#hadiipar

Így fázhatnak rá a cégek, de nagyon

Akár több millió forintig terjedő bírsággal sújthatja a hatóság azt a gazdálkodót, aki az úgynevezett kettős felhasználású termékek külkereskedelmével kapcsolatos engedélyeztetési kötelezettségeinek nem, vagy nem a megfelelő módon tesz eleget. Ilyen, kettős felhasználású termék lehet minden olyan áru (akár szoftver is), amely polgári és katonai célra egyaránt felhasználható.





Hadiipari klaszter épül

Hálózatot építenek a magyar hadiipari cégek a védelmi ipari beszerzések elnyeréséhez, és hogy együtt pályázzanak az ágazat nagyobb állami megrendeléseire.


Világgazdaság: spórolásból finanszírozná a HM a hadiipart

Tíz éve csökken a honvédelemre fordított pénz, de most komoly tervek vannak az egykor sikeres hazai hadiipar felélesztésére, a hazai kereslet azonban ehhez nem lesz elég, az egyébként nagy lehetőségeket rejtő exportpiacokra lépéshez pedig a szürkeállományon és a hagyományokon kívül szinte minden hiányzik - írta csütörtöki számában a Világgazdaság többek között egy, a Honvédelmi Minisztérium által készített háttéranyagra hivatkozva.






Hende újraélesztené a magyar hadiipart

A jövő év egyik legnagyobb kihívása a Honvédelmi Minisztérium (HM) működőképességének megőrzése egy nagyon nehéz anyagi helyzetben - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az MTI-nek adott év végi interjújában.


Ollót rántottak rájuk, sírnak a hadiipari cégek

Az új amerikai költségvetési plafon elfogadásának feltételéül szabták a washingtoni törvényhozók, hogy a katonai kiadásokat a következő tíz évben alaposan faragja le a kormány. A globális hadiipar zokog. A befektetők egy része azonban máris mosolyog.




Megaüzlet a hadiiparban: eladják a Mistral helikopterhordozó licencét

Oroszország egy Mistral osztályú helikopterhordozó hadihajót vásárol Franciaországtól, és néhányat maga épít francia technológia alapján - közölte szerdán Vlagyimir Popovkin orosz védelmi miniszterhelyettes. A hadihajó, illetve a licenc eladása az eddigi legnagyobb fegyverüzlet lenne, amelyet egy NATO-tagállam Moszkvával kötne a hidegháború befejezése óta.





A norvég álufó után halasztják az orosz tengeralattjárók építését

Norvégiában pár nappal ezelőtt ufószerű jelenséget láttak a helybeliek, azóta kiderült, hogy egy sikertelen orosz rakétakísérlet keltett "földönkívüli" benyomást. Ráadásul nemcsak a rakéták fejlesztésével van baj, hanem a hibás rakéták miatt egy komplett tengeralattjáró-építési program is megakadhat Oroszországban.