Egy hónapon belül két idős emberrel végzett egy nő Tápiószőlősön
Az egyik áldozatát szőnyegbe csavarta, bezárta a kamrába, majd beköltözött a házába.
Az egyik áldozatát szőnyegbe csavarta, bezárta a kamrába, majd beköltözött a házába.
HVG
Szomorú jövőkép: 300 ezerrel kevesebb magyar lesz munkaképes korú hat év múlva, mint idén. Ahhoz, hogy a dolgozók száma ne csökkenjen, az összes korcsoportban az EU legszűkebb élbolyába kell, hogy kerüljön a magyar foglalkoztatási arány, csakhogy immár csak a 24 év alattiaknál és a 60-on felülieknél lehetne érdemi növekedést elérni.
Maria Branyas Morera túlélt két világháborút, a spanyol polgárháborút, a spanyolnáthát és a covidot is.
hvg.hu
Növekvő ütemben terjed az internethasználat az idősebbek körében, bár a szépkorúak továbbra is lemaradásban vannak a fiatalabbakhoz képest – mások közt ezt állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss felmérése, amely az életkoron túl a nem, az iskolázottság, valamint a munkavégzési és a háztartásbeli körülmények internethasználatra gyakorolt hatását is vizsgálta.
hvg.hu
Száztizenöt éves korában elhunyt az Amerikai Egyesült Államok valószínűleg legidősebb polgára, egy iowai asszony – közölte a temetéssel megbízott vállalkozás csütörtökön.
MTI
Az épület nem volt bejelentve idősotthonként, így a hatóságok sem tudták működését ellenőrizni. Sem azt, hogy hogyan tartják be a tűzvédelmi előírásokat.
hvg.hu
A tűz azonban a fákról átterjedt a kerítésre is.
hvg.hu
Az elhunytak többsége idős, magányos ember volt.
hvg.hu
A rendőrök 24 órán belül elfogták őket.
hvg.hu
Két éven át lopott meg időseket egy nő, akit most elítéltek. Megesett, hogy családsegítőnek adta ki magát, és úgy jutott be a kiszemelt lakásba, de egy esetben a társaival elkábítottak egy egyedül élő áldozatot.
hvg.hu
Elhunyt a világ legidősebb férfija, a japán Nonaka Maszazót 113 éves korában vasárnap reggel érte a halál otthonában - közölte családja.
hvg.hu
Az idősebb orvosok által kezelt betegek körében nagyobb a halandósági ráta, mert orvosi képességeik elavultak lehetnek – mondja egy kutatás.
hvg.hu
A Főgáz óraleolvasói és a szerelői sohasem vesznek át készpénzt az ügyfelektől – hívták fel a fogyasztók figyelmét szerdán.
MTI
MTI
hvg.hu
Kissé bizarr ötlettel próbálják távol tartani a vezetéstől az időseket Aicsi prefektúrában, Japánban.
MTI
A lány arra gondolt, ha a férfi a nagyapja lenne, annak örülne, hogyha volna kivel beszélgetnie.
hvg.hu
Nagy probléma a kiskorúak alkoholfogyasztása az Egyesült Királyságban, és minden pultosnak ébernek kell lennie, amikor valakit itallal szolgál ki. Egy boltos hölgy azonban most picit túllőtt a célon.
hvg.hu
Dél-Kínában megkezdték az ország legidősebb, 35 éves pandájának fél éven át tartó születésnapi ünnepségsorozatát, hogy méltóképpen köszöntsék majd novemberben a 100 éves embernek megfelelő életkorú Paszét.
MTI
Kötelező érvényűvé vált az egyházmegyéket és más egyházi hivatalokat vezető püspökök nyugdíjba vonulásának 75 éves korhatára a katolikus egyházban – közölte Ferenc pápa döntését szerdán a Vatikán.
MTI