Halálra vert egy 85 éves asszonyt három szalonnai férfi

A rendőrök 24 órán belül elfogták őket.

  • hvg.hu
Halálra vert egy 85 éves asszonyt három szalonnai férfi

Három szalonnai férfit hallgattak ki gyanúsítottként a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói november 5-én. A megalapozott gyanú szerint a férfiak november 4-én olyan súlyosan bántalmaztak egy 85 éves asszonyt szalonnai otthonában, hogy a sértett belehalt a sérüléseibe, írja a police.hu.

A rendőrség emberölés miatt indított büntetőeljárást az ügyben. A nyomozók huszonnégy órán belül azonosították, elfogták, majd előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat, akiket a hatóság őrizetbe vett.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.