#hálapénz


 

"Borítékkal köszöntünk a sebésznek, pikkpakk megvolt a műtét"

Büntetéssel akarja a kormányzat elejét venni annak, hogy szakmai indok nélkül (vagyis pénzért cserébe) a tervezettnél hamarabb műtsenek meg bárkit. A hálapénz ellen régóta küzdők szerint az irány jó, ám a káros gyakorlat ettől nem tűnik el teljesen, sőt talán csak a "tarifák" nőnek.

Windisch Judit Windisch Judit




„Nagy műtéteket istenhit nélkül nem tudnék megoldani” – interjú a sziámi ikreket operáló orvoscsapat idegsebészével
 

„Nagy műtéteket istenhit nélkül nem tudnék megoldani” – interjú a sziámi ikreket operáló orvoscsapat idegsebészével

Három magyar orvos arra vállalkozott, hogy műtétek sorozatával megpróbáljon szétválasztani egy fejüknél összenőtt bangladesi ikerpárt. A végső, szétválasztó műtétet várhatóan tavasz végén, nyár elején végrehajtó idegsebész, a Honvédkórház Idegsebészeti Osztályának főorvosa, Csókay András szaktekintély, ám a szakmán belül is vitatott személyiségnek számít: nyíltan hangoztatja vallásosságát és az abortuszellenességét. Meggyőződése, hogy imádság és bonctermi gyakorlás nélkül a számára nincs sikeres nagyműtét. Interjú.






 

"Az anyagiakat tudjuk rendezni, Angelika?" – Mit léphet a beteg, ha százezreket követel az orvos?

Elsőfokon két év letöltendőt kapott egy ortopéd sebész, aki minimum 9 betegétől pénzt követelt ki az ellátás után. Az elmúlt években néhány ilyen ügy jutott bíróság elé, volt, ahol a szülésért 150 ezret kérő orvos pár tízezres büntetéssel megúszta a végén. A betegnek nem egyszerű bizonyítani igazát, az esetek elenyésző részében születik feljelentés.

Windisch Judit Windisch Judit








Van egy minimum? Az alku, amit Vona és Gyurcsány is aláír
 

Van egy minimum? Az alku, amit Vona és Gyurcsány is aláír

Az ellenzéki pártok megállapodtak abban, milyen egészségügyi alapvetéseket tartanak önmaguk számára kötelezőnek arra az esetre, ha kormányra kerülnek. Történelmi dokumentumnak mondják, és bizonyos tekintetben az is. Még akkor is, ha sok benne az elv és az általánosság.

Mizsur András Mizsur András

Hálapénz nélkül is gyógyított – ilyen érvekkel mentegette a kamara az elítélt orvost
 

Hálapénz nélkül is gyógyított – ilyen érvekkel mentegette a kamara az elítélt orvost

A hvg.hu megszerezte az utóbbi évek legnagyobb hálapénzes botrányában született jogerős etikai állásfoglalást. A dokumentum tanúsága szerint az első fokon eljáró etikai bizottság mindent megtett, hogy ne kelljen súlyos büntetésben részesítenie azt a veszprémi onkológus nőgyógyászt, aki nem egyszer halálos betegektől követelt pénzt. Figyelem, a cikkben a nyugalom megzavarására alkalmas indoklásszövegek olvashatóak!

Mizsur András Mizsur András