Mennyi gyümölcs van a gyerekek üdítőiben?
Bár a gyerekeket a külsővel meghódítják, kevés valódi gyümölcsöt tartalmaznak a gyerekeknek szánt, mesefigurás üdítőitalok – derül ki a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztjéből.
Bár a gyerekeket a külsővel meghódítják, kevés valódi gyümölcsöt tartalmaznak a gyerekeknek szánt, mesefigurás üdítőitalok – derül ki a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztjéből.
Oroszország fontolgatja, hogy megtiltja a gyümölcsimportot több európai uniós országból. Ez elsősorban Lengyelországot, Moldovát és Hollandiát érintheti. Ezt Alekszej Alekszejenko, az orosz állat- és növény-egészségügyi felügyelet szóvivője mondta hétfőn az ITAR-TASZSZ hírügynökségnek. Hozzátette: egy-két héten belül döntenek az ügyben.
Az iskolagyümölcs-program, valamint a magyar alma népszerűsítésére indult rendezvénysorozat. Az egyes állomásokon kóstoltatást tartanak, valamint online is lehet szavazni Magyarország kedvenc almafajtájára.
Tombol a tavasz, most már szinte nyár, friss, új zöldségek és gyümölcsök özöne a piacokon, a boltokban. Csak az a dolgunk, hogy a megszokott hús-és halételeket feldobjuk velük. Frappáns párosítások, és receptek.
A május eleje óta tartó csapadékos időjárás és a viharok a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei igazgatóságainak jelentései alapján több helyen is kárt okoztak a szántóföldi növényekben, a kertészeti kultúrákban és a gyümölcsösökben - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Egy hónappal korábban jön a cseresznye és a meggy az enyhe tél miatt.
Van egy jó hírünk: biztonságosan fogyaszthatjuk a pálinkáinkat. Legalábbis addig, amíg nem kell valamibe belekapaszkodnunk. Ugyanis a forgalomban levő pálinkáknak mindössze 7%-ával kapcsolatban merült fel valamilyen kifogás a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) legutóbbi laboratóriumi vizsgálata során.
Szinte órák alatt világhír lett belőle: eltűnt Ausztráliában a Big Mangó, meglovasították a gigantikus gyümölcsreplikátot. A szenzációs hírt követően itt az újabb szenzáció:a Nando étteremlánc közleményben magára vállalta az óriás mangó eltulajdonítását.
Az élelmiszeripar szereplői több milliárd dollárt költenek marketingre azért, hogy azt higgyük, egészséges ételeket eszünk, ám igazából ez sokszor megkérdőjelezhető. A Business Insider-en most megjelent egy lista, ahol felsorolják, mire érdemes figyelni.
A holdújév hivatalosan is egyhetes ünnep Délkelet-Ázsiában, de valójában legalább két hétig tart az ünneplés, evés-ivás.
Bizonyos fűszerfajták pár száz éve értékesebbek voltak az aranynál is. Ölni, rabolni, csatákat vívni is képesek voltak értük eleink. Ilyen kincs volt a szegfűszeg is, amit besunyvasztunk a spájzba, és leginkább a karácsonyi mézeskalács, meg a forralt bor készítésekor veszünk elő. Pedig a jellegzetes illatú és formájú fűszernek számos létjogosultsága van a konyhán innen s túl.
Felborult egy zöldségszállító kisteherautó szerda reggel az M0-s autóúton, a maglódi lehajtó közelében. Egy ember könnyebb sérülést szenvedett.
Az Elamen Zrt. és a Hungast Dél-Magyarország szakácsai nyerték meg a METRO Vevőakadémián november 23-án megrendezett Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny (OKÉS) döntőjét. A csapatoknak nettó 420 Ft/adag áron kellett az ételeket elkészíteniük.
A kérdés egyáltalán nem költői. A termékenység szimbólumának is tartott gyümölcs nem egykönnyen adja oda bíbor magvait.
A szerbai gyümölcsexport 64 százalékát a málna teszi ki, több mint 40 ezer ember foglalkozik a bogyós gyümölcs termesztésével, éves szinten mintegy 200 millió dolláros árbevételt generálva. A szerb málnatermesztők szövetsége szerint a gyümölcsnek stratégiai termék státuszt kellene kapnia.
Félmillió általános iskolás tanuló jut átlagosan kétnaponta friss gyümölcshöz hétfőtől a Nemzeti Iskolagyümölcs-program keretében. Az idén már az ötödik és hatodik osztályosokra is kiterjesztették a lehetőséget
Szeptembertől az általános iskolákban bevezetik az egész napos tanítást, vagyis a gyerekek délután négyig gályáznak az intézményekben. Így még fontosabb kérdéssé válik, hogy mi kerül az uzsonnadobozba.
Ázsia nagy részén tilos taxit vagy tömegközlekedési eszközt használni, ha durian van nálunk. A megosztó illattal megáldott gyümölcs fogyasztása egy szemléletes hasonlat szerint olyan érzés, mintha a világ legédesebb eprét majszolnánk egy mobilvécé belsejében ücsörögve.
Nagyjából a tavalyi szinten alakulhat az étkezési célú alma termése idén, kisebb hiány azonban már most érezhető a piacon, ami várhatóan az árakat is felfelé hajtja majd – ismerteti a keddi Napi Gazdaság.
A sok forró nyári nap után hiába esik a hőmérő higanyszála akár tíz fokot is, az még nekünk nem elég. Nemcsak a nehezebb fogásokat nem kívánjuk, de ha csak lehet, kímélni szeretnénk magunkat attól is, hogy órákat álljunk a meleg tűzhely mellett. A hideg levesek igazi megoldást és felfrissülést kínálnak, pillanatok alatt elkészülnek, és a jól összeválogatott friss gyümölcsökből, zöldségekből igazi ízorgiában tobzódhatunk.