Magyarral a fedélzeten süllyedt el Egyiptomnál egy hajó
Minden utast sikeresen kimenekítettek.
Minden utast sikeresen kimenekítettek.
A hatóságokat az időjárás is akadályozza a kár elhárításában.
A baltimore-i kikötő hajózási csatornája ismét teljes szélességében hajózható, 11 héttel azután, hogy a Francis Scott Key híd összeomlott, amikor egy konténerhajó nekiütközött.
A Kommuna az orosz flotta tengeralattjáró-mentésre használható hajója, amit még az első világháborút megelőző évben bocsátottak vízre.
Elég szürreális történtet.
A Titanic roncsait 1985-ben fedezték fel, ám egyetlen expedíció sem talált ott emberi maradványokat. Az összeesküvés-elméletek hívei által is gyakran feszegetett miértre több tudományos magyarázat is létezhet.
A brit tengeri kereskedelmi műveleteket felügyelő iroda közleménye szerint a hajót az egyik oldalán találták el.
Személyi sérülés sem történt.
Stockholm és a közelében lévő 14 sziget között fog utasokat szállítani a Candela új kompja, már 2024-től. A jármű 55 km/h-val szeli a habokat.
A Pentagon és a brit hadsereg is arról számolt be, hogy dróntámadás történt a Vörös-tengeren. Izrael szerint ennek nem a Gázai övezetben folyó háborúhoz van köze.
Rövid időn belül ez a harmadik eset, hogy fegyveresek foglalnak el egy hajót a térségben. Mindez összefüggésben állhat az izraeli-palesztin konfliktussal.
A TIME magazin idén is összeállította azt a 200-as listát, amely 2023 innovatív találmányait sorolja fel. A közlekedés kategóriájában is sok újdonságot találni, ezeket mutatjuk most meg.
A norvég Yara Clean Energy szinte teljes egészében megújuló energiaforrás segítségével gyárt ammóniát. Azzal tankolják meg a Yara Eyde nevű teherhajót is.
A hongkongi zászló alatt hajózó NewNew Polar Bear mozgása egybeesik azzal az időponttal és hellyel, amikor és ahol a gázvezeték megrongálódott. Emellett gyanús a Szevmorput atommeghajtású orosz teherhajóról is, amely Murmanszk és Szentpétervár között közlekedik.
A külügyminiszter közölte, hogy az Izraelben maradtak közül meghatározott számú magyar állampolgár hamarosan üzenetet fog kapni egy újabb evakuációs műveletről.
Völner Pál ügyvédje Vízkelety Mariann volt államtitkárért aggódott, és Varga Juditot szeretné tanúnak behívatni, a bíró pedig egy pingvines pendrive-ról mutatott be bizonyítékokat. A lefoglalt naptárak szerint valaki a Karmelita kolostorban is járhatott a vádlottak közül.
A terv szerint halad az új balatoni kompok és katamaránok szerelése, ha minden jól alakul, néhány hónap múlva már utazni is lehet velük.
Távirányítású robottal találtak Olaszországban egy több mint 2000 éves teherhajót a tenger mélyén, rajta érintetlen amforákkal.
A 14 napos út kétharmadánál elfogyott az élelmük és a vizük is.