és sportolók az alacsony nyugdíjuk miatt panaszkodnak, valakinek vissza kéne kérdeznie, hogy anno mennyi járulékot fizettek be. Hozzátette: súlyosbította a helyzetet, hogy a fejlett országokra jellemző magyar korfa miatt a nyugdíjrendszer fenntarthatatlan volt.

A legkárosabb lépés

A pénztárak államosítása az egyik lehető legkárosabb lépése volt a Fidesz-kormánynak – fogalmazott az MDF 2010-es miniszterelnök-jelöltje. Ezzel ugyanis a politikai vezetés azt üzente, hogy nem baj, ha az emberek nem fizetnek. Bokros hozzátette: jogilag és erkölcsileg is nagyon káros volt mindez. Jogilag azért, mert a magántulajdon elvétele történt, erkölcsileg meg azért, mert a szolidaritást nem lehet kikényszeríteni. Ráadásul egy olyan rendszer, amely adócsaláson alapul, működésképtelen és csődbe viszi az országot. Úgy folytatta: a magán-nyugdíjpénztárak államosításával az ország gazdasági állapota egy jottányit sem javul, mert ez egy csak egyszeri vagyondézsma volt, azaz nem lehet vele folyamatosan, minden évben fedezni a költségvetési hiányt. Hozzátette: a pénz egy része elmegy a MOL visszavételére vagy a MÁV feltőkésítésére.

Egy, a személyes életére vonatkozó kérdésre Bokros úgy felelt: hétfő reggelenként elutazik Brüsszelbe vagy Strasburgba és csütörtök este vagy péntek este hazajön. Pénteken – és újabban szombaton is – a Közép-Európai Egyetemen tanít. A Költségvetési Bizottság tagjaként évi 133 milliárd euró költségvetésbe tud érdemben beleszólni. Emellett póttagja a Gazdasági és Monetáris Bizottságnak; ez utóbbi újabban sokat foglalkozik Görögország megsegítésének módjáról.

A politikus úgy vélte: az új alkotmánynak mind a szellemisége, mind egyes konkrét megfogalmazásai is sértenek bizonyos európai alapértékeket. Hangsúlyozta: „illiberális demokrácia alakul ki, azaz a többség mindent visz”. A fékek és ellensúlyok szerepét nem tűri el ez a rendszer, márpedig a fékek és ellensúlyok a modern demokrácia elengedhetetlen tartozékai. Azt mondta: a bírói függetlenség látványosan csorbul a nyugdíjkorhatár hatvankét évre történő leszállításával. „A kormány nagyon durván beavatkozik a bírói hatalom függetlenségébe” – fogalmazott. Az európai értékrend nagyon sok területen sérül Bokros szerint, ezért az európai intézményeknek „kötelességük bírálatot megfogalmazni”. Ennek ellenére a demokrácia intézményeinek megerősödését Bokros alapvetően nem az európai intézmények által a magyar kormánynak címzett bírálatoktól, hanem a magyarok szabadságszeretetétől várja.

Bokros: kellene egy párt

A sajtónak áprilisban bemutatott Szabadság és Reform Alapítványról Bokros – annak kuratóriumi elnökeként – azt mondta: az alapítvány nem párt és nem is lesz az, de kifejezetten vágyik egy olyan párt megalakulására, amely szívesen fogadja a Szabadság és Reform által megfogalmazott közpolitikai tanácsokat. Hozzátette: ma Magyarországon nincs konzervatív-liberális értékrendet képviselő politikai erő.

A 2014-es választással kapcsolatban az európai parlamenti képviselő úgy vélte: egy olyan, rendkívül széles választási pártszövetségre lenne szükség, amely legalább az egyszerű többséget megszerzi és helyreállítja a köztársaságot. Ez történhet pártalapítással, de egy meglévő párt élén történő váltással is. Szerinte új arcok megjelenésére lenne szükség a politikában, a fiatalok között azonban nem népszerű a politika: az körükben az uralkodó álláspont, hogy aki nem ért semmihez, az elmegy politikusnak. Bokros az egymással versengő pártok megszaporodását várja az elkövetkező pár évtől. „Virágozzék minden virág, de a választásokon legyenek képesek összefogni” – közölte, hozzátéve, hogy a részletekbe majd akkor lehet belemenni, ha ismert lesz az új választójogi törvény.

„Tiszta lelkiismerettel állok a magyar nép ítélőszéke előtt, mert utoljára a Bokros-csomag következményeképp ment le a bruttó hazai termék alig több mint felére az államadósság” – mondta Bokros. (Míg 1995-ban nyolcvanöt, öt évvel később ötvenöt százalék volt az arány – a szerk.)

Egy kérdésre Bokros úgy reagált: a kormány az államkapitalizmus híve, ő meg nem. A kormány szerint Magyarország jövője akkor van biztosítva, ha a stratégiai iparágak állami tulajdonban vannak, ezért vették meg a MOL-t több mint egyötödét. „Szerintem a villamosipart és részben a pénzintézeteket is szeretnék államosítani” – vélte. Hozzátette: nem az a fontos, hogy a kőolajvállalatnak nemzeti színe legyen, hanem, hogy az ellátás zavartalanul és biztonságosan folyjék, azaz mindig legyen olaj, gáz és villany. Ennek biztosítása állami feladat, de ehhez nem szükséges az állami tulajdon. „Van nekünk pénzünk részvényvásárlásra? Ráadásul mit szólnánk, ha az INA-t visszavenné Horvátország vagy a Slovnaftot Szlovákia a MOL-tól?” – tette fel zárásként a költői kérdéseket Bokros Lajos.