#gyümölcs


Négy tavaszi alapanyag, amivel nem csak fogyhatunk

A sok zöldségen és gyümölcsön alapuló diéta nemcsak hatékonyan segít leadni a téli hónapok alatt felszedett kilókat, hanem tanulmányok által bizonyítottan hatékonyan előzi meg az egyes rákos megbetegedéseket, valamint csökkenti a magas vérnyomás és a szívbetegségek kialakulásának a kockázatát.

Medipress

Gyümölcsevéssel előzhető meg a Parkinson-kór

A Parkinson-kór súlyos és egyelőre még nem teljesen gyógyítható betegség, egy új vizsgálat azonban azt mutatta, hogy számos színes gyümölcs gyakori fogyasztása igen egészséges a megelőzés szempontjából. Egy angol és egy amerikai kutató közös munkájának eredményeit a legtekintélyesebb ideggyógyászati folyóirat, a Neurology közölte.

MTI

Új felfedezés: ezért is érdemes kivit enni

Norvég kutatók bebizonyították, a kivi hatásos vérnyomáscsökkentő, rendszeres fogyasztása a vérnyomást a normál értékhez közelíti - olvasható a J. Human Hypertension című folyóirat tanulmányában.

MTI

Razzia két gyümölcskereskedőnél

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Andosa Market Kft. és a MORTAK FRUIT Kft. ellen. Az ügyindítás első lépéseként előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartottak a hivatal munkatársai.

hvg.hu

Javultak idén a zöldség-gyümölcs ágazat eredményei

Ellentmondásos évet zár a magyar zöldség-gyümölcs ágazat a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke szerint. Az ágazat termelése már körübelül 400 ezer tonnával meghaladta a tavalyi rendkívül alacsony, körülbelül 1,8 millió tonnás szintet, de még jóval elmarad a 2,5 millió tonnás átlagtól, amelyet az ágazat a közepesen jó években teljesített az utóbbi 10 évben. Idén 2,2 millió tonna zöldséget és gyümölcsöt takarítottak be.

MTI





Magyarország: negyedével drágultak a mezőgazdasági termékek

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2011 júliusában 24,9 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 32,3, az élő állatoké és állati termékeké 11,4 százalékkal emelkedett – derül ki a KSH hétfői gyorstájékoztatójából.

hvg.hu


Gyümölcs- és zöldségkóstoló a repülőtereken

A spanyolok mindent megtesznek annak érdekében, hogy visszaszerezzék a mesterséges hírkeltés miatt elvesztett piaci pozíciójukat az európai uniós országok gyümölcs- és zöldségpiacán. Legújabb kampányuk a legforgalmasabb repülőterekre érkező külföldi turistákat, nyaralókat célozza meg.

T. S.

Tökéletes nyári ízek, télre is – tippek, fortélyok

Nyár elejétől igazi íz-és színkavalkád vár bennünket a kertekben és a piacokon. Sorra érnek a zamatos, illatos, vitamindús gyümölcsök és zöldségek. Piros színükkel hívogatnak a paradicsomok, a haragos zöld és napsárga paprika harsog a fogunk alatt, a vasárnapi rántott hús mellett friss, fokhagymás uborkasaláta ingerkedik. De hogy menthetnénk át mindezt télre, hogy ne csak emlék legyen?

Haulitus Anikó

Brutálisan emelkedett a krumpli és az alma ára tavaly

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010. január-decemberben 16,8 százalékkal haladta meg az előző évit, a növényi termékek ára 27,6, az élő állatok és állati termékeké 1,8 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

MTI



Páviánok fedeztek fel egy új gyümölcsfajtát

Érdekes felfedezést köszönhetünk az étrendjükben a gyümölcsöket előnyben részesítő majmoknak. Az állatok egy dél-afrikai gazda kertjében garázdálkodtak, az élelmes mezőgazdász pedig ennek nyomán bukkant az új gyümölcsfajra - írja a Zöldtér.

hvg.hu

15 ok, miért együnk banánt

A banánt leginkább ízéért fogyasztjuk, valamint azért, mert telítettségérzést ad, legtöbben azonban egyértelműen alacsony ára miatt kedvelik ezt a gyümölcsöt. Azt azonban kevesen tudják, hogy a többi gyümölcshöz hasonlóan a banán is rendkívül tápláló és egészséges, és óriási előnye, hogy egész évben hozzájuthatunk.

Medipress